Szabó Benedeket sokan az új Cseh Tamásként emlegetik, bár ő ennek nem örül. Olykor balladai hangulatú, máskor vidámabb dalaiban az átlagos huszonévesek mindennapjait énekli meg: szerelmek, lerészegedések, útkeresés. Az énekes dalszerző 2013-ban alapította meg a Szabó Benedek és a Galaxisok együttest, melyben jelenleg Sallai László, Günsberger Ákos és Bradák Soma a zenésztársai. Szabó Benedekkel beszélgettünk a banda növekvő sikerének hátteréről, a június 20-ai müpás koncertjükről, a kispolgári életről, a Kispál és a Borzról és még sok minden másról. Interjú.
– A Legszebb éveink című második albumotokat az Index 2015 legjobb magyar lemezének választotta, tavaly több teltházas koncertet is adtatok. Mondhatjuk, hogy tavaly ért be a Szabó Benedek és a Galaxisok?
Abszolút. Amikor 2015. január elsején másnaposan felébredtünk, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy így alakul majd a zenekar élete. A növekvő sikernek két tényezője volt: az egyik, hogy 2014 decemberében új menedzserünk lett Czeglédi Szabolcs személyében. Szasza megdöbbentően gyorsan felvette a ritmust, olyan koncerteket kezdett el szervezni nekünk, amikre előtte nem is gondoltunk. A másik fontos tényező a 2015 elején megjelent Teljesség felé című dalunk klipje volt, ami az egyébként is épülő rajongótábor mellé hirtelen óriási érdeklődést hozott. Ez a figyelem a pár hónappal később megjelent második lemezünk, a Legszebb éveink megjelenésekor még jobban megnőtt.
Számos fellépésen túl vagytok, játszottatok a Hiperkarma előtt, elődöntőig jutottatok a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón, idén nyáron pedig a Szigeten és a VOLT-on is színpadra álltok. Számodra mi a siker valódi fokmérője? Mennyire számítanak a díjak, az elismerések?
A díjak nem érdekelnek. Az úgynevezett „szakma” elismerése nem foglalkoztat, mert soha nem voltam biztos abban, hogy mit is takar pontosan a szakma. A siker az, amikor elmegyek valahova fellépni, és az emberek éneklik a szövegeinket, valamint egyre nagyobb a közönség, nemcsak a budapesti, de a vidéki koncertjeinken is. Ez fantasztikus érzés.
– Mit vártál zenésztársaidtól, amikor 2013-ban magad köré szervezted a Galaxisokat?
Azt, hogy legyenek jobb zenészek nálam. (nevet) Ez nem nagy elvárás, én ugyanis nem vagyok túl jó zenész. A másik, kimondatlan elvárásom az volt, hogy legyen jó hangulat a zenekarban. Ezt nem lehet kérni és várni. Szeretem, ha a haverjaimmal zenélek. Nem érzem szerencsésnek, ha jól zenélő, de egymás számára félig ismeretlen zenészek kezdenek el együtt játszani. Bár ehhez képest például én és a gitárosunk, Ákos teljesen más típusú emberek vagyunk, mégis jó haverok. Rengeteget találkozunk az együttessel a zenélésen kívül is, nagyon jó a hangulat. Ez egy kegyelmi állapot.
– A dalszövegeket nyilván te írod, de zeneileg mennyire adsz szabad kezet a többieknek?
Az első két lemez anyagát Jacopóval vettük fel, aki a Galaxisok billentyűse volt, amikor még trióban játszottunk. Az ő pilisvörösvári házistúdiójában vettük fel a lemezeket. A második albumon már játszott Sallai Laci is; az utolsó pillanatban feljátszotta a basszustémákat. Nagyjából úgy adjuk elő a dalokat, ahogy megírtam őket, de sok jó ötlet érkezett a többiektől, amiket be is építettünk az élő koncertekbe.
– Azt mondtad, hogy a dalszövegekben jellemzően a saját történeteid elevenednek meg, és akkor kapsz ihletet, amikor szomorú vagy. Ilyenkor ki is írod magadból a szomorúságot?
A dalszerzés egyfajta terápia is. A szerző kiírja magából azt, ami zavarja, ami miatt szomorú. Ha szerencséje van, sokan megszeretik ezeket a dalokat és élőben is előadhatja őket, amitől jobban érzi majd magát. Aztán a közönség elvárja, hogy ugyanolyan szomorú dalokat írjon, amiből kialakul egy ördögi kör.
– Dalszövegeidet hallgatva olyan érzésem támadt, mintha félnél az idő múlásától és folyamatosan temetnéd a fiatalságod.
Mindig azt sirattam, ami elmúlt.
Kórosan nosztalgikus vagyok. 18 évesen is arra gondoltam, milyen jó volt két évvel ezelőtt. Igyekszem leküzdeni ezt a mentalitást. Azért legbelül érzem, hogy még mindig fiatal vagyok és élvezem az életem.
