Dr. Kazanlár Áminollah Emil egyszerre európai és perzsa, a szó apolitikus értelmében véve: kozmopolita. Két, egymástól teljesen eltérő kultúrából formálódó személyisége a teljesség élményével gazdagítja tanítványait is. A róla és életéről készült könyv szerzőjével, Illés Saroltával beszélgettünk.
Hogyan talált rá könyve főhősére, dr. Kazanlár Áminollah Emil jósra?
Ezotériával foglalkozó újságíróként a tarotról kellett írnom. A tarot az én életem terra incognitája volt. A jóslás nem érdekelt, és a tarot az én fejemben a jóslások közé tartozott. De ha már írni kellett róla, a műfaj legjobbját akartam felkeresni. Így került a képbe dr. Kazanlár Áminollah Emil jós.
A Who’s Who-ban a Kazanlár Emil szócikkhez rendelve rám zúdult egy csomó információ, ilyenek, mint miniatúrafestő, a filozófia tudományok doktora, bábművész, az ELTE perzsa lektora, spanyol-francia szakos bölcsész, tolmács, tarot festő, a tarot tanára, jós. És mellesleg kilenc nyelven beszél. Aztán egy újabb információ szerint a Kazanlár Emil által festett Kazanlár Tarot egy eredeti paklija az USA-ban 300 dollárért kelt el.
Így indultam útnak, és elég gyorsan kiderült, hogy a címkék mögött lenyűgöző tudás, műveltség van. Az interjút követően hamarosan a tanítványa is lettem. Megértettem, hogy a tarot nemcsak jóslásra, hanem önismereti eszközként is használható – örültem, hogy ezt korábban már Jung is felfedezte. A neves svájci pszichiáter a páciensein, a régi korok fennmaradt iratainak tanulmányozásán keresztül meglátta, hogy az emberi gondolkodásnak, a tudatalatti működésének vannak jól felvázolható hasonlóságai, jellegzetességei, ezekből állította fel az archetípusokat. Az őstípusokat fedezte fel a tarot szimbólumaiban.
Úgy tudom, szerző és főhőse között van egy lényeges közös pont, mégpedig a bábozás. Meséljen erről nekünk!
Kazanlár Áminollah Emil életét kezdetektől végigkísérte a bábozás: édesanyja bábozással tanította meg a magyar nyelvre Teheránban, húsz évvel később pedig Áminollah egyetemi tanárként az ELTE iranisztika tanszékén a perzsa nyelv tanításához a bábozást hívta segítségül. Teheránban tizenhét évesen bábozást tanított, és megbízták az állami bábszínház magalapításával. Nem sokkal ezután az induló iráni tévében bábokkal előadott esti meséivel fergeteges sikert ért el a hetvenmilliós országban. 1962 telén, huszonhárom évesen költözött Budapestre, ahol találkozott és barátságot kötött az akkori magyarországi marionett bábjáték egyik kiemelkedő alakjával, Vizvári Lászlóval, az ASTRA Bábegyüttes vezetőjével. Mivel a korkülönbség Áminollah és köztem huszonnégy év (ő 1939-ben született, én 1963-ban) én egy kicsivel később, 1982-ben lettem, és azóta is vagyok az ASTRA tagja. Az is összeköti kettőnk bábos életét, hogy magam is az édesanyámon keresztül kerültem a bábozás világába viszonylag korán, tíz évesen. Mindketten úgy gondoljuk, hogy a bábozás varázslatos műfaj. A beleélés művészetével dolgozik a színész is, ám a bábos nemcsak más személyiség bőrébe bújik, hanem ezt a más személyiséget átadja az élettelen figurának.
Milyen emlékekkel, történetekkel, sorsokkal találkozott, miközben anyagot gyűjtött?
A könyv alapanyagát az Áminollahhal folytatott mintegy harminc órás beszélgetés adta, illetve Áminollah rendelkezésemre bocsátotta három saját írását is: az egyik a világhírű festőművész tanáráról, Ország Liliről, a másik az első iráni tarot-mesteréről, Yvette Éeteszamzadéh-ről, a harmadik az iráni irodalmi emlékeiről szólt. A történet írása közben voltak még kérdéseim. Így egészült ki a kézirat Kádár Jánosné Tamáska Mária gyermekkoráról szóló, Áminollah által ismert történetével.
