Írta: Nógrádi Gábor
MINDNYÁJAN A TESTÜNKKEL KERESSÜK
Többnyire tisztességesen elvégzik a feladatukat
Jó ötvenes német útitársam, nevezzük Helmuthnak, meséli, hogy kambodzsai barátnője családjánál járt egy kis faluban. (A barátnő ebben az esetben azt jelenti, hogy amikor útitársam az országban tartózkodik, a lány vele van. Helmuth, egyébként családos ember, vállalkozó, két egyetemista fiú apja. Kisebb összegekkel otthonról is támogatja Puntheát.)
A mintegy húszfős család nagy tisztelettel fogadta útitársamat egy kis kunyhóban, ahol a szülők éltek az ifjabb gyerekekkel. A közeli tóban fogott halból, békából, majd kígyóból készült sültet szolgáltak fel. A családtagok nem ettek (nagybácsiktól az unokatestvérekig mindenki jelen volt), de nagy megelégedéssel, boldog nevetéssel nézték, ahogy a vendég falatozik. Helmuth, a toleráns európai, igyekezett jó képet vágni a szokatlan ebédhez, hogy örömet szerezzen vendéglátóinak, akik nagyrészt neki köszönhetik a megélhetésüket.
A thaiföldi és kambodzsai örömlányok egész családokat tartanak el, hiszen a munkaalkalom, különösen vidéken igen kevés, és ha van is, a bér ‒ 100 és 200 USD között ‒ éhbér. A lányok, alkalmankénti húsz-ötven dolláros munkadíjukkal tehát családfenntartók, amiért megbecsülést kapnak a családtagjaiktól.
Megérdemlik. Sőt! Többet érdemelnének! Támogatást és tiszteletet kellene kapniuk az államuktól (talán meg is kapják?), mert jelentős feladatokat vállalnak át: munkahelyteremtést, a lakosság létfenntartásának biztosítását, intézmények gazdaságos működését, vállalkozások prosperitását, a turizmus fellendítését stb.
Szemben az un. civilizált országok álláspontjával, szemernyi megvetés sincs bennem a munkájuk miatt.
De miért is lehetne ellenérzésem?
Vajon kárt okoznak másoknak, amint azt teszi számtalan feszültségszító kormány, környezetszennyező cég vagy hanyagul dolgozó ember? Nem. Sőt! Az egyik legalapvetőbb emberi szükségletet elégítik ki, amelynek hiánya feszültséget, depressziót, és testi betegségeket is eredményezhet.
Vagy esetleg kárt okoznak saját maguknak, mint a mérgekkel teli élelmiszereket falók, a túlzó fogyasztás vitustáncát járók, vagy a destruktív pszichológiai játszmákat játszók? Nem. Többnyire tisztességesen elvégzik a feladatukat, ami mindenki megelégedésére szolgál, és mivel orvosi felügyelet alatt állnak és védekeznek, mások vagy saját maguk károsításáról sem lehet szó.
Netán az kelthetné fel az ellenszenvemet, hogy „a testükkel keresik meg a kenyerüket”, ahogy mondani szokás? No, de talán én vagy bárki más, aki dolgozik, nem azzal keresi? Nem kezünket, lábunkat, izmainkat, fejünket vagy testünk más részeit, szerveit vesszük igénybe munka közben? Netán a nemiszerv nem testünk része?
Nos, nem most jöttem a Marsról. Tudom, hogy legalább másfél évezrede a civilizáció nagyobb része számára a szex tabu. De most már talán oszlásnak indulhatna a világ sötétsége, ha ez a világ nem tud segíteni a nyomorgó embereken, országokon.
Részlet a szerző Feljegyzések fiaimnak című, 2017-ben megjelenő könyvéből.
