Rákász Gergely: a 21. század emberének egész máshol van az impulzusszintje

rákász gergely kép

A Mozart Egy kis romantikus éji zene Városmajori koncertje kapcsán beszélgetünk. Koncertjeit az érdeklődő embereknek szánja. Látványelemekkel és háttérinformációkkal dobja fel az előadásait, és azt reméli, ezáltal a klasszikus zene nem csak a szűk kevesek privilégiuma, hanem egy széles rétegé.

Úgy érzem abból, amit a műsor beharangozójában Mozartról írsz, hogy nagyon közeli, már-már baráti a kapcsolat köztetek.

Mozarttal megharcoltunk a közeli viszonyért. Ha két végletet mondhatok, akkor az egyenes egyik végén ott van Bach, a másikon pedig Mozart. Bach, aki nagyon összeszedett, aki nagyon jól boldogult volna az Excel-táblákkal: mindent beírt volna vízszintesen és függőlegesen, és ettől boldog lett volna, hogy az élete rendben van. És ott van a másik véglet, Mozart, aki semmit nem írt be az Excelbe, fogalma sem volt, hogy mennyi pénze van, hol van a zoknija, mit vesz fel holnap, és pont ezért szegényedett el. Bachnak húsz gyermeke volt, muszáj volt előre terveznie. Mindeközben Mozart egy nagyon jó jellem, egy partyarc. Az az érzésem, hogy ha elmegyek vele biliárdozni, miközben kettőt lök, firkál valamit az asztal szélén, aztán lök egy újat, elmesél egy viccet, megint firkál, posztolja a Facebookján, hogy remekül érzi magát. Aztán megint firkál, és ha megnézzük a firkákat, valami briliáns műalkotás született. És egyébként nyert a játékban, és tök jó volt a vicc, és jó a fotó, amit csinál. Mozart egy darabig Isten mosolya, de egy ponton túl, ha túl sok időt kellene vele töltenem, talán megfojtanám.  Szóval megharcoltam ezért a jó viszonyért, a zenéjén keresztül. Mindez egybeesett azzal, hogy most pici a kisfiam, és az a vonalas munkamorál, amit mindig követek: hogy mennyit gyakorlok, mennyit sportolok, mennyit vagyok az irodában, ami jól beosztható, a Bach-féle Excel-tábla, szóval egy gyerek pont áthúzhatja mindezt. A kettő párhuzamosan, vagyis Marci születése és a Mozart-műsorra készülés egy olyan területét nyitotta meg az életemnek, ami eddig zárva volt, és én gazdagabb lettem ezáltal. Abban csak reménykedem, hogy ezt a hallgatók is élvezik.

Mire számíthatnak a nézők, ha ellátogatnak a szabadtéri koncertre?

Arra, hogy láthatnak mindent: akciókamerákkal vesszük körbe az orgonát, kezet, lábat, arcot, mindent megmutatunk, hogy a hátsó sorban se érezzék úgy, hogy kimaradtak valamiből. Azt gondolom, ez fontos, mert a 21. század emberének az impulzusszintje egész máshol van.  A 80-as években 100-ból 60 embernek elég volt, hogy kiírom: Mozartot játszom. Ma már a 60-nak sem elég. Nézz magadra, egyszerre telefonálsz, e-mailezel, Facebookot nyomkodsz, hazaviszed a gyereket… Párhuzamosan csinálunk dolgokat folyamatosan, olyanok vagyunk, mint Mozart. Az embereknek több impulzusra van szüksége, ezért fontos a látvány. Aztán a következő impulzus, hogy beszélek, mesélek Mozartról, nagyon tematikusan, mindig a darabokhoz kapcsolódó háttérinfókat, amiket szerintem izgalmas tudni. Az érdeklődő embereket szeretném megszólítani, akik ugyanúgy tudni akarják, hogy mikor küldünk embert a Marsra, vagy hogy áll az elektromosautó-gyártás. Velük találkozhatunk a könyvbemutatókon, a koncerteken, a kiállításokon. A koncertjeim is az érdeklődő embereknek szólnak.

Fontos, hogy a körítés ne nyomja el a zenét: a produkció mindig borotvaélen táncol: ne zuhanjon le az egyik oldalon az érdektelenség irányába, de a másik oldalon se a “túl sok” irányába. Fontos, hogy a látvány ne legyen öncélú, mert akkor elvész az üzenet. Tavaly Bach mellé volt Street Dance, de fontos, hogy az utcát emeltük fel Bachhoz, és nem Bachot utcásítottuk. Megmutattuk, hogy a hip-hop Bach zenéjével is együtt lélegezhet. Fő szabály, hogy elsősorban a zenéé a szerep, és minden a zenét, a megértést támasztja.

Honnan jött a klasszikus zene iránti szenvedélyed?

Olyan családból jövök, el vagyok rontva. Előbb találkoztam klasszikus zenével, mint popslágerekkel. A családban ez evidens volt: operát hallgattak a szüleim, kiállításra jártak… Igazából az ezt követő lépés az izgalmas, hogy úgy tekinteni a klasszikus zenére, mint zenei fogyasztó: hogy ne csak azoké legyen a klasszikus zene, akik olyanok, mint én, hogy belenőttek. De ha a látványelemekkel és háttérinformációkkal feldobom az előadást, akkor nem csak a szűk kevesek privilégiuma a klasszikus zene, hanem egy széles rétegé. Mert ez egy gyönyörű kincs, a kérdés csak az, hogy magunkévá tesszük-e.