Ami a felvett beszélgetéseket illeti: Kazanlár Áminollah rengeteg érdekes, ismert emberrel találkozott, nagyon színesen, részletesen mondta el a sokszor megrázó vagy vicces történeteket, miközben ide-oda repültünk időben és térben. Elindultunk a húszas évek Budapestjéről, ahol a szülei megismerkedtek, majd a negyvenes évek eleji Teheránba kötöttünk ki, ahol az édesanya bábozva tanította magyarra a fiát. A bábozással visszatértünk a hatvanas évek Budapestjére, az ELTE perzsa óráira. Ugyanezen a beszélgetésen szó esett Kádár Jánosnéról, aki a hetvenes évek parlamentjének tájékoztatási hivatalában fordítói munkára vette fel a tehetséges fiatalembert. A következő helyszín Svájc volt, ahol a Kazanlár Tarotot adták ki a kilencvenes években. Befejezésül visszamentünk Teheránba, és figyeltük, mi történik a kétéves Áminolláhval az óvodában.
Ez nem azt jelenti, hogy a történeteket összefüggéstelenül mesélte el főhősöm ‒ épp ellenkezőleg. Írás közben sok személy kilétének, illetve történelmi eseményeknek néztem utána. Izgalmas világ tárult fel előttem. Kiderült például, hogy Áminollahban szultáni vér is csordogál, hiszen édesapja családja Kara Musztafától származik, akit Bécs pasájaként tart számon a történelem, és aki benősült Szulejmán szultán családjába – érdekes volt levezetni a családfát.
Aztán Mohamad Reza sah uralkodása alatti Irán politikai eseményei is regénybe illő fordulatokat vonultattak fel. A cselekmény szálait az iráni uralkodó mellett az ötvenes évek angol, amerikai és szovjet vezetése szőtte. A főszereplő a kőolaj volt, amit Iránban 1919 óta az angolok termeltek ki a forgalom tíz százalékának fejében. Az iráni kőolajra többen pályáztak. A sah végül kerülő úton amerikai támogatást kért. A háttérből mozgatva a szálakat óriási felfordulást idéztek elő az országban. Emberek milliói vonultak az utcákra, követelve a sah lemondását, és mindezt persze a megtorlás követte. Emberek tűntek el nyomtalanul vagy jobb esetben kerültek elő roncsként egy-egy vallatás után. A személyes érintettséget itt az jelentette, hogy Áminollah édesapja a kommunista üldözések őrületében a szó szoros értelmében kiállt teheráni házuk elé, és fennhangon hirdette, hogy a felesége kommunista. A következményeket még a legenyhébb forgatókönyv szerint is el lehet képzelni.
Hogyan látta nőként a nők ottani helyzetét?
A történeteket nem nőként, hanem kíváncsi újságíróként hallgattam, aki egy különleges ember személyiségén keresztül rácsodálkozik egy furcsa világra. Az igaz, hogy eléggé megrázó élmény volt Áminollah édesanyja helyzetébe beleélni magam. A műfordító Kazanlár Ahmedné Baranyi Angéla a háború elől menekült Iránba, ahhoz a kurd-török férfihez, akitől Budapesten korábban többször is elvált. Szerencsére édesanyja mellett Angéla elvégezte a kozmetikusi iskolát, így Teheránban elsősorban kozmetikusként kereste a kenyerét, és miután a férjére nem számíthatott, egyedül e szakma segítségével teremtette elő a megélhetéshez és tehetséges gyermeke taníttatásához szükséges nem kevés pénzt. A szülei a háborúba szédült Európában maradtak. Egyedül volt az európai gondolkodástól, mentalitástól teljesen eltérő, idegen világban. És ugyan barátok támogatták a törékeny asszonyt, de pokoli időket éltek meg Áminollahval. A történetekből kirajzolódott, hogy ebben a világban a férfi bármit megtehetett egy nővel, a feleségével, majdhogynem következmények nélkül.