Nézd, Jóska, felvonulnak az egyetemisták! Nem kéne felvenni?
– kérdezte Mikó József operatőrtől a stábautó sofőrje. 1956. október 23-án. És Mikó kezébe vette a kameráját, amit csak akkor tett le, amikor már menekülnie kellett az országból.
Az 1956-os forradalom kormányzati emlékéve enyhén szólva szégyenletesre sikeredett. A házfalakról ránk meredő óriásplakátokról például rendre kiderült, hogy vagy súrolják a hamisítás határát, vagy át is lépik. „Hős- és mítoszgyártás folyik” – mondta Dr. Sárközy Réka, az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet – Oral History Archívum filmtörténésze a 168 Órának. „Utcai harcosokat látunk, csupa fegyveres embert. Hol vannak az egyetemisták, hol van a Petőfi kör, hol vannak a felvonulók, a derű? A militáns agresszióra helyezték a hangsúlyt. Azt üzenik, hogy számukra ez volt a legfontosabb 56-ban.” Manipulált, torz kép került a köztudatba, szinte semmi sem igaz abból, amit kitettek az utcára.
A ,,mostantól minden másképp volt” jegyében számolatlanul folyt a pénz olyan, főleg haveri projektekre, amelyekben nem 1956 tényei és korrekt emlékezete, hanem a hatalom jelenlegi gyakorlóinak és pártolóinak szellemisége kapta a főszerepet. (Az újrahasznosított zenei alapú ,,halszagú” Magyarország-klipben például az 56-os emlékév 13,5 milliárd forint felett rendelkező kormánybiztosa kilencszer tűnt fel – többször, mint bármelyik énekes. A klipet azóta eltávolították a YouTube-ról.)
(Fortepan, Nagy Gyula)
A hivatalos megemlékezés 56-os hősei közül kimaradt – többek között – Nagy Imre miniszterelnök és kormánya, Bibó István, aki nemcsak a XX. század egyik legnagyobb demokrata politikai gondolkodója és a forradalom emblematikus alakja volt, hanem a Fidesz bölcsőjét jelentő szakkollégium névadója is. Hiányzott Göncz Árpád, a Bibó-per másodrendű vádlottja és nem mellesleg 1990-től 2000-ig Magyarország köztársasági elnöke. Az Eleven emlékmű csoport a maga szerény eszközeivel megpróbálta kiegészíteni 1956 történetét azokkal a szereplőkkel, akiket a kormány ki akar radírozni az emlékezetből. Az euroatlanti kultúra talán legarcátlanabb történelemhamisítása zajlik, mondta Ungváry Rudolf történész:
Az államilag celebrált, kancsalul festett egekbe néző emlékévből kimaradt két olyan alkotó is, akik megkerülhetetlenek a forradalom történetének méltó és hiteles megidézésben. Csányi Miklós 1993-ban 56 perc ’56-ról címmel filmet készített Amerikában élő 56-os magyarokról, többek között a forradalom eseményeit az első óráktól az elbukásig dokumentáló, majd az országból menekülni kényszerülő operatőrről, Mikó Józsefről. A Mikó-filmgyűjtemény című portrét 1993. október 23-án mutatta be a Magyar Televízió. Ha Csányi Mikó-portréjának valamikor, akkor most, a 60. évfordulón újra műsorra kellett volna kerülnie az állami televízióban.
Ha filozófiai értelemben nem is létezik véletlen, a hétköznapi felfogás szerint mégis csak annak minősül a dolgok nem várt, nem kimódolt egybeesése. Ilyen véletlen jóvoltából került haza Joseph Mikó (Mikó József) évtizedeken át őrzött 1956-os dokumentumfilm-gyűjteménye. Csányi Miklós (1940−1997) filmrendező 1992-ben Amerikában járt, hogy a televízió számára filmet készítsen az ottani magyar diaszpóra egy-egy tagjáról. Az emigránsok kézről kézre adták az óhazából érkezőt, így történt meg, hogy Csányit összeismertették Joseph Mikó üzletemberrel, aki – váratlan szerencsecsillagát mutatva a tervezett filmeknek – elárulta, hogy őriz egy dobozt a garázsában: az 56-os dokumentumfilm-gyűjteményt.
Mikó József híradó- és rövidfilm-operatőr volt itthon. 1956. október 23-án egy színes kisfilm, A zsarnok medve utóforgatásáról hazatérőben belecsöppent a nagybetűs történelembe. A Budafoki út közelében lévő lakásához tartott, amikor szembetalálkozott a Műegyetem felvonulóival. Mivel a munkához minden – gép, nyersanyag, segédoperatőre, sőt még a stábautó is – együtt volt, kezébe vette a kamerát, és úgyszólván le sem tette 1956 novemberéig. Az eseményeket követve sorra járta a forradalom helyszíneit, és igyekezett mindent dokumentálni. Sok drámai felvételt készített, egykori kollégái szerint mindenkinél többet. Egy-egy tekercsre két perc körüli mozgóképet lehetett rögzíteni. Nem Mikó volt az egyetlen operatőr, aki filmre vette az eseményeket, de minden bizonnyal az ő stábautójukban volt a legtöbb nyersanyag.
