Nekem szüretelnem kellett, Lanczkor Gábor pedig a Káli-medence egyik zsákfalujában él, így csak a találkozási pontot kellett egyeztetni az őszbe forduló Balaton északi partján, hiszen ez ugyanúgy közös terepünk, mint a regénybeli Vas megye.
A regény éppen csak kikerült a nyomdából, de nyugat-dunántúliként egészen közelről (meg)érintettnek érzem magam: ismerős terepre vitt a regény. Bizonyos pontokon úgy „betalál” az Apás szülés, mintha ismernénk egymást. Ez egy vasi korosztályregénynek látszik?
Örülök, ha annak tűnt, volt ilyen szándékom. A történet magva megvolt bennem, és ehhez kellett egy helyszín. Azért lett Szombathely, mert ezt ismerem, és – mondjuk szemben Szegeddel – nem egy olyan város, ahol regények szoktak játszódni. Négy és tizennyolc éves korom között ott éltem, ráadásul a határ közelsége, a határnyitás, aztán az EU-csatlakozás olyasmi, ami önmagában is közeget teremt. Szombathelynek van egy többé-kevésbé egészséges, de mindenképpen markáns provincialitása, ami rányomja bélyegét az ott élőkre és a viszonyokra.
A regény főhőse egy kicsit mintha idősebb lenne nálad(35) és fiatalabb nálam(42). Jól lőttem be?
Nagyjából igen, de azt hiszem, mindkettőnknek azonos lehet a „vasi horizontja”, hasonlóak lehetnek a középiskolai élményeink. Feleségem, aki makói, gyakran meghökken, ha szombathelyiekkel akadunk össze, pláne, ha olyanokkal, akik a Nagy Lajos Gimnáziumba jártak… Mindig megmarad valami furcsa összekacsintás ezekkel az emberekkel. Akkor is, ha vadidegenek. Pestre jártam egyetemre, és Szegeden is eltöltöttem néhány évet, mégis, Szombathely meghatározó maradt.
Milyen a te Szombathelyed?
Az biztos, hogy baromi messze van Budapesttől, nem nagyon érnek oda a fővárosi hatások. Valahogy puhább az egész, és a határ közelsége miatt nyugatiasabb. Ugyanakkor Ausztriából nézve rettenetesen szegény-szagú az egész.
Aki nem ehhez a régióhoz tartozik, nem nőtt bele ebbe, annak mennyire lehet „egzotikus” az, amit leírsz?
Nem tudom, valamennyire biztosan, bár ez a szó nem jutna eszembe. Azt hiszem, túlzottan belülről látom ahhoz, hogy erről érdemben bármit mondhassak.
Nekem, így elsőre egyetlen hiányérzetem volt, nincsenek benne a szombathelyi futóbolondok…
Ezt a vonalat szándékosan el akartam kerülni. A vajdasági irodalomban nagyon jó helyen vannak az ilyen figurák, de én nem akartam őket beemelni ebbe a regénybe.
Vannak, akik magukra fognak ismerni?
Nem hiszem, bár számomra nyilvánvaló, hogy az egyik csaj az első szerelmemről van mintázva, de azért messze nem pontosan. Nem vagyok az az író, aki megpróbálja a valóságot minél közelebb érezni ahhoz, amit leír.
Engem, (meg)érintettségem okán feltartottak a regénybe ékelt Lorca-átíratok…
Számomra lényeges, hogy ezekkel egy kicsit lassítsam a történetet. Nekem fontos a forma, és ezt a regényt én így gondoltam kereknek és kicsit szellősebbnek. Mostanában volt Krasznahorkaival egy interjú, amiben, sok egyéb mellett, arról beszélt, hogy egy csomó mai bestseller-szerző és sikeres író úgy tesz, mintha a huszadik századi irodalom nem létezne. Én nem teszek úgy, viszont azt gondolom, hogy mindenkinek egyénileg kell megtalálnia azt az utat, ami a XXI. században járható. A prózához köthető „formafétisnek” nálam ez az eredménye. Fontos, hogy összeszikráztassam a prózát a verssel. A Folyamisten című regényemben is volt ilyesmi, bár ott másként működött.
A regény véget ér az utolsó oldalon, vagy lesz folytatása?
Elevenemre tapintottál, mert felmerült bennem is, hogy folytatni kellene/lehetne. De biztos, hogy nem mostanában. Majd, ha hozzáöregszem a hőshöz…
Szombathelyből kihoztál mindent, amit akartál?
Ezt még nem lehet tudni. Jó ideje elszakadtam attól onnan, de ezzel együtt nem elképzelhetetlen, hogy még írok róla. Feltett szándékom, hogy a regényből küldök a polgármesternek, és nagyon szeretném, ha Ovidius regénybeli sírját megcsinálnák a valóságban.
A Szombathelytől elszakadásod úgy néz ki, hogy különböző kanyarok után megtelepedtél a Káli-medencében. Télen-nyáron?
Negyedik éve télen-nyáron, előtte csak nyáron. Amikor az idősebbik lányom született, akkor ideköltöztünk Szegedről. Nagyon jó az a csend és nyugalom, amit itt télen meg lehet találni.
Régebbről én úgy emlékszem, hogy a Káli-medence mintha két rétegből állt volna. Voltak a helyiek, meg a betelepülő városi értelmiségiek…
Sokfélék az ideköltöző értelmiségiek, és sokfélék a helyiek is. Én gyerekkorom nyarait kizárólag falun töltöttem, a Kemenesalján. Ott még a dialektus is ugyanaz, mint itt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nekem nem voltak beilleszkedési problémáim. Persze, közben látom, hogy mások nem illeszkednek olyan könnyen. Ez sokszor egyszerűen abból ered, hogy nem értik egymást. Salföld például mostanra egy majdnem-skanzen. Én nem tudom, hogy ez jó-e. Persze, ha nem jönnek le a pesti arcok, akkor a gyönyörű szép régi házak mára összedőltek volna, vagy úgy átépítik, hogy rá se lehet ismerni. Mondjuk, engem bosszantott, amikor a köveskáli kocsma megszűnt, és étteremmé alakult. Térey mondta rá, hogy olyan volt, mint egy gyergyói kocsma ’83-ban. Szóval a vitathatatlan lepattantságban, volt valami furcsa báj. Tényleg nem tudok ez ügyben állást foglalni.
- Kieselbach falura ment kiállítást nyitni – Weiler Péter-interjú
- Te milyen sírt szeretnél?
- Ne tegye tönkre a tájat az ízlésficam! – Krizsán András tankönyve laikusoknak
- TV2 – Tények nélkül miből készül a Tények?
És a te falud milyen?
Élő, eleven. Viszonylag kevesen lakják, de a faluközösség működő, és vannak fiatalok is. Például a köveskáli oviba tőlünk legalább öten járnak. Van rajtunk kívül két-három család, aki beköltözött és itt is ragadt.
A Káli-medencéből lesz regény?
Lesz. Három éve kezdtem írni egy naplószerűséget, amiből elég sok megjelent különböző felületeken. Persze, ez nem az a hagyományos napló, de benne vannak az itteni dolgaim. Illetve, amit most írok, és aminek Szaturnuszi mesék lesz a címe, annak a falunak a mintája az én falum, de szándékosan eltoltam másfélszáz kilométerrel nyugatabbra, nehogy valaki zokon vegye.
