Zelei Bori a legjobb partizánt is meghazudtoló módon, közösségi finanszírozással juttatta megjelenéshez első, Kevert című könyvét. Boriról legutóbb akkor írtunk a Hogyan csináljunk iskolai besúgókat? című cikkben, mikor színpadra alkalmazta a régi Hullám sztorit a nácizmus pedagógiai gépezetéről.
Hogy a közösségi finanszírozás hogyan működik egy könyv esetében egy közösségi oldalon, arról az ujnemezedek.hu-nak beszélt Bori:
Fontos volt ebben a folyamatban: megtanított, hogyan működik a kommunikáció a virtuális térben, hogyan keletkeznek és tűnnek el csomópontok. Hogy össze lehet találkozni hasonló gondolkodású emberekkel, akik az ország vagy a földgolyó másik végében laknak. Az ember máshogy nyílik meg – talán könnyebben lesz őszinte. Ez abszolút kortünet, hiszen csak pár évtizede létezik a széles körben használható internet – például össze tudsz kalapozni magadnak egy könyvet. Hogy részemről ebben mennyi tudatosság van – jó kérdés. Kalandvágy inkább. És persze, amikor elkezdtem, fogalmam sem
volt, hogy mi lesz belőle, össze fog-e jönni. De eljátszottam a gondolattal, és végig így álltam hozzá. Elképzelni sem tudtam, hogy mit fognak szólni az emberek, de ezek szerint tetszett nekik is a kaland.
És jön a legkínosabb kérdés, amit egy írónak feltehetnek: Miről szól a könyved?
…az öt év gimnáziumi pályafutásom alatt összegyűlt élményekből inspirálódtam, azaz tulajdonképpen kétszer öt év élményeiből, hiszen én is voltam kamasz, nyilván írok arról is. De igen, a történetek nagy részét tanárként és felnőttként láttam és éltem át. Nagyon sokféle történetet kaptam a diákoktól, és ha nem is szó szerint írtam le őket, ezek adták az alapokat – egészen gyermeki dolgok keverednek a fiatal felnőttség problémáival, nagyon sok érzelem és feszültség tud bennük születni pillanatok alatt. Ez a kamaszkor lényege. Írok szerelemről, alkoholról, családról, drogról, mindenféle bizonytalanságról, és azért a tanulási folyamatokról is. Én ezeket láttam meg, ezek szerintem a fontosak.
Az interjú folytatását olvasd el az ujnemzedek.hu oldalon.
