+ Interjú

Ápold a saját hagyományaidat, tudd, hogy ki vagy, és akkor nincs okod félni mások hagyományaitól

Melissa Müllerrel, az Anne Frank – Egy lány élete című könyv szerzőjével beszélgettünk az elhivatottságról, az idegenek elleni hecckampányokról, és arról ki jelenthette fel a Frank-családot.

Amikor gyerekként olvastam a Naplót, Anne már eleve szimpatikus volt nekem. Az Anne Frank-gépezet viszont annál kevésbé, és még csak nem is volt érdekes. Egy olyan jelképpé változtatták, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ezért is kezdett el érdekelni, hogy ki is volt ez a lány.

Melissa Müllerrel, Münchenben élő osztrák újságíróval, történésszel, az Anne Frank – Egy lány élete című könyv szerzőjével, a most magyarul is megjelent, teljesen átdolgozott kiadás kapcsán beszélgettünk.

Ha jól tudom, Anne Frank naplóját először 13 évesen olvasta, később az egyetemen vette elő újra, majd aztán a kilencvenes évektől kezdve kutatja folyamatosan a Frank-család történetét. Úgy tűnik, mintha önnek ez egy élethosszig tartó projekt lenne.

Közben azért persze írtam más könyvet is, csináltam más dolgokat is, de ez a téma mindig megmarad. Annyira érdekelt, és most már olyan mélyen benne vagyok ebben a történetben, hogy mindig újabb és újabb összefüggéseket fedezek fel, találkozom más kutatókkal, akikkel egyeztetünk, vajon stimmelnek-e ezek az új felfedezések. Most például, habár nem nálam jelentkezett, de feltűnt egy férfi, aki azt állítja, hogy Otto Frank [Anne apja – a szerk.] fia. Ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy ez lehetséges-e, mi ennek a jelentősége, és így tovább. Furcsa példa ez, tudom.

Mégis éppen ilyenek miatt látom úgy, mintha ez a téma körbehálózná önt. A korábbi könyve, a Hitler titkárnője is ebből a kutatásból nőtte ki magát, így találkozott a hölggyel is, aki korábban a Führer személyi titkára volt.

melissa müller

Ez így van. De hát ez van, ha az ember Németországban vagy Ausztriában él és kortörténettel foglalkozik: mindig beleütközik a Harmadik Birodalomba. Többször előfordult velem, hogy olyan emberekkel foglalkoztam a XX. századból, akikről sohasem gondoltam volna, hogy közük lenne a Reichhoz, de ez egyszerűen reménytelen. Mert az ember úgyis odajut, hogy rá kell kérdeznie, mégis mit csinált 1933 és 1944 között. Tehát nem feltétlenül mondanám azt, hogy Anne Frank, inkább a Harmadik Birodalom az, ami ilyen hálóként működik.

El lehet válni egy ilyen projekttől, vagy ettől már nem tud szabadulni?

Hát igyekszem nem foglalkozni aktívan ezzel a témával. Van, hogy hetekig nem történik ezzel semmi, de aztán kijön egy újabb film, elhívnak egy újabb beszélgetésre… Mindenesetre izgatott vagyok, mit tartogat számomra a jövő.

Azért is kérdeztem ezt, mert vállalta azt az egészen emberfelettinek tűnő megpróbáltatást, hogy a kilencvenes évek végén megjelent, több mint 500 oldalas Anne Frank-monográfiáját, most teljesen átdogozza. Ehhez egy nagyon erős elhivatottság kellhet.

Hát igen. Tulajdonképpen már 2007-ben elkezdtem átdolgozni, de akkor nem tudtam befejezni, aztán a kiadó szólt rám, így kénytelen voltam erőt venni magamon.

Beszéljünk most magáról a Naplóról. Bajban vagyok vele, mert nem igazán találom a helyét a holokauszt-irodalomban. Kiváltképp azért nem, mert döbbenetesen korán jelent meg, rögtön a háború után. Tehát egyszerűen nem tudom beilleszteni Semprun Nagy utazása, Kertész Sorstalansága, Spiegelman Maus-sza vagy Jeles Nemes Saulja mellé, amik alapvetően határozták meg a holokauszt-diskurzust, még ha utóbbi film is. Vagy fogjuk föl Anne Frank naplóját a Holokauszt-irodalom küszöbeként?

Muller_EgyLanyElete_72dpi

Egyrészt az egészen meglepő, hogy Otto Frank ilyen korán, 1947-ben megjelentette. És hát nehezen is talált hozzá kiadót, meg is kellett fizetnie a költségeket. Ráadásul a Napló teljesen kontextus nélküli volt, nem voltak hozzá magyarázatok, nem voltak kiállítások. Másrészt a Napló magával a holokauszttal alig foglalkozik. Ami viszont fontos benne, különösképpen egy német nyelvű olvasó számára, hogy

hiába mondják, hogy ha tudtunk volna róla, akkor csináltunk is volna valamit. Anne Frank naplójából teljesen világossá válik, hogy az emberek nagyon is tudták, mi történik.

