A 2011 óta létező Iszkiri zenekar különleges kiadvánnyal jelentkezett: a Varázsdoboz egy mesekönyv, amelyet az együttes énekese, Baraczka Gergő írt, de a könyvhöz jár egy CD is, amin 19 Iszkiri-dal hallható. Csak itt és csak most a kötet megvásárlása előtt beleolvashatsz a mesébe:
– Ejnye, egy ősz szál! – Csiri bá’ a homlokát ráncolva nézegette bajuszát kis aranytükrében, majd egy apró csipesszel eltávolította a rakoncátlan fehér szőrszálat.
– Csiri bácsi mit csinál? – érdeklődött Bori, mire a varázsló gyorsan a zsebébe süllyesztette a tükröt.
– Hát ti meg mit kerestek itt már megint?! – kérdezte meghökkenten. – Azt hittem, néhány évig biztosan börtönben csücsültök majd!
– Milyen börtön?! – fölényeskedett Berci. – Réges-régen lebontottuk már, és a helyére jégpályát meg mozit építettünk! Amúgy sincs szükség börtönre egy olyan városban, ahol mindenki nevet!
– Hogy jégpályát építettetek a börtönből?! – lelkendezett Csiri bá’. – De hiszen ez remek! Én magam is elég jó vagyok jéghokiban, nem tudom, említettem–e már. Igaz, néha besegítek a korongnak a pálcámmal, hehe…
– A lényeg, hogy teljesítettük az utolsó próbát is – szólt közbe Fanni.
– Az igaz, az igaz – hümmögött Csiri bá’. – Ügyesek vagytok, gratulálok nektek! Szóval, egyszer, a Varázsló Jéghokikupán…
– Kiálltuk mind a hét próbát – vágott a szavába Berci. – Szeretnénk, ha elvezetnél minket Apu Kincséhez!
– Ó, Apu Kincse, persze, persze! – kapott észbe Csiri bá’, majd keresgélni kezdett köpenye számtalan zsebében. – Hová is tettem, hová is tettem…? Ez az, itt is van, tessék!
A gyerekek nagy meglepetésére a varázsló a jól ismert, apró aranytükröt húzta elő a zsebéből, és széles mosollyal feléjük nyújtotta.
– Hát ez meg mi? – Berci gyanakodva vette a kezébe a tükröt, mert valami újabb, Csiri bá’. –féle trükköt gyanított.
– Valami különleges ritkaság? – hajolt a tükör fölé Fanni is.
– Nézd, benne van Lili baba! – mondta Bori, és a tükör fölé tartotta a babáját.
– Borinak megint igaza van – szólt Csiri bá’ rejtelmes mosollyal – Ne a keretet nézzétek, hanem ami benne van!
– De hát csak magunkat látjuk benne! – értetlenkedett Fanni.
– Pontosan! – bólintott a varázsló – Apu Legféltettebb Kincse nem más, mint ti magatok. Az ő gyermekei.
A bejelentést csalódott csend követte.
– Hát ezért álltuk ki azt a rengeteg próbát? Hogy végül azt lássuk, amit eddig is láttunk? – morgolódott Berci.
– Biztos vagy benne, hogy eddig is ezt láttad? Nézz csak a tükörbe újra, és mondd el, ki van ott! – felelte a varázsló türelmesen.
– Hogyhogy ki? Hát én! – felelte Berci.
– Egy lovag van ott, aki legyőzte a sárkányt! – kotyogott közbe Bori.
– Ez mondjuk igaz… – gondolkodott el Berci. – És egy kislány, aki beszél az állatok nyelvén.
– Én három hős matrózt látok, akik túljártak a kalózok eszén! – tette hozzá Fanni csillogó szemmel.
– És táncbajnokok voltak, meg marcipánt is ettek, és… az erdőben mi is volt? – lelkendezett Bori.
– Indiánokkal cimboráltunk! És kenuztunk a vad folyón át! – rikkantotta Berci nagy beleéléssel.
– És még a hazugságot is legyőztük! És megolvasztottuk a Lego-emberek szívét! – örvendezett Fanni.
– Egy szó mint száz, három csodagyereket láttok a tükörben, akikre nem véletlenül büszke az apukájuk. – szólt Csiri bá’.
– Hát, ez nagyon szép, de azért valami arannyal megrakott ládika sem ártott volna – panaszkodott Berci, csak úgy, megszokásból.
– Én egyébként egy arany csillag vagyok! Apu mindig mondja! – nyugtatgatta a bátyját Bori.
– Jól figyeljetek rám, mert ez nagyon fontos! – mondta Csiri bá’ szokatlanul komoly hangon. – Vannak dolgok, amik sokkal fontosabbak a pénznél. De mind közül is a legfontosabb az a szeretet, amit a szüleitekkel éreztek egymás iránt. Ez az a Kincs, ami pótolhatatlan.
A gyerekek elgondolkozva nézegették magukat az aranytükörben. Végül Fanni volt az, aki elsőként jutott szóhoz.
– Kedves Csiri bá’! Köszönjük a rengeteg élményt, amit adtál nekünk! – mondta ünnepélyesen – Büszkék vagyunk rá, hogy végül sikerült megtaláltuk a Kincset!
– Igen, nagyon köszönünk mindent! Igazából nem nagy gond, hogy nincs kincsesláda. – tette hozzá Berci kissé megszeppenve.
– Neked is adok a Nagy Kincsből! – mondta a kis Bori, majd odaszaladt a varázslóhoz, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
– Ó, nagyon köszönöm! – mosolyodott el a mágus. – Ezt a Kincset örökre megőrzöm! Most pedig elérkezett a búcsú pillanata. Vár rátok az emberek világa! A tükröt tartsátok meg, hogy mindig emlékezzetek rám, és arra, amit Apu Hét Próbáján tanultatok!
– De azért találkozunk még? – kérdezte Fanni szipogva.
– Amikor csak akarjátok! – bólintott Csiri bá’. – Mi, játékok, valamennyien itt várunk majd rátok, Apu Varázsdobozában! Most pedig álljatok ide elém, szépen sorban, mert kezdődik az utazás!
– Viszlát, Csiri bá! Üdvözlöm a néma indiánt! És Jónást, a tengerészt! És Fülharapi Benedeket! – mondta Berci.
– És Tónit, meg Ping-Lee-t, és a zenészeket és Füllent Eleket! – tette hozzá sietve Fanni.
– Meg Cirmit, a porcicát! – kiáltotta Bori.
– És Czvikker Czukit, és Lego Joe–t, és a mackót, meg a kicsi robotot, és a királyt meg a tolvajokat…
A gyerekek vidám kiáltozása lassan a semmibe veszett, ahogy ismét elnyelte őket a szikrázó varázscsillagok fénye.
***
Baraczka Gergő és az Iszkiri zenekar: Varázsdoboz (CD és mesekönyv). Rézbong, 2016.
