…a Tokiói Filharmonikusok Zenekarának a karnagya beállított a műhelybe és rendelt egy cimbalmot. Miután Berlinben találkozott életében először a cimbalommal, azonnal beleszeretett, és kinyomozta, milyen hangszer, honnan származik, ki készítette.
Ismerkedjünk meg ezzel a tradicionális, ám megújulásra kész, izgalmas lehetőségeket rejtő hangszerrel. Nagy Ákos cimbalomkészítő mesterrel beszélgettünk.
- Cimbalom és tárogató kiállítás, Zászlótér, 2016. november 25. péntektől december 8., csütörtökig
- Cimbalom és tárogató workshop, 2016. november 26., 18.00-19.00 MÜPA
- Koncert (Balogh Kálmán, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Horváth Kornél és Szalóki Ági), Fesztivál Színház 2016. november 26., 19.30-22.00-ig
- Szalóki Ági: Körforgás, Átrium előcsarnok, (énekelt versek alkotják, többek közt József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás és Garaczi László költeményei), 2016. november 27. 11-12.
Meséljen nekünk a cimbalom történetéről, honnan származik, és mióta ismerjük ezt a hangszert?
A cimbalom egy több ezer éves, bizonyítottan asszír eredetű hangszer, amely a keresztes háborúkkal és a népvándorlással került Európába. Egy könnyen kezelhető és alig néhány hangot tudó hangszerről beszélünk, mely változatos formában terjedt el Európában, és nyilván nagyon behatárolt volt a rajta eljátszható dallamok száma. Ez így volt egészen az 1800-as évek első harmadáig, feléig, amikor is egy Prága melletti településről származó, Schunda Vencel József magyar születésű mesterember új, izgalmas jövőt tervezett ennek a hangszernek. Az adott kor elvárásai szerint modernizálta a cimbalmot, megnövelte a méretét, bevallottan azzal a céllal, hogy a korabeli zeneirodalom lejátszható legyen. Az újító mester ragyogó üzleti érzékkel bírt, tisztában volt az akkori uralkodói elit és nagypolgárság elvárásaival. A koncerttermekhez alkalmazkodott a hangszer, a méretnövelés hangmennyiség- és oktávnövelést is jelentett. Liszt Ferenc ódákat zengett a hangszerről, mivel a kor zeneszerzői felismerték a benne rejlő lehetőségeket, és a Magyar Királyi Zenedében a századfordulón már önállóan oktatták ezt a hangszert. Másfelől pedig megmaradt a népi vonal is, ahol a kiscimbalmok egészen napjainkig fellelhetők. Magam is több mint húsz éve készítek kisebb méretű hangszereket. Egy időben élesen elkülönültek a zenei műfajok, nem volt átjárás a táncházak és a koncerttermek, vagy a kávéházak és a koncerttermek között. Manapság megint kezdenek eltűnni ezek a különbségek. Elvárás, hogy a legkülönbözőbb közegben tudják használni ezeket a hangszereket.
Hogyan jellemezhető a cimbalom, mondjuk, a zongorával összehasonlítva?
Sokkal többet tud, sokkal összetettebb. Addig, amíg a zongora csak egy bizonyos hangszínt képes megszólaltatni, addig a cimbalom számtalan hangszínre képes, akár egy azonos időn belül is. Fel lehet vele idézni a csembalók hangzásától az öblös, nagy koncerttermet betöltő, telített hangzásokig gyakorlatilag bármit, egy barokk hangzáshoz ugyanúgy tud alkalmazkodni, mint, mondjuk, a legmodernebb jazzhez, sőt napjainkban még a rockzenéhez is használják. A cimbalom alapvető hangszere a klezmer és a jazz zenének is. Erre egy zongora soha nem lesz képes.
Fiatal korában hol tanulta a szakmát?
A tanulóéveim alatt egy faipari szakközépiskolában működött egy hangszerész osztály, amelyről főképp Semmelweis Tibor hangszerkészítő mester gondoskodott évtizedeken át, neki köszönhető, hogy ez a szakma nem halt ki, s hogy intézményes keretek között lehetett tanulni. Később aztán, és idén huszonöt éve már, hogy megalakult az új hangszerkészítő iskola, szakoktatókkal, mely önálló intézményként működik a Zeneakadémián, magam is tanítok ebben az iskolában. Szerencsére az elmúlt kb. százötven év alatt mindig voltak olyan műhelyek és mesterek, akik kellő elhivatottsággal foglalkoztak a hangszer fejlesztésével, így Magyarországon megszakítás nélkül működtek a mára tradicionálisnak számító műhelyek, ahol a felhalmozódott szakmai tudás fennmaradt és bővült. Ennek köszönhetően, noha a cimbalmot máshol is készítik a nagyvilágban, mégis nyugodt lélekkel állítható, a legmagasabb minőségét nálunk érheti el. Ez egy abszolút magyar hangszer, nem csoda, hogy ebben az évben hungarikum lett.
