+ Média

Hogy lopták ki az aranyat a tokiói pénzverdéből?

A tokiói pénzverde mosdójába benyitott két férfi. Körülnéztek, majd vizet engedtek a pohárba…

A XX. század története a magyar sajtó alapján – 1903 – A fotón Őszi kép a Balatonról ebből az évből

január, Japán – A mesemondó körülnézett, lát-e a közelben másik mesemondót, akikből csak Tokióban 600-at számláltak. Mivel tisztának tűnt a levegő, elővette az asztalkáját, a papírlegyezőt, és magára öltötte a mesefigurákat ábrázoló papírköpenyt. Amikor tucatnyira szaporodott a mesevárók száma, lehunyta a szemét, és belekezdett a mesébe, mint aki a szemhéjáról olvas.

január, Ausztrália – A Bugangó hegy lábánál tüzet raktak a bennszülöttek, hogy a füsttel elkábítsák a hegyoldalon hemzsegő pillangókat. Amikor a sok millió pillangó szőnyegként hevert a lábuk előtt, kosarakba gyűjtve hazacipelték őket. Otthon letépkedték a szárnyaikat, majd lepkesültet készítve lakomáztak a pillangókból. A maradékot megszárították, és félretették ínségesebb napokra, mígnem újra lepkébe öltözik a hegyoldal.

január, Norvégia – A vadász egymás után többször elvétette a hóbuckák között menekülő rókát. Mikor megvizsgálta a golyónyomokat, meglepetten látta, hogy a vastag hókupacokba bement a golyó, de ki már nem jött, pedig otthon átlőtte vele még a léckerítést is. Ásni kezdett, és megtalálta mind a három lövedéket. Azt gondolta, megfagyott a röppályájuk.

február, Magyarország – Az akadémia elnöke földmágnesességi méréseket végzett a Balaton jegén egy tanársegéd társaságában. Két hordozható sátorral vándoroltak a tó fölött, esténként petróleumkályhánál melegedtek, s költözéskor vitorlavásznon húzták maguk után a ruhát és az élelmet. A mérési eredményektől függetlenül abban megállapodtak, hogy olvadásig maradnak.

február, Vatikán – A pápa egyedül ült a kongó, hűvös és nyirkos teremben, a kezében egy kulcsot szorongatott. Hónapokkal ezelőtt visszautasított egy angol ékszerészt, aki a király koronázása előtt akarta megvásárolni tőle a világ legnagyobb gyöngyét, melyet egy ceyloni gyöngyhalász ajándékozott neki. Az ékszerész ugyan távozott, de a gyöngyről időnként meg kellett győződnie, hogy maradt.

február, Japán – A tokiói pénzverde mosdójába benyitott két férfi. Körülnéztek, majd vizet engedtek a pohárba, s felváltva lenyeltek két-két aranypénzt. Mikor újra nyílt az ajtó, egy harmadik férfi lépett be rajta, elkérte a poharat, és öklendezve nyelte egymásra az aranyakat. Megbolondultál, kérdezték tőle. Mától nem lehet elaprózni, vége a kis tételnek, mondta elfúló hangon, két hét múlva itt lesznek Európából a röntgengépek.

március, Németország – A braunschweigi herceg remekül lakmározott, ám az utolsó fogásnál magához hívatta a szakácsmestert. Miféle arcátlanság, szakácsmester, hogy a kedvenc ételemet akkor szolgálják fel, amikor már egy falatot sem bírok enni? A szakácsmester nem tudott mit válaszolni. Ezentúl, parancsolta a herceg, minden étkezés előtt pontos listát kérek a tányérom mellé, és én fogom megállapítani a sorrendet, mondta, s egyúttal feltalálta magának az étlapot.

március, Ázsia és Európa határa – Urbitba, a tollak leghíresebb piacára Szibériából szállították az ezrével leölt fülesbaglyok, szarkák, foglyok és sasok szárny- és farktollait. Egy kereskedő, aki évente többször vásárolt itt potom pénzért, és nagy haszonnal adta el az árut Európában, most megállt a piac közepén és a semmibe nézett. Egyszeriben nem értette, milyen ösztöntől vezérelve utánozzák a nők a madárvilágot.

március, Hollandia – Hatalmas rózsatő díszlett az úrnő kertjében, s egy nap rászánta magát, hogy megszámolja a virágokat. Hatezernél tartott, mikor elbizonytalanodott, mintha egy bimbó időközben kinyílt volna.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top