Megtisztító pokoljárás Beregszászban
Csorba Győző két nagy verse, az Ars poetica és a Liliom elevenedett meg hatalmas erővel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban november harmadikán, az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprása gyásznapjának előestéjén, Zelei Miklós Hubertusz című darabjának ősbemutatóján. Az Ars poetica című versben ezt olvassuk:
Kimondani, kimondani – – – / Ismerni kell a rejtőzőket / A köddel együtt eltűnnek a rémek // … A pokol korhoz kötött Újra újra / alá kell szállni ellene // Fekete szavak szárnyán kél a nap.
Pokoljárás, alászállás ez a dráma (a Székelyföld ez év júliusi számában olvasható), mely egy sátáni világot tár fel, a kádári kispolgári rendőrállam világát, s annak máig, a mában is romboló továbbélését. A sátánról mondja Jézus, hogy „gyilkos” és „hazug” (Jn 8,44). Ehhez Zelei művében még egy harmadik jelző is társul, az, hogy a sátán a hazugság művelésében igen-igen éles elméjű (subtilis). Ezzel a sátáni éles elméjűséggel kártékonykodnak a darabban a kádár-katonák, akik magukévá teszik kenyéradó gazdájuk ”bölcs” tanítását, hogy „a rádió, a televízió, a sajtó többet ér, mint a puska”. Belügyi megbízatásaik érintetlenül hagyásával a sajtó vezető munkatársaivá lesznek. Egyik közülük, a leggátlástalanabb, az álpap meg is jegyzi:
a hazugság hatalma még a fegyverek hatalmánál is nagyobb.
Hogyan kell e hatalom ellen küzdeni? „Alá kell szállni ellene”, s így kiismerni, mert „ismerni kell a rejtőzőket”, majd, leleplezni, „kimondani, kimondani”, reflektorfénybe állítani. Kimondani, de hogyan? Úgy, ahogy gyónni kell.
Amikor gyónunk, vétkeinket egyre pontosabban kell megfogalmaznunk.
(Pilinszky János: Naplók, töredékek)
A színház nyelvén erre a pontosságra törekszik Zelei drámája, s annak kiváló színpadi megjelenítése.
- A fotók Nemes János felvételei
A műben két pap is szerepel. Az egyik, Gyula atya, ő láthatatlanul, mert letartóztatják, a másik, Lőrinc barát, az álpap, Vadász Lőrinc ávós hadnagy, a Népszabadság újságírója. Ő a darabban a legsátánibb figura. A kétféle pap szerepeltetése rávilágít a kádári politika, egyházpolitika lényegére. Kádár nemcsak a „megverem a pásztort, és szétszélednek a juhok” (Mt 26,31) módszerét követte, hanem a megnyerem a pásztort, és szétzüllenek a juhok módszerét is. A békepapi mozgalom fő célja az volt, hogy a fölszentelt, igazi papot rendszerhű álpappá prostituálja. Zelei álpap figurája igen élethűre sikeredett, az álpapot játszó színész, Kacsur András hátborzongatóan hitelesen formálja meg a hiteltelenségét paposságával palástoló papot. Zelei álpapja, s persze az egész darab, eleget tesz a shakespeare-i követelménynek, hogy a színház
tükröt tartson mintegy a természetnek
(Hamlet).
Ehhez a tükröt egy hajszálnyira meg is kellett görbíteni, így képes érzékeltetni, hogy a papos pap egyszerre mennyire visszataszító és ugyanakkor nevetséges figura is,
mert a paposság a hit mindennapi paródiája. A jó pap nem papos. Papolás nélkül a pap is igazabb – csak úgy igaz.
(Esterházy Péter)
Csak a Lélektől ihletett művészet és művész képes arra, hogy miközben a poklot játssza, s téged, nézőt is beránt ebbe a játékba, tisztaságot áraszt, megtisztít, és „ezzel arat diadalt az éjen” (Liliom), a „fekete szavak szárnyán kél a nap”, s benned is derengeni kezd. Ezen az estén, a darab végén nemcsak a nézőtéren gyulladt világosság.
Jó hír, hogy a Berettyán Nándor – a Kaposvári Egyetem hallgatója, a Vidnyánszky Attila ötödéves színművész-osztályában tanul – rendezte darabot nemcsak Beregszászban és Ungváron adják elő, hanem jövőre Budapesten is látható lesz.
Zatykó László, szegedi ferences szerzetes
