+ Film

Hajdu Szabolcs: Kicsit továbbléptünk az intimitásban

Hajdu Sazbolcs

Karlovy Varyban mutatják be Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új nagyjátékfilmjét, amely a Kristály Glóbusz díjért versenyez. A történetet színházi előadás formájában már láthatta a közönség.

Az emberi alaphelyzetek folyton ismétlődnek, de ahhoz, hogy a néző a saját életére ismerjen bennük, meg kell találnunk sok apró részletet, és azokat nagyon-nagyon finoman, pontosan meg kell rajzolnunk. Ez akkor sikerülhet a legjobban, ha saját hétköznapi valóságunkból indulunk ki.

Július 1-jén Sean Ellis Anthropoid című, cseh-brit koprodukcióban készült történelmi filmjének ünnepélyes bemutatójával megnyílt a kelet-közép-európai régió legrangosabb filmszemléje, az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál. A fődíjért, Křišťálový glóbusért, azaz a Kristály Glóbuszért Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című nagyjátékfilmje is verseng. Ernelláék történetét színházi előadás formájában már láthatta a közönség. A filmet július 7-én mutatják be Karlovy Varyban, Magyarországon pedig októbertől vetítik a mozik. A rendezővel beszélgettünk.

KarlovyVaryff

– A nagyközönség több rangos díjat is nyert filmrendezőként és filmszínészként ismer elsősorban. Te inkább filmes vagy inkább színházi embernek tartod magad?

– Alapvetően színházi emberként identifikálom magam. Az egész gyerekkorom és a gimnáziumi éveim azzal teltek, hogy mindenféle színházi előadást csináltunk. Akkor még azt gondoltam, hogy színész lesz belőlem. Budapestre is ezért jöttem fel. Különböző színházakban játszottam, aztán kaptam több filmfőszerepet is. A film akkor kezdett vonzani, amikor megláttam benne az új lehetőséget: ráéreztem arra, hogy abban is ki tudom magam fejezni. A színészetből, pontosabban a színházi közegből akkor már elegem volt, új löketet akartam adni az életemnek, és jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola mindkét rendezői szakára. Nem tudtam eldönteni, színházzal vagy filmmel akarok-e igazán foglalkozni. Végigmentem a rostavizsgákon, mind a kettőnél eljutottam az utolsóig, és ott végül is a filmrendezés mellett döntöttem. De a játékfilmjeim mellett időről időre színházi előadásokat is csináltam, és itt is, ott is ugyanazokkal az emberekkel: a gyerekkori barátaimmal.

ernella

– Rögtön az első filmed díjnyertes lett. Ettől nem lett vonzóbb a film, mint a színház?

– Attól, hogy díjat kapott? Ha ilyesmitől függenének a vonzalmaim, már rég pszichiáterhez járnék. A film mint forma, kifejezési mód izgat, és egy fokkal nagyobb kihívás, mint a színház, de egyformán érdekel a kettő. Az a különbség köztük, hogy egyszerűen jobb színházat csinálni, mint filmet. Számomra a színház testesíti meg az igazi művészi gondolkodásra alkalmas közösséget: ott elsősorban alkotók vesznek körül, a munka kilencven százalékát a tényleges, közös alkotófolyamat teszi ki. A filmnél lényegesen nagyobb a stáb, amely többségében technikai emberekből áll, az alkotófolyamatba komolyan belejátszik a pénz, és sokkal hosszadalmasabb a kifutási folyamat, aminek a végére teljesen egyedül marad az ember. Ez a része nem annyira vonzó. A színházban a próbák is rendkívül élvezetesek tudnak lenni, és a filmhez képest gyorsabban jutunk el az eredményhez.

Hajdu Szabolcs

Hajdu Szabolcs

– Az Ernelláék Farkaséknál története a mai magyar rögvalósággal foglakozik. Egy bérlakásban él a Farkas család, akikkel semmi sincs rendben. Váratlanul, nem tudni, mennyi időre, beállít hozzájuk a feleség skóciai kivándorlásból hazatért húga a depressziós férjével és a kislányukkal. Náluk szintén nincs rendben semmi. És nagycsaládi keretek között elkezdődik egymás végeláthatatlan szekírozása. Személyes élmény ihlette a darabot?

Csak annyira személyes, mint amennyire bármilyen más művészeti alkotás az. Nyilván olyasmiről próbálunk beszélni, amiről van mit mondanunk.

