Závada Pál: Egy piaci nap – Magvető Kiadó, 2016 – 224 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-14-3386-9
– Nálunk nincs, de igény lenne rá! – válaszolta a viccbeli bácsi az antiszemitizmust firtató kérdésre. Azóta már tudhatjuk, hogy sajnos ez nem vicc, s magunk körül bőven láthatunk példát arra, hogy miként kerülnek felszínre a leghihetetlenebb, ásatag vádak. Az emberek egy része úgy fogyasztja-zabálja a zsidókat – vagy mostanában éppen a menekülteket – gyalázó álhíreket, mint más a mirelitet… és közben nem veszik észre, hogy ezeknek az eleve mérgező gondolatoknak mára már lejárt a szavatossága.
Závada Pál szépirodalmi eszközök igénybevételével nyúlt ehhez a kérdéshez.
Ha egy probléma elsősorban íróként érdekel, az másképpen talál magának gondolkodási és megszólalási irányt, irodalmi formát, mint ha kritikai valóságfeltárást írnék – mondjuk egy szociográfiában. Most úgy alakult, hogy nem tényirodalomnak, hanem fikciónak, regénynek kellett megformálódnia
– állítja az író egy interjúban, s aki elolvassa az Egy piaci nap [itt beleolvashatsz] című regényt, az, az elborzadást követően kénytelen tudomásul venni, hogy ezek a kérdések ma is véresen aktuálisak. Ne legyen igazam, de egy ilyen pogromnak ma a legfőbb akadálya a zsidóság hiánya és/vagy a (nemzetközi?) figyelemtől való félelem.
Závada Pál különleges lehetőséget teremtett önmaga számára azzal, hogy a kunmadarasi pogromot egy szemtanúval, ráadásul egy nővel mesélteti el. Hiszen így – a tényirodalomnál kötelező objektivitást félretéve – sokkal „közelebbről” mutathatja meg a történetet, a motivációkat, a félelmeket és a tévhiteket. Emberközelből – de mégsem az események sűrűjéből – „nézhetjük” a történéseket és a következményeket, és közben számot vethetünk azzal is, hogy mi mozgatta a lincselőket. Miféle közös elmebaj az, ami ilyen bestiális cselekedetekre vezette a hétköznapi embereket? A holokauszt után, amit az elhurcolt zsidóknak csak töredéke élt túl, hogy aztán hazatérve azzal kelljen szembesülni, hogy az egykori vagyontárgyaikat a rossz lelkiismeretű szomszédok használják.
Az egy piaci nap szembe megy a kibeszéletlenséggel, ami az idő múlásával, a résztvevők halálával kibeszélhetetlenséggé alakulva mérgez tovább minket. A második világháború utáni pogrom egyenesen következik abból, ami a zsidókkal előtte ipari méretekben megtörtént, s amiről nem lehet nem tudomást venni. Viszont, ha megkérdezzük önmagunktól, hogy a mi felmenőink mit tettek, mint mulasztottak a vészkorszakban, akkor a többségnek nincs válasza. Az pedig tényleg lehetetlen, hogy senki – senkinek a nagypapája – nem tett, nem látott semmit, s a dolgok „csak úgy” maguktól történtek.
Azoknak, akiknek az ősök hallgatása okán nem jutott saját történet, most Závada Pál ad egyet…
Závada Pál fotóit Fákó Árpád készítette.
