Mapplethorpe fenékig kiitta a szexualitás kelyhét

robert-mapplethorpe-patti-smith-norman-seeff-getty-museum-lacma-aids-bob-colacello

Erős volt tegnap este a Mapplethorpe-film, nem hagy nyugodni a kérdés, hogy mi hajt, űz egy embert egyenesen bele a halálba? A film szerint ugyanis 43 évesen AIDS-ben meghalni belőle következő, vállalt sors volt. Benne az amerikai kisvárosi gyerekkor, az egyen sorházak és életek biztonsága, az édesapa szolid fotólaboratóriuma a pincében, a magány az iskolában és a mama kedvence státusz otthon. Aztán jön New York, mi más is jöhetne, a mapplethmaga extravaganciájával és a hetvenes évek Bond Streetjével, a művészek paradicsomával, mondhatni kultuszával. A minden látszólagos szabadsága ellenére is ezernyi módon szabályozott átlag amerikai polgár ezzel vezekel, amiért hagyja magát beszuszakolni a külső társadalmi béklyókba, szerepekbe. Legfőképpen a szexuálisakba. Mert szexuális élete mindenkinek van, ami közös, hogy senki nem néz szembe a sajátjával. Ha van az emberi létnek sötét, feltárandó oldala, a szex az. Mapplethorpe ki is áll és a létező legrealistább műfajban üvölti képünkbe saját szexuális életének képeit. Könyörtelen precizitással fotózza a péniszeket és azok együttállásait, a legkisebb részlet sem maradhat homályban. Pontosan látjuk a fehér és fekete, többnyire hatalmas férfi farkak redőit, hajlásszögét, a másik pénisszel való érintkezések felületeit, az ondó kilövelésének az ívét, a nemi szerv körüli szőrszálak lágy fényeit. És mindennek a csúcsán ott látjuk a hatalmas ököl benyomakodását a világméretűre tágult végbélbe. Mapplethorpe nem ismer határt, az őt minden mértéket felülmúlóan feszítő energia valamennyi létezhető helyzetben meg akarja magát tapasztalni. Engem Catherine Milletre emlékeztet, a francia művészettörténészre, aki nem lefotózta, hanem megírta a szexuális életét. És aki szintén mindenkivel közösült, aki az útjába került. Mikor mappleth 2Budapesten találkoztunk, először nem is vettem észre, annyira jelentéktelen nő volt. Aztán eltöltöttem vele két napot, s rájöttem, a világ legszabadabb emberével van dolgom. Mindent megtett, ahogy kértem, ahogy kérték, a legkisebb ellenállás nélkül. Közben belülről végig őrizte a lényegét, a belső szemét, ami látott, de nem vonódott be. Akkor sem, amikor százezres példányszámban elkelt könyvének dedikálására csak hárman jöttek el. Ismerte olvasóit, tisztában volt titkaikkal, félelmeikkel és képmutatásaikkal. Mert miközben mindenki kipróbálhatta magát rajta, ő is tapasztalt, önmagáról, kapcsolódásainak minőségéről, szóval a világról. Ezt tette a maga módján Mapplethorpe is. Fenékig itta a szexualitás által nyújtott ízek kelyhét, a témában és annak ábrázolásában nem ismert korlátokat. Mindent és mindenkit kihasznált, a siker és a pénz voltak a legfőbb látható értékei. És ezzel nemcsak a szexualitásáról nyújtott tükröt a társadalomnak, hanem az emberi önzés minden más formájáról is. Mert ez volt a dolga, ez volt a küldetése. Rá kellett tehát jönnöm, hogy a kihívó, megosztó, olykor engem is irritáló művek mögött igazi, mély, művészi küldetés volt az övé. Árnyoldalaink átélt és megszenvedett bemutatása gyógyító, szakrális tevékenység, ezt ahogy Hieronimus Boschtól, úgy Mapplethoorptól sem vitathatjuk el. Ezért van az, hogy miközben képeit szemléljük a múzeum falán, egy kurátora szerint mindig áthatóan mély a csend………

Vándor Ágnes



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!