Anne Frank tudta, hogy zsidókat hurcolnak el Lengyelországba, és ott elgázosítják őket. Ő maga is használja az „elgázosít” szót. Szóval nagyon világos, hogy tudtak róla.
Ezért is volna fontos alaposan olvasni ezt a naplót, ugyanakkor meglehetősen kevesen olvassák el. Inkább megnéznek egy kiállítást, vagy egy Anne Frank filmet. A könyv sikerét is az ötvenes években egy hollywoodi megfilmesítés hozta el.

A könyvét olvasva úgy tűnik nekem, hogy igyekszik eltérni a megszokott Anne Frank-képtől: nem a szimbólumot mutatja meg, hanem magát a kislányt, aki szerelmes lesz, akinek konfliktusai vannak az anyjával, akinek éppen kifejlődőben van a szexualitása, stb.

Amikor gyerekként olvastam a Naplót, Anne már eleve szimpatikus volt nekem. Az Anne Frank-gépezet viszont annál kevésbé, és még csak nem is volt érdekes. Egy olyan jelképpé változtatták, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ezért is kezdett el érdekelni, hogy ki is volt ez a lány. És aztán kiderült, hogy a kialakult Anne Frank-képnek sokkal több rétege van, amik furcsa módon korábban nem kerültek felszínre. Ebbe persze belejátszik, hogy Otto Frank 1980-ig élt, és furcsa módon nem igazán állt érdekében, hogy különösebben kutassák ezt a témát.

A könyve első változatának megjelenésekor a német sajtót leginkább az izgatta, vajon kiderül-e a könyvből, ki árulta el a bujkáló Frank-családot. Lényeges ez egyáltalán?

Ez egy nagyon jó kérdés. Persze a széles közönség számára ez részben egy bűntény története is, és így könnyebben lehet ehhez érzelmileg viszonyulni. Kutatóként viszont ügyelni kell arra, hogy ne legyen az ember hatásvadász. Ugyanakkor már a kezdetektől fogva végig a rossz embert gyanúsították.

Egyértelmű, hogy nem Willem van Maaren volt a tettes.

Ugyanakkor nagyon nehéz megérteni azt az atmoszférát, ami akkor uralkodott. Úgy is el lehetett valakit árulni, hogy az ember egyszerűen nem volt elég körültekintő.

anne frank napló

Mit kezdhet most az ember Anne Frank történetével? A most alatt pedig egy olyan időpillanatot értek, amikor éppen egymást érik Európában a gyűlölet- és hecckampányok a menekültek, általában véve az idegenek ellen.

Azt gondolom, hogy a története sok tekintetben átültethető a jelenbe. Nem egy az egyben, persze, de akkor is. Nagyon fontos, hogy a szülők megtanítsák a gyerekeiket a másikkal szembeni gyűlölet elutasítására. Ausztriában például a vidéki lakosság a szélsőjobb felé fordult, mert azt hallották, hogy a városokban sok gond van a külföldiekkel. Ebből persze vidéken semmit nem látnak, és nem is tudnak semmit, viszont a hecclapok képesek feltüzelni az indulatokat. Otto Frank és családjának példája ugyanakkor már megmutatta, milyen fontos a nevelés, hogy képesek legyünk reflektálni arra, kik is vagyunk mi, és miért reagálok bizonyos dolgokra úgy, ahogy, és hogyan válhatnék jobbá. Történészként egészen rettenetes látni, hogy az emberek mennyire elvesztették a kapcsolatot a múlttal. Butaságnak tartom a mostani ausztriai helyzetet közvetlenül a nemzetiszocializmushoz hasonlítani, de mégis ugyanolyan hecckampányok zajlanak.

Itt van például Merkel asszony, akit Európa egyik részéről erősen támadnak, amiért túlságosan nyitott, és aki ha nem is fogalmazott jól, valami fontosat mondott: kedves emberek azon dühöngtök, hogy jönnek a muszlimok a Koránjukkal, miközben ti nem ismeritek a saját Bibliátokat! Ápold a saját hagyományaidat, tudd, hogy ki vagy, és akkor nincs okod félni mások hagyományaitól! Ez a legfontosabb.

Melissa Müller: Anna Frank – Egy lány élete (2001-es könyv átdolgozott kiadása), Park kiadó, 2016., 492 oldal, 4490 Ft helyett itt 3816 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top