Bodnár Zalán (Az Aranycsapat kincseskönyvének társszerzője, a FourFourTwo futballmagazin és a Népszabadság sportrovatának munkatársa) könyve az Európa-bajnokságok történetét veszi végig a kezdetektől napjainkig olvasmányos formában, érdekességekkel, gazdag képanyaggal.
A Rézbong kiadónál megjelent EB Párusztól Párizsig című könyvből itt egy kis részletet olvashatsz, és ha tetszett, hogy ne maradj foci nélkül az EB után sem, itt megrendelheted.
1992
Északi hősköltemény
A svédországi Eb legnagyobb hiányzója egy olyan csapat volt, amelyik egyébként kijutott. Tíz nappal a nyitómeccs előtt az UEFA – az ENSZ-határozatra reagálva – a délszláv háború boszniai vérengzései miatt nem engedte pályára lépni a jugoszláv válogatottat. Pedig Ivica Oszim együttese – amely már a torna helyszínén tartózkodott – a végső győzelemben is reménykedhetett volna, tudván, hogy az 1991-es BEK-et is jugoszláv csapat, a Crvena zvezda nyerte, és olyan klasszisokkal volt tele az együttes, mint Szavicsevics, Sztojkovics, Pancsev (aki a selejtezők gólkirálya lett), Boban, Proszinecski, Jarni, Mihajlovics vagy a fiatal Suker és Mijatovics. Képzelhetjük, mire lettek volna képesek, ha a helyükre „beugró” dánok megnyerték az Eb-t! Ki ne ismerné a legendát: az odahaza játszó dánok az Eb előtt két nappal még bajnokit vívtak, a légiósok pedig már nyaraltak, úgy kellett őket összetrombitálni a világ tengerpartjairól (a legfényesebb csillag, a Barcelonában játszó Michael Laudrup – nem úgy, mint az öccse, Brian – már nem is állt csatasorba, igaz, neki inkább Richard-Moller Nielsen kapitánnyal volt baja).
De ez az Eb egyébként is elválaszthatatlan a nagy világtörténelmi folyamatoktól. Lehullott a vasfüggöny, megszűnt a bipoláris világrend, országok estek szét, mások egyesültek. Közös selejtezőcsoportba került például az NSZK és az NDK, de a meccseket már az újraegyesült Németországként kezdték meg. Noha a Szovjetunió is darabjaira hullott, a futballpályán még közös csapattal, Független Államok Közösségeként (FÁK) szerepeltek a tagországok. Egyvalami nem változott: hogy az oroszokkal a rendszerváltás előtt és után is meggyűlt a bajunk… A vb-bronzérmes olaszok elleni budapesti 1–1-es selejtezőt és a santanderi barátságos találkozón Spanyolország elleni 4–2-es győzelmet követően az oroszok elleni első „szabad meccs” előtt visszatért a futball-láz az országban. De hiába: a Népstadionban Mihajlicsenko góljával a vendégek győztek 1–0-ra. Mészöly Kálmán együttese már féltávnál kiszállt a versengésből, és a sorozatban csak Ciprus ellen tudott meccset nyerni (4–2 és 2–0), a Szovjetunió (0–1, 2–2), Olaszország (1–1 és 1–3) és Norvégia ellen (mindkétszer 0–0) ellen egyszer sem. Meglepetésre az olaszok is lemaradtak a bálról, pedig az itáliai klubfutball ezekben az években élte az aranykorát.
Favoritként Franciaország érkezett az Eb-re, miután Michel Platini szövetségi kapitánysága alatt 1989 és 1992 nyara között egyszer sem kapott ki a csapat, amely a nyolc selejtezője mindegyikét megnyerte, és ott volt a soraiban a legutóbbi aranylabdás, Jean-Pierre Papin is. Platiniről kiderült azonban, hogy a futballpálya és a kispad egészen más kávéház: győzelem nélkül kullogott haza a csoportmeccsek után a nagyreményű együttes. Akárcsak az angolok, de annak mindenki örült a békés Északon: ezúttal Stockholmban és Malmőben teremtett krízishelyzetet a huligánhorda (utóbbi városban egy esküvőt is megzavartak, a menyasszony sokkos állapotba került). Az angol klubcsapatokat a Heysel-tragédia után öt évvel, 1990-ben engedték vissza az európai porondra, de már főtt is az illetékesek feje: hogy lesz így Eb négy év múlva a szigetországban?!