Nem félő, hogy az egyetemes, általános érvényű emberi mondanivaló rovására publicisztikai színházzá válik az előadás?

– Ha valami nem publicisztikai, akkor ez az előadás biztosan nem az. Minden munkánkban az egyetemes, általános érvényű történetek megtalálása a cél, de úgy, hogy összhangban legyünk a korral, amiben élünk. Az Ernelláék itt és most nyilvánvalóan beazonosítható, Kelet-Közép-Európában zajló történet. Ha valaki tíz-húsz év múlva megnézi, tudni fogja: ez volt az az időszak, amikor félmillió ember elhúzott az országból, de az előadás nem csak erről szól. Pontosabban elsősorban nem erről. Jelen időben és magunkról beszélünk, a családi együttélés nehézségeiről, párkapcsolatokról, gyereknevelési problémákról, a kételyeinkről, a szorongásainkról, de párkapcsolati válságok, gyereknevelési gondok, együttélési kínok a világon mindenütt voltak, vannak és lesznek. Tehát a problémafelvetés általános érvényűvé tágul. Az emberi alaphelyzetek folyton ismétlődnek, de ahhoz, hogy a néző a saját életére ismerjen bennük, meg kell találnunk sok apró részletet, és azokat nagyon-nagyon finoman, pontosan meg kell rajzolnunk. Ez akkor sikerülhet a legjobban, ha saját hétköznapi valóságunkból indulunk ki.

Képek a színházi előadásból

Képek a színházi előadásból

– A közönségtől kaptok visszajelzéseket?

– Persze, minden előadás után beszélgetünk a közönséggel, sőt nem csak mi, hanem a meghívott szakértő vendégeink is. Nemrégiben például Vekerdy Tamás járt nálunk. Megoldási receptet nyilván nem kapnak tőlünk, de a többségük eljut addig, hogy kérdéseket tesz fel a saját életével kapcsolatban és bizonyos kérdésekben aktívabbá válik. Azt tapasztaljuk, hogy az előadás nagyon sokat segít az embereknek.

  • ,,Amikor olyan külföldiekkel beszéltem, akik megfordultak Magyarországon, azon túl, hogy le voltak nyűgözve Budapest szépségétől, megjegyezték, hogy mi, magyarok milyen kegyetlenek vagyunk egymással. Az utcán vagy a villamoson az első adandó mikrokonfliktus is irgalmatlan sebességgel jut el odáig, hogy az egyik ember a másikat reflexszerűen kezdje el megfélemlíteni vagy megalázni. És ez persze beszűrődik a családokba is. Az ember keresi az okokat. Mindig így volt ez? Vagy csak mostanában? Mi is ilyenek vagyunk? Ha igen, miért?” (Hajdu Szabolcs/ fidelio.hu)
A film plakátképe

A film plakátképe

– Azért készítettél filmet is az Ernelláékból, hogy több emberhez jusson el, vagy azért hogy bele tudj tenni még egy csavart az interpretálásába?

– Igen, az nagyon fontos volt, hogy minél több emberhez eljuttassuk. A színház hatásfoka, főleg ilyen kicsi nézőtérrel, ahová egyszerre csak ötven ember fér be, elenyésző ahhoz képest, amit egy film el tud érni. A film többcsatornás, nem csak moziban, hanem tévében, DVD-n, interneten is meg lehet nézni, aki akarja, le is töltheti magának. Azt is szerettem volna, ha a tünékeny színházi előadásnak marad valamilyen lenyomata. A videófelvétel igazából semmit nem ad vissza belőle, csak egy árnyék, egy megrendezett film viszont ugyanolyan szuggesztív tud lenni, mint a színház. És igen, a filmbe bele tudtunk tenni még egy csavart: a pontosabb rajzolat érdekében kicsit továbbléptünk az intimitásban. Személyesebb, közvetlenebb lett.

– A közeli képektől?

– Nem feltétlenül, hanem például attól, hogy a saját otthonunkban forgattuk a filmet, és a saját gyerekeink játszották a darabbeli gyerekeket. Így a legszemélyesebb közegünkbe hozzuk be a közönséget. Az is adott egy pluszt, hogy míg a színháznál a közönség azt néz, amit akar, vagy az egyik szereplőt, vagy a másikat, addig a filmnél a rendező dönti el, hogy mit nézzen. Attól, hogy az általam kiválasztott képeket látják, máshová kerültek a hangsúlyok. Így talán bizonyos dolgok még pontosabban kifejezésre tudtak jutni.

