Párniczky András, az európai jazz világának elismert és kiemelkedő személyisége nem kevesebbre vállalkozott, mint Bartók műveinek feldolgozására. Ezt 2016. január elsejétől szabadon meg is tehette, mert hozzáférhető lett a bartóki életmű. Az eredményt 2016. október 20-án, csütörtökön 20 órától hallgathatjuk meg a Müpában, ahol a Párniczky Quartet Európa két vezető jazz-zenészével, a gitáros Frank Möbus-szal és a Német Lemezkritikusok Díjával kitüntetett szaxofonos, Daniel Erdmann-nal közösen adja elő produkcióját.
2016-ban végre közkinccsé vált Bartók Béla zenéje, teljesülhetett régi vágyad, hogy a zenéjével foglalkozz. Mesélj, kérlek a január óta tartó munkáról!
Igen, valóban hosszú évek óta értetlenül és szomorúan néztem, miért tiltják itthon – az amerikai jogokat más birtokolja, így ott más szabályok voltak érvényben – Bartók hagyatékának feldolgozását. Nem gondolom, hogy bármily rosszul is sikerülne egy átdolgozás adott esetben az negatívan tudna visszahatni Bartókra, hiszen ő minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, zenésze volt. Igazából nem januárban kezdődött ez a munka, hanem majd egy évvel korábban. Sok zenehallgatás és kotta elemzés előzte meg mielőtt az első átiratot elkészítettem volna. Miután megírtam egy koncertnyi repertoárt, kezdődött a zenekari munka januárban, ami rengeteg tanulságot és talán majd annyi kérdést, mint választ hozott.
Október 20-án, csütörtökön Frank Möbus-szal és Daniel Erdmann-nal közösen léptek színpadra a Müpában, ez is a terved része volt. Hogyan készültetek/készültök a koncertre?
Annyiban feltétlen, hogy eddig is többször volt abban a szerencsében részem, hogy vezető jazz zenészekkel játsszak, de ők kivétel nélkül amerikaiak voltak. Ez a Nigun zenekarom esetében jó is volt így, viszont azt gondoltam, hogy Bartók annyira az európai kultúrkörből táplálkozott – gondoljunk akár a népdal gyűjtéseire, akár kedvenc zeneszerzőire – hogy ebbe a repertoárba európai vendégeket terveztem hívni első pillanattól. Frank Möbus a kedvenc gitárosaim egyike, régóta ismerem személyesen és amikor legutóbb fellépett Budapesten – pont Daniel Erdmann társaságában – megkérdeztem, érdekelné-e egy ilyen együttműködés. Akkor még nem volt szó a CAFé Budapest fesztiválon való fellépésünkről, csak elvben beszéltünk a közös koncertről. Elküldtem nekik a kottákat, és hosszasan leveleztünk is az elmúlt hetekben. Most pedig a célegyenesbe érve nagyon várom a közös próbákat, és persze a 20-i koncertet!
Tizenévesen a sportkarriert fel kellett adnod, és helyette a zenélést választottad. Attitűdben vagy bármilyen más téren hozzátett-e valamit a sportolói múltad a zenéléshez?
Mindenki, aki hosszabb-rövidebb ideig részt vett az élsportban tudja, hogy ez egyrészt kitartást, másrészt fegyelmezettséget követel. Mindkettő olyan tulajdonság, aminek nagy hasznát lehet venni a zenében is. Egy sérülés kényszerített rá a sportkarrier feladására, és pont jókor érkezett a zenei impulzus két osztálytársam, Galambos Ernő, aki most a Stageshop gitárbolt tulaja, és Hegyessy Ákos hangmérnök, hangszerész részéről. Úgy látom, hogy ma a jazz olyan magas mércét állít, ami szinte sportolói hozzáállást, állandó gyakorlást követel azoktól, akik a pályán szeretnének maradni. Ez persze sok olyan produkciót is szül sajnos, ahol a technikai felkészültség mögött nincs igazi tartalom.
Mondhatjuk, hogy a műfajtársítás az egyik alapeleme a zenédnek. A Nigunnal több, mint 15 éve ötvözitek a tradicionális zsidó zenét a jazz improvizatív elemeivel, most pedig Bartók zenéjét „jazzesítitek”. Úgy tűnik, hogy egy bizonyos szinten túl nem kedveled a (műfaji) korlátokat.
