Régi könyveket olvasni egy kifinomult művelet. Az évek során ugyanis nagyon sérülékennyé válnak, a lapok könnyen szétmorzsolódnak – így nagy üggyel-bajjal jár akárcsak kinyitni is egy ilyen könyvet. Azonban az MIT és a Georgia Tech kutatóinak hála, a történészek és muzeológusok hamarosan megismerhetik azoknak az antik könyveknek is a tartalmát, amikhez egyelőre még hozzá se mernek nyúlni. Méghozzá anélkül, hogy ki kellene nyitniuk őket.
A két egyetem kutatói által kigondolt kamera prototípusa ugyanis terahertzes sugárzással képes arra, hogy leolvashatóvá tegye, mi van a nem látott lapokon. A terahertzes sugárzás egy olyan alacsony frekvenciájú sugárzás, ami az elektromágneses spektrumon a mikrohullám és az infravörös közötti tartományban helyezkedik el. Terahertzes sugárzással működnek például azok a teljes testscant végző műszerek is, amiket a nagyobb reptereken lehet látni. Míg ezek a gépek azt a célt szolgálják, hogy beazonosítsák a fém és műanyag tárgyakat, addig a most elkészült kamera feladata, hogy megkülönböztesse egymástól az üres lapot és a tintát.
Mivel a terahertzes sugárzás különbözőképpen reagál a különböző anyagokra, így meg lehet mondani, egy papírlap felületén hol van tinta és hol nincs. Gyors sugárkilövellésekkel az új készülékkel 9 lapon keresztül be lehet azonosítani minden egyes betűt, amit a papírra nyomtattak – állítja Barmak Heshmat, a kutatás MIT-s vezetője.
Jóllehet a terahertzes sugárzást már régóta használják képalkotó technológiák alkalmazásánál, a kutatóknak rá kellett jönniük egyrészt arra, hogyan lehet beazonosítani az egyes betűket, másrészt pedig arra, hogyan lehet egymástól elkülöníteni a különböző rétegeket, a különböző oldalakat. Ehhez egy olyan számítógépes algoritmust dolgoztak ki, ami analizálja, a sugárzás frekvenciáit hogyan verik vissza és hogyan nyelik el a különböző oldalak. Az algoritmus azonban csak akkor tudja megkülönböztetni egymástól az oldalakat, ha azok között 20 mikrométernyi levegő van.
Valójában ez elég rémisztő
– mondja Heshmat. Mindannyian találkoztunk már különböző weboldalakon olyan felülettel, ahol a képen szereplő jelsort kellett begépelnünk, hogy az oldal megbizonyosodjék arról, nem gépek vagyunk. Nos, ez az új algoritmus ezt a problémát már könnyű szerrel megoldja.
Habár a New York-i Metropolitan Museumnak azonnal megtetszett a prototípus, egyelőre várniuk kell még a múzeum kutatóinak, amíg rájönnek, hogyan lehet 9 oldalnál mélyebbre ásni egy csukott könyvben.
