Szekszárdi Magasiskola, 2. nap (2016. július 12.)
“Milyen nyakék lógott tegnap a borász feleségének nyakában?” Többek között ezzel a kérdéssel nyitja a szemináriumát Tóth Krisztina. Hallgatótársaimmal zavartan nevetgélünk, egyikünk fejében sem maradt meg ez a részlet az előző estéről. “Nem figyelnek eléggé!”, mondja Krisztina, aki éppen azt magyarázta előtte, hogy egy írónak lankadatlanul kell figyelnie a külvilágot. Egyébként a nyakék egy népi motívummal díszített kavics volt. Arra szerencsére mindannyian emlékszünk, hogy előző nap a Mészöly-tanyán két darabból álló zöld műfüvön ültünk.
Ezután két hallgatótársam olvassa illetve olvastatja fel egy-egy rövid prózai művét, amelyeket Krisztina vezetésével alaposan ki is tárgyalunk. Vezetés – igen, ez a jó szó, ugyanis mind ő, mind a délutáni szemináriumokat tartó Péterfy Gergely és Cserna-Szabó András fontosnak tartja, hogy ne csak ők, a “nagybetűs” írók, hanem mi magunk is bátran véleményezzük egymás munkáját. Az első óvatos hozzászólásokból izgalmas beszélgetések, konstruktív viták kerekednek.
Krisztina szemináriumán kórházban vegetáló időseket és színészhalált idézünk az Irodalom Házába. Ezután ebédszünet következik, finom falatokat fogyasztunk az Ízlelő Étteremben. A Mészöly-múzeum termébe visszatérve félig riadtan, félig izgatottan várom, hogy a második szemináriumon az én szövegemet szedjük szét. Nagy lendülettel meg is érkezik Gergely, hóna alatt a “kipreparált” szöveggel, és az én félszeg tollkereskedőmtől egészen a halak szájából eredő, víz tetején úszkáló buborékok lehető legpontosabb irodalmi megfogalmazásáig jutunk el.
Egy órácska szünet után pedig már a Babits Mihály Emlékmúzeum kertjében ücsörgünk, ahol Cserna-Szabó András segít kivesézni három hallgatótársunk munkáját. Hallhatunk tutyimutyi lottónyertesről, csúnya válásról és otthonában démont tartó nőről. “Nem azért jöttünk ide, hogy dicsérjük egymást, hanem azért, hogy megmondjuk, mi nem megy” – ezzel a kissé ijesztő mondattal indít András. Aztán valahogy mégis mindig igazságosan ítél, és a szövegek erősségeit is kiemeli a javítanivalók mellett. Ekkor már a hallgatók sem jönnek zavarba attól, hogy akár a szemináriumvezető ellenében érveljenek egy ötlet vagy megvalósítás mellett.
A zárt körű szemináriumok után egy nyilvános programra sétálunk át a Pollack Kávézóba a Vármegyeházára. Mészöly-díjas írók, Péterfy és Cserna-Szabó mellett Szilasi László, Márton László, Danyi Zoltán és Szkárosi Endre beszélget írásról, irodalomelméletről, kis- és nagyepikáról, na meg magáról Mészöly Miklósról. Az egyórás beszélgetés végén a saját pályájukra és jövőbeli terveikre is kitérnek.
A táborozók ennyi szellemi táplálék után lelkesen indulnak vissza a Babits Emlékmúzeumba, ahol Wessely Judit és Módos Gergő vár az ugyancsak minőségi testi táplálékkal. Folyóborokat, zöldségeket, húsféléket és kenyeret fogyaszt a társaság, miközben Judit elbüszkélkedik az egyik késsel: “Ezzel maga Pilinszky kente a vajat!” Irodalomszeretők előtt talán veszélyes elhinteni ilyen információt, úgyhogy gyorsan meg is ígérjük, hogy egyikünk sem teszi majd zsebre az ereklyét. Lassan ránk sötétedik, eszegetünk, hallgatjuk Sily Károly gitárzenéjét, simogatjuk az uborkaformájú Ubul kutyus fejét. Laptopok monitorja villan, hallgatók olvassák fel egy-egy írásukat, végül Sily Károly szaval nekünk. Villon és Arany, füvön ülő körben, élőben, ahogyan a régi idők énekmondói adták tovább a szövegeket.
Tizenegy után indulunk vissza a kollégiumba, bár egyikünk sem álmos még. Gyér megvilágításban botorkálunk le a Babits Mihály utcán, de legyen bármilyen sötét és késő, legyen a fejünkben akármennyi jóféle bor, valami mégis azt súgja, hogy immár sokkal jobb megfigyelők vagyunk, mint amilyenek reggel voltunk.
Hacsek Zsófia