Egyáltalán nem hiszek a műfaji korlátokban. Duke Ellingtonnal értek egyet, aki azt mondta, létezik a jó zene, meg a többi. Ezzel együtt soha sem a műfajok keverése volt a célom, hanem a saját hangom megtalálása, és az, hogy hitelesen tudjak szólni a zenén keresztül. Ehhez pedig, Bartókhoz hasonlóan én is a ’tiszta forrásban’ szeretek megmerítkezni legyen szó akár a népzenéről, akár olyan zsenik munkásságáról, mint Bartók.
A közép-európai zsidó népzene és Bartók zenéje mellett milyen zenék inspirálnak még?
Szerencsére még mindig ugyanúgy elvarázsol, ha jó zenét hallok, mint huszonöt éve. Lássuk csak… Bach, Coltrane, Miles Davis, Kurt Rosenwinkel, Dresch Mihály, Ari Hoenig, Carlos Bica’s Azul, Fodor Sándor ‘Csipás’ és Neti talán, aki így hirtelen eszembe jut.
Jelenleg hol tanítasz, és tanárként mit tartasz a legfontosabbnak átadni?
Az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában tanítok gitárt, jazz történetet és tartok zenekari gyakorlatot is. Nehéz a mai fiataloknak átadni egy olyan műfaj ismeretét, ami számukra már szinte történelem. Azt hiszem, akinek kell, úgyis a pályán marad majd, de azt feltétlen sokra tartom bennük, hogy a nehezebb utat választják. Nem ilyen-olyan televíziós show-kban próbálnak érvényesülni, hanem tudást akarnak szerezni. Nekem az a feladatom, hogy ebben segítsem őket, és talán valamennyire mintát is adunk mi tanárok – olyan tanártársaim vannak, mint Hegyi Tibor, Berdisz Tamás, Ávéd János, Winand Gábor, Nagy Jancsi a teljesség igénye nélkül – akik, azt gondolom, mind egy attitűdöt is képviselünk a puszta információ átadáson túl.
Nagyon következetesen építed a karrieredet. Előre tudod, mit szeretnél megvalósítani, és ehhez tartod is magad. A bartókos projekt után mi következik?
Valóban így van, próbálok következetesen haladni egyik lépésről a másikra. A világ nagyot változott az elmúlt 20 évben. Azok a jazz-zenészek, akik akár joggal, de alanyi jogon várják az elismerést, biztosan csalódnak. Ma minden egyes koncertért tenni kell, ahogy én azt is feladatomnak érzem, hogy, megbecsülve a minket meghívókat, megpróbáljam a közönséget értesíteni a fellépésekről. Ismerni a közösségi médiát, tartani a kapcsolatot a hallgatókkal is szerves része ma egy zenész életének. Szeptemberben jelent meg az új lemezünk a Nigunnal, Live innem Sargfabrik címmel. Bár éreztem, éreztük, hogy jól sikerült a Cd, de minden várakozásunk felülmúlta, ahogy eddig a kritika fogadta az anyagot. Ez nagy öröm számunkra és a kiadó, a Fonó számára is, így a következő időszak elsődleges feladata a lemez bemutatása lesz. Emellett tervezek a Nigunnal létrehozni egy 15 számból álló ‘songbook’-ot, a legkedvesebbé vált számokból, amiket játszottunk, és majd ezekből választunk spontán a koncerten. A kvartettem Bartók electrified repertoárjának pontos jövőjét még nem látom. Van szerencsére kiadói érdeklődés, ami nagyon megtisztelő. December 3-án Gryllus Samu barátommal lesz egy rádiófelvétel, ahol az általa vezetett Magyar Soundpainting Társaság tagjaként fogok hang-festeni Bartók művei, azon belül is az én feldolgozásaim alapján. Nagyon érdekel milyen új utak nyílnak meg majd ennek a munkának a során. Bartók művei rendkívül kötöttek és strukturáltak, ebben jól megtalálni az improvizáció helyét nem könnyű, de csodás feladat. A saját formációimon kívül játszom Baló István ’68 Projektjében, ami szintén nagyon izgalmas feladat most az életemben.
A nyitókép forrása: Kalocsai Richárd
