Monochrome világok – Fehér László festőművész kiállítása a Festőteremben – Sopron, Június 16. – július 10.
Merész ötletek, robusztus, sötét színek, sejtelmes témakibontás. Csak néhány kulcsszó, amely a Pro Kultúra frissen nyílt tárlatát leginkább jellemzi. A Munkácsy- és Kossuth-díjas Fehér László kétségkívül bizarr kiállítási anyaggal készült a soproni közönség számára.
A Festőterem előtt monochrome színekben úszó, már-már szürrealisztikus hatású plakátba ütközünk. De nem megbotlunk, inkább kicsit megrökönyödünk. Mégis megállapíthatjuk, hogy ez az egyetlen kép nagyszerűen foglalja össze a látottakat. Fehér hol visszanyúl, hol pedig átlépi a festőművészeti hagyományokat, igazodva és reflektálva ezzel kora más művészeti eszközeire, közben kialakítva és folytatva megkezdett, saját művészeti útját.
2016. június 16-a, 17 óra. A megnyitón jelen volt Lobenwein Norber, a VOLT Fesztivál projektvezetője és szervezője, de a csendet végül Kóczán Péter, a Pro Kultúra kulturális igazgatóhelyettesének hangja törte meg. Bevezetését követően felkérte Dr. Bordács Andreát, a NYME intézetigazgatóját és egyetemi docensét, hogy pár gondolat erejéig méltassa a tárlatot. Bordács Foszlányok címmel írt beszédében élvezetes, kiválóan részletes és átfogó képet nyújtott mind a művészettörténet technikai, mind témabeli hagyományairól, és kellőképp eligazította a jelenlévőket Fehér életművében, az alkotó korszakaival, és az azokban megtalálható motívumokkal kapcsolatban.
Az elemzés viszont csak érintőlegesen futott végig a monochrome színű képeken, egyet-egyet kiemelve a korántsem színtelen, gazdag életrajzból. Gondolatban megállt az Önarckép behunyt szemmel című műnél, felhívva a figyelmet a különös nézőpontra, a perspektívaváltásra. És bár a látásmód korántsem bizonyul új keletűnek, ez az alkotás továbbra is egy meglehetősen szokatlan fajtája az önarcképeknek. Ahogy Bordács is mondta, a látvány egyszerre nagyon emberi, egyszerre intim, ugyanakkor mégis távolságtartást követel. Bennem felidéződik Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása, lévén, hogy mindkét alakot csukott szemhéjjal ábrázolják, valamint Fehér önarcképe a papírfehér, ceruzával és tussal rajzolt, fekete hátterű képének hatásaként előtörik a tudatunk mélyén mindannyiunkban ott lapuló memento mori… Kivétel, hogy a perspektíva itt a másik irányból rövidít a tagokon.
A halál motívuma sejtelmesen, diszkréten más alkotásokba is belelopta magát. A Daddy a hegyen című műben a fekete-fehér háttérből egy cigarettát szívó, hatvanas évei közepén járó polgári alak bontakozik ki. Az arc merev, a bokrok tövében pedig megjelenik egy ötágú csillag. Vajon mi lehet a kép mögött megbúvó történet? És az apa neve angolul? Talán disszidálás? Mindenesetre nem véletlenül ítélték Fehérnek a Magyar Zsidó Kultúráért díjat.
A megjelent képek olykor többalakosak, de ezek valahogy mégis mentesek maradnak a mozgalmasságtól. Az álló, vagy ülő alakok mozdulatlanok, hol felénk, hol inkább befelé figyelnek. És igazat adva Bordács tanárnőnek, mintha az idő megállna bennük. Mindegy, hogy mosolygós, vagy merengő hangulatot áraszt a kép, mindig van bennük valami titok, valami szavakkal elmondhatatlan.
Dr. Bordács végül elérkezett a zárszóhoz, majd ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. Pár szó erejéig még a mikrofonhoz lépett Lobenwein Norbert is. Ahogy a helyszínen készült két interjúban, itt is elmondta, hogy a várossal közösen szervezett kortárs képzőművészeti bemutatót a Fesztivál ideje alatt látogatható kulturális rendezvénynek szánják. Éppen ezért fesztiválos karszalaggal az érdeklődők mentesülnek a belépő ára alól. Lobenwein fontosnak tartotta elmondani, hogy ne úgy tekintsünk a VOLT-ra, mint világsztárokat és hazai fellépőket is felsorakoztató zenei fesztiválra. Aki a városba látogat, ismerje meg a város más működő részeit is, lássa a belvárost, lássa, mi történik Sopronban.
Búcsúzóul még beavatott minket egy újabb városi kezdeményezés ötletébe, mely már szintúgy a hagyomány része. Július elsején a Fő teret egy napra lezárják, helyet adva ezzel egy nagy művészeti flash mobnak, ahol több művésszel és munkatárssal közösen, ahogy ő fogalmazott, birtokba veszik Sopron macskaköveit. A köveken egy óriási mozaik fog kirajzolódni, melyet kamerákkal rögzítenek. A kezdeményezés által egy igazán látványos soproni műalkotás születik majd.
Ehhez mi sem kívánhatunk mást, mint sok sikert és kíváncsian várjuk a fejleményeket! Aki pedig a június végi, július eleji hőségben inkább egy kulturális intézmény falai között hűsölne, az látogassa meg Fehér László képeit is. Szerintünk is érdemes lesz.
Mácsadi Orsolya
