A Múlt és Jövő folyóirat szerkesztői azt remélték, végre olyan hírlevelet küldhetnek az Olvasóknak, amely nem a gyász fájdalmáról szól, de a nemzedékünk nagyjai mentek el a napokban – írják. Itt a Somló Tamásról írt levelet közöljük.
Magyar és zsidó azonosságunk mellett a beatkorszak az, ami a leginkább meghatároz, és ideköt eltéphetetlenül. Ama „érzéki-erotikus” populáris zene, amely ha nem is messiási kort, de békét ígért – és darab időre le is hozta ide e földre ezt az érzést –, s ha pillanatokra is, de megélhetővé tette azt. Ezért válhatott felemelően harmonikus kötőanyaggá e két, egymással oly tragikus viszonyban álló azonosság között a beatkorszakhoz fűződő azonosság: ama „túlsó partra” átvitt „Szerelem”. Hiszen amíg a beatkultúra hatotta át a kultúránkat és „mindennapi életünket” – addig nem horgadtak fel az idegenség, a megkülönböztetés oly tradicionális és sajnos állandónak mutatkozó kirekesztő, megkülönböztető „azonosságai”.
Ennek a kornak, a beatkorszaknak az egyik legkiemelkedőbb hőse és megtestesítője volt Somló Tamás. Ami szinte páratlanul ritka ebben a világban, nemcsak a zenéjével, hangjával, de az énekével száz százalékban konform egyéni életével is. A halál villámfénye tárja fel most, hogy milyen hatalmas életművet teremtett, s milyen gazdag örökséggel kompenzálja a távozásával oly fájdalmasan ránk tört hiányát.
Ha őszinték vagyunk: alakjában magunkat siratjuk, a magunk elmenő sorsát látjuk. S mert személyisége meg tudta ragadni a korszakot, amelyből kiolvasztotta és csodaként felépítette a művészetét – távozásával meg is határozta a pillanatot, amikor a korszak visszavonhatatlanul átváltozik emlékké. Álommá. (Egy „álomarcú lánnyá”.)
Ami vigasztaló a ránk törő fájdalomban az az, hogy mellette eltörpülnek a jelenlegi világunk (a politika, a különbözés kultúrája nyelvén dadogó és oly falsul nyikorgó) mindennapjai. Hogy felfedezzük a vigasztaló igazságot, hogy csak a költői vers és dalsorok, a szívet megragadó zene és ritmus az igazán lényeges – ami megmarad.
Ez Somló Tamás életének és halálának jelentősége és példája. Emellett eltörpül, hogy a Múlt és Jövőnek jó barátja volt (lépett fel rendezvényünkön), s mindig érdeklődött, hol tart a munkánk. Búcsúzása is ritka, felemelő üzenet ama „pannóniai temetőben”.
Ne hidd, hogy jobb a semminél
egy puszta számadat.
Itt éltél. Több vagy holtan is,
mint Kozma utca 6.
(Gergely Ágnes)
Drága Tamás! A rockkorszak minden tagja, átélője mellett – megrendítő látni a feléd sugárzó szeretetet – fájdalommal búcsúzik tőled a Múlt és Jövő szerkesztősége