A felkészületlen dánoktól természetesen mindenki csak mellékszerepet várt. Tény, hogy nyomás rajtuk aztán biztosan nem volt, az egész tornát buliként fogták fel, ennek jegyében a szállásuk is egy jachtklubban volt Stenungsundbadenben, ahol meglehetősen szabadosan viselkedtek. Miután gól nélküli meccset játszottak az angolokkal, majd kikaptak a házigazdától, úgy tűnt, három meccsre szólt a meghívásuk. Csakhogy Henrik Larsen lőtt egy nagy gólt a franciáknak, és ekkor megérezték a vérszagot. Ember nem hihette el, hogy az elődöntőben a címvédő Hollandia ellen is lehet esélyük, de aztán csak azért nem a rendes játékidőben nyertek, mert a fáradtság és sérülések miatt a végén már csak kilencen voltak a pályán, és ezt kihasználta Rijkaard. Ám a tizenegyeseknél melléjük szegődött a szerencse. Minden próbálkozásukat siker koronázta, viszont az év végén háromszoros aranylabdássá váló Van Basten lövését kivédte Peter Schmeichel kapus.
A göteborgi döntőben az ellenfél Németország volt, amely rögös úton jutott el a fináléig. Az 1990-es vb-győzelem után Beckenbauert a szintén ’74-es világbajnok Berti Vogst követte a kispadon, és vele eleinte sokat akadozott a szekér (nem segítette az sem, hogy a legnagyobb sztár, Matthäus, a csapatkapitány sérülés miatt kihagyta a tornát). Hollandia például könnyedén elintézte őket a csoportban, ahonnan csak azért jutottak tovább, mert a skótok – noha nekik mindegy volt – szívességből megverték a FÁK csapatát. Viszont tagadhatatlan: az elődöntőben ismét a régi fényében tündökölt a Nationalelf, amelyet Hässler és Riedle vitt a hátán. A házigazda elleni 3–2-es siker nem fejezi ki hűen a különbséget a két csapat között, végig a németek domináltak, Kennet Anderson csak a legvégén szépített.
Az elszabadult hajóágyúként viselkedő dánok ellen azonban még a világbajnoknak sem volt fegyvere. A döntőben előbb John Jensen lőtt egy hatalmas gólt, majd Kim Vilfort gondoskodott arról, hogy a neve örökre fennmaradjon. Koppenhága olyan ünneplést még nem látott, amilyenben a hazatérő hősöket részesítették a dán fővárosban. „Hét nap, hét éjjel” tartott a dínomdánom…
Tudta-e?
Az angol huligánok visszatérő európai garázdálkodása miatt Lennart Johansson UEFA-elnök azt mondta: „Visszaengedtük az angol klubokat a nemzetközi porondra, de el kell gondolkodnunk, hogy Anglia tartozhat-e továbbra is az európai futballcsaládhoz”. A mértékadó The Times pedig így fogalmazott: „Egyetlen tisztességes lehetőség maradt az angol Labdarúgó-szövetség számára: ha önként visszalép az Európa- és világbajnokságoktól”. Aztán 1992-ben megszületett a Premier League, és az angol futball elindult a jó úton.
A csoport
Svédország–Franciaország 1–1 (1–0)
Stockholm, 29 860 néző, vezette: Szpirin (orosz).
Gól: Eriksson (24.), ill. Papin (58.)
Dánia–Anglia 0–0
Malmö, 26 385 néző, vezette: Blankenstein (holland).
Franciaország–Anglia 0–0
Malmö, 26 535 néző, vezette: Puhl (magyar).
Svédország–Dánia 1–0 (0–0)
Stockholm, 29 902 néző, vezette: Schmidhuber (német).
Gól: Brolin (58.)
Svédország–Anglia 2–1 (0–1)
Stockholm, 30 126 néző, vezette: Rosa dos Santos (portugál).