– Ha most megállíthatnád az időt, hogy ugyanennyi idős maradj, élnél a lehetőséggel?
Kíváncsi vagyok, milyen lesz harmincasnak lenni, úgyhogy nem állítanám meg az időt.
– Gondolkoztál rajta, hogy 10 év múlva vajon mi foglalkoztat, mi ihlet majd meg? Egy negyvenedik életévéhez közelítő zenész teljesen mást él át, mint egy huszonéves.
Több olyan dalom is van, amit nem akarok már sokáig játszani, mert szép lassan okafogyottá válik. A „Huszonöt” című számunkat például már nem is adjuk elő, mert nem tudok vele azonosulni és eltávolodtam tőle. Mindig az ihlet meg, ami épp történik velem. Nem félek attól, hogy örökre beleragadok a huszonévesek világába.
– Dalszövegeidben megjelenik a fiatalok reményvesztettsége, életút keresése is. Ez a téma a mai Magyarországon különösen aktuális, hiszen rengeteg fiatal költözik külföldre. Szerinted miért jó és miért rossz ma huszonévesnek lenni Magyarországon?
Fiatalnak lenni mindig akkor jó, amikor te vagy fiatal. Ezt a korábbi generációk is így látták, és így van ma is.
Nem lehet tönkretenni a fiatalságot, akármi is zajlik az országban.
Persze rengeteg negatívuma is van a fiatalságnak: nehéz munkát találni, ha találsz, az keveset fizet. Nem tudod, mit hoz a holnap. Ez a fajta bizonytalanság különösen jellemző erre a helyre.
– Talán az lehet a Szabó Benedek és a Galaxisok sikerének kulcsa, hogy szövegeiddel át tudod adni ezt a hol szomorú, hol vidám életérzést a közönségnek.
Valóban, a szöveg jóval többet nyomott a latban, mint a zene. Biztos vagyok benne, hogy azért lett sikeres az együttes, mert olyan témákról írtam, amik a fiatalokat foglalkoztatják. Léteznek olyan dalszerzők, akik úgy tudnak írni téged foglalkoztató témákról, hogy azt érzed, rólad szól, mégsem tudnád így megírni a számokat. Szerintem én az a fajta dalszerző vagyok, aki olyat ír, ami rólad szól, úgy érzed, te is meg tudnád írni, csak éppen én írtam meg. Én egyszerűen írok egyszerű érzésekről.
– Még egy gondolat erejéig maradjunk ennél a témánál! Szerinted meddig fiatal valaki? Egyáltalán mit jelent számodra ez a fogalom?
Szerintem ezek a határok kitolódtak. A baráti körömben ugyanúgy vannak húszévesek, ahogy negyvenévesek. Nem tudom, ez kinek bók és kinek sértés, de egyáltalán nem érzek semmi különbséget köztük. Nem hiszem, hogy létezik egy határ, ahol vége a fiatalságnak.
Középiskolás koromban úgy képzeltem, harminc körül elvágják a fiatalságom, zakóban fogok ülni a barátaimmal egy kávézóban, ahol kisüveges söröket iszunk és részvényekről beszélgetünk.
Nem így lett, és nem is lesz így. Hatalmas közhely, de igaz, hogy az ember addig fiatal, amíg annak érzi magát.
– Sok számodból érződik, hogy nincs ínyedre a klasszikus kispolgári értékrend.
Ez egy állandó küzdelem. Attól függ, mit értünk kispolgári értékrend alatt. Én is dolgozom, hogy pénzt keressek. De azért élvezem, mert közben zenélhetek is. Nem azt érzem kispolgárinak, hogy az ember dolgozik valahol és van egy biztos megélhetése. Vannak nem feltétlenül szükséges gesztusok és rituálék, amik erre a fogalomra rárakódtak az évek során.
– Például?
Nekem a kispolgáriságról az jut eszembe, amikor valaki olyan társadalmi osztály viselkedését próbálja felvenni, amit egyébként nem ismer. Ez összeköthető a sznobizmussal is. Ezen kívül az a kispolgári élet, amikor az ember nem álmodozik semmiről és azt mondja: „nekem így most jó, nem ugrálok, nehogy valami baj legyen.” Ezt utálom benne a legjobban, és ezt, úgy érzem, sikerül is elkerülnöm.
– Inkább lázadsz?
Soha nem voltam lázadó típus, ahhoz túl gyáva vagyok.
– Zenédet sokszor Cseh Tamáséhoz hasonlítják. Ez komoly dicséret, mégsem örülsz neki. Miért?
Az ember soha nem szereti, ha azt mondják rá, ő az új X.Y. Én Szabó Benedek vagyok, ő pedig Cseh Tamás volt. Persze zenileg voltak hasonlóságok, főleg az első lemezünkön, de hozzám Bereményi Géza állt közelebb. Szeretem Cseh Tamás zenéjét, de a vele készült interjúkból és a dokumentumfilmekből azt szűrtem le, hogy habitusban, világnézetben nem is lehettünk volna különbözőbbek.
