Illetlenséget követtem el: belehallgattam egy beszélgetésbe. Mi több, utána elmeséltem egy közelben tartózkodó külföldi állampolgárnak, hogy mit gondol róla. Ő a halántékának szegezte a mutatóujját, és néhányszor megforgatta.
A fonyódi piac az egyik kedvenc piacom, nagyjából középkori viszonyok uralkodnak, van, aki a földről árul, a hirtelen jött esőben könnyen lesz nyakig sáros az ember.
Tegnap is ott vadásztam vegyszermentes paprikára, hogy télire lefagyasztva ízesítsek levest, pörköltet, meg amit kell. Ott, ahol az állatpiac kezdődik, és ahol máskor a hitbéli szekció árusítja a tanait, most egy kis politikai standocska magasodott, amely a helyi Fidesz-KDNP NEM kvótanépszavazási propagandáját volt hivatott izmosítani.
Nem szeretem, amikor a piac álmélkodási területére olyasvalamivel tolakodnak, ami fölsérti a dinnyék, paradicsomok és pasztinákok árasztotta növényi nyugalmat, és a gasztrokalandba militarista hangulatot csempész.
A kis standocska mögött korban nem hozzám illő hölgy osztotta az észt az összehúzott szemöldökkel bólogató, háromtagú lakosságnak, akik a fülem hallatára a következő mondattal lettek gazdagabbak:
Nagyon kevés az a kerítés, én már rég aláaknáztam volna az egész magyar határt.
És ez hivatalos propagandaként hangzott el.
Drága Nagymama! Az Isten áldja meg magát! Ezt fogja mesélni az unokáinak is lefekvés előtt? Robbancsuk a migránsokat halomra?
Drága Nagymama! Ez most a lekvárfőzés ideje!
