+ Média

Miért mondott le a Top Gear műsorvezetője?

Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort – a BBC saját statisztikái szerint – 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározták, és hetente 350 millióan nézték.

Lemondott hétfőn Chris Evans a Top Gear műsorvezetői tisztségéről, alig több mint egy hónappal azután, hogy a BBC televízió legsikeresebb, világszerte vetített autós műsora visszatért a képernyőkre.

Evans Twitter-üzenetében jelentette be távozását.

Mindent beleadtam, amit csak tudtam, de néha ez sem elég

– indokolta döntését.

A Top Gear egyévi szünet után május 29-én indult újra, de az új évad eddig leadott első sorozatának nézettsége szinte szabadesésben zuhant. A vasárnap este sugárzott legutóbbi részre 1,9 millióan voltak kíváncsiak, 800 ezerrel kevesebben, mint az egy héttel korábbi adásra, és éppen kétmillióval kevesebben, mint az első epizódra. Az új Top Gear nézőinek tábora így egy hónap alatt gyakorlatilag a felére esett vissza.

A Top Gear sorozat azután szakadt meg tavaly, hogy világhírű előző műsorvezetőjét, Jeremy Clarksont menesztette a BBC. Ennek előzményeként Clarkson – aki 2002 óta vezette és tette globális bombasikerré a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort – egy elmérgesedett vita végén orrba vágta Oisin Tymon producert, aki kórházi ellátásra szorult. Clarkson állítólag azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában.

Clarkson nélkül nem vállalta a folytatást a Top Gear másik két volt frontembere, James May és Richard Hammond sem.

Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort – a BBC saját statisztikái szerint – 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározták, és hetente 350 millióan nézték. Forgalmazása a BBC-nek becslések szerint évi 50 millió font (19 milliárd forint) bevételt hozott.

A BBC új stábot toborzott. A program két frontembere Chris Evans, a BBC veterán rádiós és televíziós műsorvezetője és Matt LeBlanc, a hatalmas sikerű egykori amerikai tévés vígjátéksorozat, a Jóbarátok egyik volt sztárja lett.

Evans, LeBlanc és az elmaradhatatlan, misztikus – legalábbis a nézők számára ismeretlen kilétű, mindig bukósisakot viselő – instruktor, a Stig mellett a stábhoz szegődött az ír Eddie Jordan, aki korábban Forma 1-es csapatfőnök is volt, az utóbbi években pedig a BBC Forma 1-es versenykommentátoraként jelent meg rendre a képernyőn. Jordan csapatában annak idején olyan versenyzők is megfordultak, mint Michael Schumacher és Damon Hill.

A csapat tagja lett a német Sabine Schmitz autóversenyző, aki másfél évtizede az első női műsorvezető.

A május végén indult új Top Gear-évad epizódjait nyolc hónap alatt forgatták kilenc országban, és a stáb összesen 12 ezer kilométert vezetett.

Az első epizódokat – jóllehet a hivatalos kritikák nem voltak, nagyon lesújtók – meglehetős fanyalgással fogadta a közönség, és a kezdeti kíváncsiság hamarosan lelohadt: a vasárnap sugárzott legutóbbi epizód nézettsége nem érte el a 9 százalékot, márpedig a Top Gear korábban rendszeresen 15-20 százalékos nézettségi rátákat produkált.

A BBC egyelőre nem közölte, hogy Evans távozása után a jelenlegi csapat folytatja-e a Top Geart.

Mindeközben az előző stáb, vagyis Clarkson és két kollégája az Amazon cégcsoport online műsorszolgáltatójához, az Amazon Prime-hoz szegődött, ahol ősztől folytatják egy vadonatúj, Grand Tour címmel induló autós műsorral. A sorozat azért kapta ezt a címet, mert minden egyes epizódja más-más országból jelentkezik. Hírek szerint az Amazon 160 millió fontért (60 milliárd forintért) rendelt meg egyelőre három évadot Clarksonéktól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top