De sokkal szerencsésebb, hogy hozzá hasonlítanak, mintha azt mondanák, mi vagyunk az új Kispál és a Borz.
– Miért lenne baj, ha a Kispálhoz hasonlítanának?
Azért, mert rengeteg együttesre mondják, hogy olyan, mint a Kispál. Ráadásul ezek az együttesek általában szarok. Félreértés ne essék, ettől függetlenül imádom a Kispál első két lemezét. Kevés magyar zenét hallgatok, de az a két album ott van a magyar zenetörténet 10 legjobb lemeze közt.
– Június 20-án a Müpában léptek fel. Mire számíthat majd tőletek a közönség?
Sokat játszunk majd. Minden dalunkat előadjuk, és lehet, hogy lesznek új számok is, ahogy díszlet is. Ugyanolyan koncert lesz, mint a többi, csak különlegesebb helyen és körítéssel. Igyekszünk ennek megfelelően hozzáállni a fellépéshez. Az mindenképpen furcsa lesz, hogy ülni fog a közönség.
– Ez ilyenkor nem feszélyez?
Nem különösebben. Persze szoktak táncolni a koncertjeinken, de nem verik szét a házat. A Müpában valószínűleg sokkal fontosabbá válik a közönséggel való kommunikáció. Egy ülő közönségre egészen más befogadói attitűd jellemző. Kíváncsi leszek, hogyan sikerül a fellépésünk.
– Nincs mögöttetek óriási kiadó, nem játszik titeket orrvérzésig a Petőfi Rádió. Ennek ellenére a klipjeitek rendkívül igényesek, színvonalasak. Hogyan sikerült ezt összehozni?
Az első klip a Huszonöt című dalunkhoz készült, Klág Dávid és Péli Sári rendezte. Csodálatos stábot sikerült összehozniuk, sokan szívességből segítettek. Egyébként soha nem készült volna el a klip, úgyhogy hálás vagyok mindenkinek, aki dolgozott rajta. A későbbiekben Rusek készítette a klipjeinket, aki arról híres, hogy fantasztikus ötletei vannak és meg is tudja valósítani őket. Vele nagyon jó a kapcsolatunk, szavak nélkül is megértük egymást.
– A dalokban és a klipekben fontos szerepet kap a bulizás. Hogyan kell elképzelni, amikor a Szabó Benedek és a Galaxisok kirúg a hámból?
Erről a zenekar többi tagját is meg kéne kérdezni. Én nem vagyok az asztalon táncoló típus. Ha iszom, inkább csak kiabálok és órákon keresztül beszélgetek, de hogy miről, arra aztán többnyire nem emlékszem. Talán egy kicsit visszavettem a tempóból az utóbbi években.
– Játsszunk el a gondolattal, hogy 1-2 éven belül annyira befut a Szabó Benedek és a Galaxisok, hogy a csapból is ti folytok, és hetente felléptek! Mennyire tenne jót neked és a zenekarnak egy ilyen szintű országos ismertség?
Egyrészről nagyon örülnék neki, de lennének árnyoldalai is. Néhány hónapja egy délután a Kelenföldi pályaudvarnál támolyogtam részegen, amikor arra gondoltam, milyen jó, hogy nem vagyok olyan ismert, mint például Kiss Tibi vagy Lovasi András. Mutogattak volna a járókelők, hogy „nézd, ott a Szabó Benedek, és mennyire kész van!” Ilyen szempontból nem örülnék az óriási ismertségnek, viszont szeretnék minél többet koncertezni, ehhez pedig az kell, hogy minél többen szeressék a zenémet.
– Ha már itt tartunk, mennyire jellemző, hogy felismernek az utcán?
Néha fel szoktak ismerni, főleg Pesten. Tavaly a Szigeten egész sokan leszólítottak. Nincs ezzel bajom, és szerintem nem is fog olyan méreteket ölteni, hogy zavarjon.
– Bajáról jöttél fel Budapestre. Mi hiányzik legjobban a vidéki életből?
Az ottani élet nem hiányzik, a víz közelsége viszont annál inkább. Enyhe túlzással kijelenthetjük, hogy Baja mediterrán város, legalábbis Budapesthez képest. Amikor Baján kimentem a házunk mellé, láttam az égen a csillagokat és a Tejutat; ez a fővárosban viszonylag ritkán fordul elő.
– Nyáron számos fesztiválon felléptek. Mellette mik a terveitek?
Kihozunk pár olyan dalt, amit nem szeretnék rátenni a harmadik lemezre, de azt sem szeretnénk, ha elvesznének. Ezek könnyebben befogadható számok lesznek. A harmadik album ősznél korábban biztos nem fog megjelenni. A nyáron legalább tizenöt koncertünk lesz június közepétől augusztus végéig. Ilyen még soha nem volt. Meglátjuk, hogyan bírjuk.
A nyitókép forrása: Bradák Soma