Gól: Eriksson (46.), Brolin (82.), ill. Platt (4.)
Dánia–Franciaország 2–1 (1–0)
Malmö, 25 763 néző, vezette: Förstinger (osztrák).
Gól: H. Larsen (8.), Elstrup (78.), ill. Papin (60.)
A csoport végeredménye
- Svédország 5 pont, 2. Dánia 3, 3. Franciaország 2 (2–3), 4. Anglia 2 (1–2)
B csoport
Hollandia–Skócia 1–0 (0–0)
Göteborg, 35 720 néző, vezette: Karlsson (svéd).
Gól: Bergkamp (75.)
FÁK–Németország 1–1 (0–0)
Norrköping, 17 700 néző, vezette: Biguet (francia).
Gól: Dobrovolszkij (64. – 11-esből), ill. Hässler (90.)
Németország–Skócia 2–0 (1–0)
Norrköping, 17 800 néző, vezette: Goethals (belga).
Gól: Riedle (29.), Effenberg (47.)
Hollandia–FÁK 0–0
Göteborg, 34 440 néző, vezette: Mikkelsen (dán).
Hollandia–Németország 3–1 (2–0)
Göteborg, 37 725 néző, vezette: Pairetto (olasz)
Gól: Rijkaard (4.), Witschge (14.), Bergkamp (72.), ill. Klinsmann (53.)
Skócia–FÁK 3–0 (2–0)
Norrköping, 14 660 néző, vezette: Röthlisberger (svájci).
Gól: McStay (7.), McClair (16.), McAllister (84. – 11-esből)
A csoport végeredménye
- Hollandia 5 pont, 2. Németország 3, 3. Skócia 2 (3–3), 4. FÁK 2 (1–4)
Elődöntő
Svédország–Németország 2–3 (0–1)
Stockholm, 27 827 néző, vezette: Lanese (olasz).
Svédország: Ravelli – R. Nilsson, Eriksson, Björklund, Ljung – Ingesson, Thern, J. Nilsson (Limpar, 61.) – Brolin, K. Andersson, Dahlin (Ekström, 73.).
Németország: Illgner – Reuter, Helmer, Kohler, Brehme – Hässler, Sammer, Buchwald, Effenberg – Riedle, Klinsmann (Doll, 90.).
Gól: Brolin (64.), K. Andersson (89.), ill. Hässler (8.), Riedle (59. és 88.)
Dánia–Hollandia 2–2 (1–2, 2–2, 2–2), 11-esekkel 5–4
Göteborg, 37 450 néző, vezette: Soriano Aladren (spanyol).
Dánia: Schmeichel – L. Olsen – Sivebaek, Piechnik, H. Andersen (Christiansen, 70.), Christofte – Vilfort, J. Jensen, H. Larsen – B. Laudrup (Elstrup, 58.), Povlsen.
Hollandia: Van Breukelen – Van Tiggelen, R. Koeman, Rijkaard, F. de Boer (Kieft, 46.) – Bergkamp, Wouters, Witschge – Gullit, Van Basten, Roy (Van’t Schip, 115.), Bergkamp, Van Basten.
Gól: H. Larsen (5. és 33.), ill. Bergkamp (23.), Rijkaard (86.)
Döntő
Dánia–Németország 2–0 (1–0)
Göteborg, 37 450 néző, vezette: Galler (svájci).
Dánia: Schmeichel – L. Olsen – Sivebaek (Christiansen, 66.), Piechnik, K. Nielsen, Christofte – Vilfort, J. Jensen, H. Larsen – Povlsen, B. Laudrup.
Németország: Illgner – Reuter, Helmer, Kohler, Brehme – Hässler, Sammer (Doll, 46.), Buchwald, Effenberg (Thom, 81.) – Riedle, Klinsmann
Gól: J. Jensen (19.), Vilfort (79.)
A gólkirály
3-3 góllal: Dennis Bergkamp (Hollandia), Tomas Brolin (Svédország), Henrik Larsen (Svédország), Karl-Heinz Riedle (Németország)
A legjobb játékos: Peter Schmeichel (Dánia)
