Nemes Nóra: Az én amerikai konyhám, Corvina Kiadó, 2016, 176 oldal, 190 mm x 235 mm, Keménytáblás, ISBN: 9789631363913
A vaskos előítéleteket nem zúzza porrá ez a 65 recept, ám a receptek bevezetőjeként sorjázó kis kulturális bekezdések kellemes olvasnivalók, ismeretterjesztő rágcsák. Új információ volt számomra például az, hogy Amerikában nem csak a szegényeknek fenntartott orvosi rendelőben kell vég nélkül várakozni, hanem sok család vasárnap reggel fél órákat képes sorba állni azért, hogy koktélt és pasírozott tojást vegyen magához. Biztos lesz, akinél a juharszirupos bacon veri a biztosítékot, de a babkrémleves egész szelíden hangzik a messziről jött-mentnek is.
Egybehangzó állítások és a kötet szerint amerikaiak generációi nőttek fel a dobozos sajtosmakarónin. Épp ezért és ennek ellenére is dicséretes, hogy ez a recept is bekerült a gyűjteménybe. A benzinkutakon kapható tonhalas tortillatekercs is megvan.
A juharszirupos amerikai palacsinta, a fahéjas tekercsek és a tepsis tócsni orgiája után komoly megkönnyebbüléssel jár a karfiolsteak korianderes, mentás pestóval, vadrizzsel való elkészítésének leírását olvasni.
Bár jól bírom és kedvelem a rusztikus édességeket, de erős közepes viszolygás fog el, ha meglátom a gondosan szórt porcukortakarót. Márpedig a 307 Frederick Street alcímű konyhakönyv sem spórol ezzel, és eszerint Amerika sem a visszafogott nyerscukorhasználat híve: a reggelik közt bukkantam rá például a kevéssé fantáziadús, ám annál bátrabb fahéjas, porcukros bundás kenyérre. Több évtizedes agglegénység után is csak egyetlen olyan nő jut eszembe, akinek ezzel a fogással mertem volna kedveskedni.
A 307-es receptalbum legizgalmasabb része a tex-mex konyha fejezete. Érdeklődve nyáladztam át például a pikáns tortillaleves elkészítését: a csirkehúsleves alapú étket, kukoricával, tejföllel, lime-mal és csilivel készítik.
A másik kedvenc fejezet, és egyben az amerikai konyha leginkább szeretni való jellemzője a szabad téri sütögetés, a cook out nemzeti sport szerű űzése. Egyszer még neki kell futnom például a pulled pork – a tépett malac – készítés sok órás műveletének. Krumplisalátával és/vagy többféle öntettel szerelt káposztasalátával. Remek hétvége lesz.
Dicséretes a blogos, személyes hangnem, a már említett kulturális bevezetőcskék. Hasznos még az alapreceptek rövid gyűjteménye az alaplevekkel, és az alapanyag beszerzési kisokos is – persze szigorúan budapesti címekkel. A köteten érződik a szerkesztő biztos keze, de azért csak átcsúszott egy olyan szerkezet, hogy „… a legnépszerűbb, azon belül is szignifikáns…”
A könyv tipográfiája és színvilága teljesen rendben van, ez az elvárható minimum egy trendi receptalbumnál. Az ételfotók élnek, dicséret illeti Viszlay Márkot, látszik hogy ezeket az étkeket valóban fogyasztásra szánták, elhisszük a szerzőnek, hogy a fogások a fényképezkedés után a közreműködők és barátok bendőjébe masíroztak megboldogulni. Az ünnepi étkek sorát hálaadásnapi pulyka és az áfonyamártás vezeti. Ez utóbbit sok mindenhez el tudom képzelni, kentem már bundáskennyérre is.
Nem ajánlom a Az én amerikai konyhám – 307 Frederick Street-et a progresszív életvitel és a punk-konyha kedvelőinek.
Annál inkább azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy konzervek és mirelit tévé-vacsorák jelentik az amerikai konyha derékhadát. És az európai szemmel meghökkentő alapanyag párosítások miatt a sokszereplős diák-albérletek lakói is haszonnal forgathatják. Ám nincs az a recenzens, aki pontosabb felütést tudna szerkeszteni ehhez receptkönyvhöz, mint a szerző bevezető, első mondata, miszerint
Egy ország kultúrájához a legrövidebb út a konyháján keresztül vezet.