Milyen a kapcsolata a hangszert megrendelő zenészekkel?
Együtt dolgozom a zenészekkel. Vannak, akik más hangszeren zenélnek, de találkoznak a cimbalommal, esetleg nóvum a számukra, ám felismerik a benne rejlő lehetőségeket. Erre egy jó példa, amikor a Tokiói Filharmonikusok Zenekarának a karnagya beállított a műhelybe és rendelt egy cimbalmot. Miután Berlinben találkozott életében először a cimbalommal, azonnal beleszeretett, és kinyomozta, milyen hangszer, honnan származik, ki készítette. Ezen az extrém példán kívül itt vannak a hazai művészek, Balogh Kálmán, Lukács Miklós, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Együtteseknek is dolgozom a Száz Tagú Cigány Zenekartól kezdve a Magyar Állami Népi Együttesig. A hangszerek megszólaltatását mindig a zenészekre bízom, és itt a műhelyben kipróbálhatják egymás hangszerét is.
Hogyan tud megbirkózni a zenészek olykor bizonyára bizarr elképzeléseivel?
A zenészeknek vízióik vannak, amelyeknek esetenként nekem kell gátat szabni, ráébreszteni a dolog lehetetlenségére vagy abszurditására. Volt olyan, aki azt szerette volna, ha a hangszer megszokott méretének és hangterjedelmének a dupláját készítem el, ezért próbáltam meggyőzni, hogy a cimbalom használhatatlan lesz, ugyanis a karját nem tudja az ember úgy meghosszabbítani, hogy az elegendően hosszú legyen egy ilyen méretű hangszeren való játékhoz. Arról nem beszélve, hogy a dupla súlyával szállíthatatlan is lesz a hangszer. Nem sikerült teljesen meggyőzni, csupán annyit értem el, hogy megegyeztünk egy lényegesen nagyobb cimbalom elkészítésében, olyan 130-140 kiló lett végül a súlya, és valóban sokkal több hang jött ki belőle, de pokoli nehezen szállítható ez a hangszer. Azóta már legalább tízszer gazdát cserélt, megszállott zenész ugyanis van elég, ráadásul egy hófehér cimbalomról van szó, és aki a hangját meghallja, azonnal beleszeret, de amint használni kezdi, rájön arra, hogy fizikailag olyan megterhelés bejátszani ezt a teret, ami a hangszeren van, hogy bármennyire is élvezi, végül lemond róla és eladja; viszont mindig van egy következő zenész, aki megveszi és figyelembe sem veszi a hátrányait, amíg játszani nem kezd rajta.
Tehát a hangszerkészítőnek és a zenésznek egymásra kell hangolódni, közösen kell az ötletet megvalósítaniuk…
A közönség, a zenész és a hangszer készítője szerves közösséget alkotnak. Ha nem baráti a viszonyom az alkotóval, akkor nem tudok azonosulni az ő elképzelésével, amely olykor extrém módon egyedi: megtörtént eset az is, hogy egyetlen lemez okán készült egy bizonyos hangszer. Ez a fajta személyes együttélés a zenészekkel számomra nagyon fontos, ezért is őriztem meg a műhelyemet, és nem váltottam át kisüzemi sorozatgyártásra, jóllehet, igény bőven volna rá, és sokkal jövedelmezőbb is lenne. Itt a műhelyben viszont meg tudom mutatni a zenészeknek azt, hogy szerintem mi mindent lehet kihozni ebből a hangszerből a hagyományos formáin túlmenően. Manapság például egy színpadi produkció legalább annyira épül a látványra, mint a tényleges produktumra. Legyen szó egy rockzenekarról akár, szinte kötelező a látványelemek használata. Ezt szem előtt tartva olykor az adott zenészt is megpróbálom ráébreszteni, hogy ma a közönség legalább annyira igényli a látványt, mint az akusztikai élményt. Így született meg egy metálezüst hangszer, aztán egy ferrari-piros cimbalom a világhírű Robi Lakatos zenekara számára, valaki más pedig egy barokk hatású, aranyozott díszítésű hófehér cimbalmot vitt el tőlem.
