Mit szólnál hozzá, ha a szárítóban összezsugorodott pulóvereddel divatot teremtenél az iskolában? Ha nem tartod elképzelhetetlennek, jó helyen jársz Tom Gates háza táján.
Liz Pichon: Tom Gates – Minden király (kábé). Fordította: Dragomán Gábor. Kolibri, 2016.
Amikor tizenkét éves voltam,
kaptam anyukámtól egy keményfedeles naplót. Addig soha nem írtam naplót, de úgy döntöttem, hogy nem is vagyok hajlandó klasszikus értelemben vett naplót vezetni: ezért elkezdtem úgy általánosságban firkálgatni az életemről. Lerajzoltam a tanáraimat, listát készítettem a haverjaimról és az ellenségeimről, mindezt pedig össze-vissza rajzoltam és írtam, különböző méretű és típusú betűkkel. Akkoriban ez nagyon tetszett nekem, de mivel nem voltam egy kitartó típus, pár hét után abbahagytam.
Hogy miért érdekes mindez? Azért, mert Tom Gates nagyjából annyi idős, mint akkor voltam én, és nagyjából ilyen stílusúak a könyvei is. Szerencsére Tom Gates kitalálója, Liz Pichon jóval kitartóbb, mint én: úgyhogy Tom Gates kalandjai már a tizenkettedik kötetnél járnak, a Minden király (kábé) pedig már a harmadik magyarul olvasható Tom Gates-könyv (az első kettő Az én csúcsszuper világom és a Kitűnő kifogások).
Tom Gates egyébként egy teljesen átlagos srác, akit nagyjából azok a dolgok foglalkoztatnak, mint a korosztályát általában (vagy amik engem is foglalkoztattak az említett rövid életű könyvben). Haverok, tanárok, iskolai hierarchia, egy picit a lányok (de egyelőre még tényleg csak picit), és a zene. Meg persze az őt körülvevő család: a lázadó-korszakot élő lánytesó, a picit lökött szülők, illetve a sokkal lököttebb nagyszülők elég élményt szolgáltatnak Tomnak ahhoz, hogy legyen miről írnia.
Ha kinyitjuk a könyvet,
akkor a különböző méretű és stílusú betűk miatt elsőre kissé furcsa, amit látunk. Ez azért is van, mert az illusztrációk eleve szerves részét képezik a szövegnek (Pichon eredetileg nem is akart szövegeket írni a képekhez), talán az Egy ropi naplója juthat róla eszünkbe. Az olvasás során elég könnyen hozzá lehet egyébként szokni, meg elég gyorsan is lehet haladni az oldalakkal.
Éppen ezért a Tom Gates-könyvek nagyon jók lehetnek azoknak a hasonló korú gyerekeknek, akiknek kicsit nehézkesen megy az olvasás, vagy úgy általánosságban nem szeretnek olvasni. Egyfelől azért is jó ez a könyv, mert olyan dolgok vannak benne, amik nagy eséllyel őket is foglalkoztatják (például, hogy ugye nem apa lesz a DJ a sulidiszkóban dínójelmezben), valamint mivel kicsit hasonlít a képregények felépítésére, sokkal könnyebb lehet olvasni.
Ráadásul a Tom Gates-könyveket
az ország legfiatalabb fordítója, a most 14 éves Dragomán Gábor ülteti át magyarra, aki alighanem eléggé érti a főszereplő világát. Gábor egyszer nyilatkozta is, hogy elég sok közös tulajdonságuk van a könyv főszereplőjével a gitározáson túl is, úgyhogy eléggé kézre áll neki Tom Gates csúcsszuper világa.