A látványkoncert kifejezést Te alkottad meg?

Igen, mert valami olyat akartam, ami korábban még nem volt, és ami mutatja azt a folyamatos törekvést, amiről korábban beszéltem. Ezt a borotvaélen táncolást. Fontos, hogy a hallgatók bejárják a belső utat: onnan, hogy meghallgatják a koncertet, odáig, hogy megértik mondjuk Liszt Ferencet, Bachot… A provokálásnak és meghökkentésnek is megvan az ízléses határa.

Gondolod, hogy így a fiatalokhoz is közelebb lehet hozni a klasszikus zenét?

Azt gondolom, hogy ez a fiatalokhoz közelebbhozás túl van dimenzionálva. Persze, fontos megszólítani a fiatalokat, van is egy iskolaprogramom, és volt, hogy évi 40 000 gyerekkel találkoztam. El kell vetni a magot, hogy ez a fajta feltöltődés is ott legyen a tányéron.  De nem fogják lecserélni Lady Gagát Mozartra. Majd 30 körül, amikor egyszer csak zajos lesz a világ, túl sok a fény, és túl hangos a dobgép, akkor eszükbe jut, hogy jártak gyerekkorukban operában, koncerten, és akkor visszatalálnak. Erre a műfajra meg kell érni.

Neked mit jelent a klasszikus zene?

Lélegzést. Ha több szóval kell megfogalmaznom: azért gyönyörű, mert minden hangulathoz talál az ember zenét, ami elmélyítheti az adott hangulatot.  Ha nyitott rá az ember, ez egy kincsesbánya: ha Bachot hallgatok, egy pillanat alatt rendet tesz a fejemben, Mozart feltölt, mintha a Jóisten mosolyogna rám…

2005-ig Amerikában éltél. Hogyan gondolsz vissza azokra az időkre? Végül miért költöztél vissza Magyarországra?

“Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi”- ha idézhetem a klasszikus slágert.  Akkor úgy éreztem: egy álom válik valóra. Örömmel fogadtak, szerettek, rengeteget tanultam. Sok izgalmas dolgot hoztam haza, többek között azt a látásmódot, hogy nem félnek a klasszikus zenét jó értelemben vett terméknek tekinteni. És azt, ahogy ezt a terméket eljuttatják a fogyasztójához. Olyan jó, amikor egy koncert van annyira jó, hogy a hallgatók megveszik rá a jegyet.  Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy ki vagyok én legbelül? Ez különösen az udvarlásnál fontos, mert mikor túl vagyunk a mozin, a jó vacsorán, mindenen, akkor egy pont után fontos, hogy visszaköszönjön a saját kultúrám. Más 8000 kilométerre innen és itthon Wass Albertet idézni – még ha tudom is, hogy emiatt a felületes hallgató megpróbál beskatulyázni, betenni egy parlamenti patkóba. Számomra fontosak a kulturális gyökerek. Meg persze az is, hogy letegyek valamit annak a közösségnek az asztalára, ahonnan származom.

Gyakran adsz koncertet kisebb településeken. Mi alapján választod ki a koncerthelyszíneket?

Még Amerikában feltettem magamnak a kérdést: hol jön létre nagyobb érték. Ha egy amerikai nagyvárosban 2000 embernek játszom, az gyönyörű, és jól fest az életrajzomban. Ez köszönöm megvolt, bele is írtuk a CV-be, de ott évente 300 féle klasszikus zenei eseményből válogathatnak. Egy magyar kisvárosban előfordul, hogy évi 5 alkalom van. Ha oda viszek egy hatodikat, igaz számszerűen kevesebb embernek, nem voltam-e hasznosabb ember?
Ha ehhez hozzátesszük, hogy abba a közösségbe tehetek vissza valamit, ahonnan szerelmet, szeretetet, anyanyelvet, oktatást, barátokat, segítséget, tanárokat kaptam?
Tudod az egyik rákfenéje annak, hogy a világunk „hősei” celebek 5 percnyi hírnév utáni vággyal, hogy már alig tudunk távolba tekintően gondolkozni. Ha valaki ránéz erre a gondolatmenetre és tudja, hogy gondolkozott Széchenyi István, akkor nem lepődik meg olyan nagyon. De hányan képesek ma Széchenyihez, Deákhoz mérni magukat. Sokan már a gondolattól is megrettennek, pedig mit veszíthetnek? Ismered a mondást: célozz a Holdra, és még ha el is véted, a csillagok között landolsz.
De természetesen ez az életvitel csak akkor hiteles, hogy ha emellett a munka mellett a nagyszínpadok is nyitva állnak az ember előtt, szóval örömmel várom a hallgatókat a Budapesti, a Győri Nyári Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, majd egy hosszú őszi turné után a Budapesti Kongresszusi Központban.

Lengyel Orsolya



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!