Agnès Martin-Lugand: A boldog emberek olvasnak és kávéznak [Les gens heureux lisent et boivent du café] – Libri Kiadó, 2016 – fordította Tótfalusi Ágnes – 276 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-310-679-2
A kiadó mindent megtett azért, hogy a hozzám hasonlókat elriassza A boldog emberek… című könyvtől, hiszen már a címoldalon is az áll, hogy „a Love story és Bridget Jones rajongóinak”, a hátlapon pedig a női olvasók körében elért sikerekről van szó. A boldog emberek… Franciaországban néhány hét alatt a sikerlisták élére ugrott, „a női olvasók pedig világszerte szívükbe zárták a gyászból kigyógyuló Diane karakterét”. Azért ennyi már bőven elég ahhoz, hogy egy magát illetéktelennek érző férfiolvasó – micsoda szexizmus! – érdeklődését felkeltse a könyv.
Mit „tudhat” egy XXI. századi romantikus regény?
Hát először is, komolyan mondom, hogy ennyit még a legeslegdurvább alvilági regényekben sem dohányoztak sosem. Ha a mozifilmek technikai fejlődéséhez hasonló dolog bekövetkezne a nyomdaiparban, akkor ennek a könyvnek a lapjairól csöpögne a nikotin. Ami már csak azért is megzavarja az széplelkű olvasót, mert a nyugati filmekből már egészen biztosan tudhatjuk, hogy aki dohányzik, az gonosz. Agnès Martin-Lugand fittyet mert hányni az ilyesfajta trendeknek, és – ezzel nyilván megosztva az olvasókat – gyakorlatilag az összes szereplőjét a tüdőrák felé hajszolja. Persze, ez csak egy mellékes – de manapság már feltűnő – momentum, amitől a regény még lehetne olyan, mint a XX. századszirupos romantikus tömegtermékei, amiben kavarognak a nagyobbnál-nagyobb érzelmek. A férfiolvasók szerencséjére Agnès Martin-Lugand itt sem úgy követi a bevált receptet, ahogy azt várnánk. A boldog emberek… központi eleme a gyász: egy autóbalesetben elhunyt a főhősnő lánya és férje, és Diane nem tudja túltenni magát azon, hogy majdnem tökélete élete néhány óra alatt darabokra hullott. Diane bezárkózik a közös lakásba, s egy teljes éven át ki sem mozdul. Az általa létrehozott, a könyv címét is adó könyves-kávézót is egyetlen barátja és támasza, a homoszexuális Felix vezeti tovább, aki megpróbálja a nőt kizökkenteni az önsajnálatból. Sokáig sikertelenül. Aztán, egy napon Diane felkerekedik, hogy összerakja az életét, vagy ami maradt belőle…(nem folytatom, hiszen az írországi kalandok már a könyv lényegéhez tartoznak.)
Ha eltekintünk attól, hogy – a már előrendelhető folytatásban – megtörténhet minden, amitől a férfiolvasó szíve kiszőrösödik, akkor ez a könyv teljesen vállalható. Bár nyilván másként látja az, akinek az életében volt már csontba kúszó gyász, s másként az, aki csak kikapcsolódni akar…
Összességében megnyugtathatom a férfiolvasókat,
akik nem vállalják egy deklaráltan női könyv elolvasását: nincs ebben semmi rossz, nem befolyásolja negatívan a párkapcsolatot, s nem ébreszt vágyat a kicsapongásra sem. Mondjuk, ha észreveszed, hogy a társad ezt a könyvet olvassa, akkor érdemes kicsit figyelmesebbnek és kedvesebbnek lenni, mint a normál hétköznapokon.(…és fel kell készülni arra, hogy a „női olvasó” meg fogja vásárolni a következő kötetet, mert az nem lehet, hogy szegény Diane egyedül maradjon!!!)