Hajdu Lujza Laura szerepében

Hajdu Lujza Laura szerepében

– Úgy tudom, nagyon kicsi költségvetéssel, családi-baráti vállalkozásban, szerelemből készült a film. Ez a munka olyan lehetett, mint a hőskorszakban.

– Hangulat és munkamorál szempontjából nekem ez a forma az ideális. Ebben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy a stáb nagy része fiatalokból állt, 22 év volt az átlagéletkor. Tizenhárom operatőr fényképezte a filmet, a tanítványaim a Metropolitan Egyetemről. A hangmérnökök a Színház és Filművészeti Egyetem diákjai voltak. Minden filmnek van egy lelke, motorja, ez a még nagyon fiatal Muhi Zsófi volt, aki egy személyben volt a rendező munkatársa, gyártásvezető, producer stb.

  • ,,Az Ernelláék az első eleme egy hosszabb távú együttműködésnek, amellyel keretet kívánunk adni mindannak a munkának, melyet Szabolcs csinál, illetve ami körülötte történik. Látókép Ensemble néven indultunk el, így nevezzük az alkotóközösséget és magát a folyamatot, amihez kapcsolódik egy közös vízió, és amelynek az Ernelláék az első darabja. Létrehozunk egy olyan műhelyt, ahol Szabolcs társaságának, a hozzá köthető művészeknek biztosítunk lehetőséget az alkotásra. Ebben alapvető logika, hogy amikor a közös munkánkból bevétel származik, azt legnagyobb részt visszaforgatjuk a következő projektbe.” (Herner Dániel, az Ernelláék Farkaséknál producere és alkotótársa/film.hu)
Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya,

Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Tankó Erika és Szabó Domokos

– Hogyan került a film Karlovy Varyba?

– Elküldtük, beválasztották. Ennyi. A filmek szokásos útja, hogy amikor elkészülnek, elkezdődik a fesztiváloztatásuk. Európában Cannes, Berlin, és Velence mellett Karlovy Vary a legjelentősebb filmfesztivál. Mindenki ezekre a fesztiválokra szeretne először bejutni, mert a többi fesztivál általában ezeknek a programjából halássza le a filmeket. Ha egy film bekerül egy ilyen fesztivál versenyprogramjába, nagyjából biztosra vehető, hogy az egész világot körbe fogja turnézni.

–  Számodra mi a siker?

– Egy elkészült színházi előadásnál vagy egy filmnél az a legfontosabb, hogy a vele eltöltött időt hogyan éltem meg. Ha nem azzal töltöttem hosszú-hosszú időt az életemből, hogy rosszul éreztem magam, hanem inspiráltak a körülöttem lévő emberek, jó volt együtt lenni velük, felfedeztünk, megtaláltunk közösen valamit, ami mindannyiunkat lelkesít, az siker. Az már csak hab a tortán, ha az elkészült produktum a közönséget is érdekli, hat rájuk. Ha ráadásul még fesztiválra is eljut, ott díjat is kap, és sokan megnézik, az már fokozhatatlan.

  • A Karlovy Vary-i a világ egyik legidősebb és Közép-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmfesztiválja.  1946-ban alapították az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fürdővárosában. Az idei műsoron több mint 70 ország alkotóinak mintegy 180 filmje szerepel, közülük tizenketten versenyeznek a fődíjért, amelyet a július 9-ei eredményhirdetésen adnak át.

A film az egymástól eltávolodott rokonok újratalálkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket.

Hajdu Szabolcs új filmje, amelyet saját otthonában a családjával és operatőr szakos tanítványaival forgatott, Cassavetes-t, Bergman-t idéző fojtogató kamaradráma. Szarkasztikus humorú, finom rajzolatú portré a mai Magyarország hétköznapjairól.

Szereplők: Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Lujza Hajdu, Hajdu Zsigmond, Szabó Domokos, Gelányi Imre Dugó, Szilágyi Ágota, Erika Tankó. Producerek: Daniel Herner, Andras Muhi, Gabor Ferenczy, Zsófia Muhi. Gyártók: Filmworks, Látókép Ensemble, FocusFox Stúdió. A film magyarországi forgalmazója a Big Bang Media.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top