Fecskék a vonaton
Mesekönyv, hangoskönyv, animáció és játék. Miért ne lehetne ilyen könyve az értelmükben enyhén, középsúlyosan vagy súlyosan akadályozottaknak is.
Megyünk Dunakeszire, a lakótelep szívébe, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolába, ahol már hosszú-hosszú évek óta működik az Iskolagaléria. Egy grafikussal, könyvillusztrátorral, Bódi Katival megyünk, akinek a galériában épp most van a kiállítása: teméntelen rajz harminc paravánon, a kiállítás címe: Szeretnék egy varázsceruzát!
Vonattal utazunk, és amikor észrevesszük, hogy az ablakok egy részére madarakat, fecskéket festettek, és hófehér fürtös virágokat, összenézünk. A dunakeszi kiállításon Bódi Katinak olyan rajzai is láthatók, melyeket a könyvhétre megjelenő Fecske utca 12 című mesekönyvhöz készített, másrészt annyi, de annyiféle növényt rajzolt már le az életében; ötszázat egészen biztosan.
Az úgy volt, hogy évekkel ezelőtt jelentkezett egy válogatásra. Ez egy növény- és virágrajzoló casting volt, ahol a résztvevők azért küzdöttek, hogy őket válasszák ki, és ők rajzolhassanak az Új magyar füvészkönyvbe, amit az Aggteleki Nemzeti Park adott ki. Bódi Kati is a kiválasztottak egyike lett, s attól fogva majd’ tíz éven át hol botanikusokkal beszélt, hol fényképeket tanulmányozott, préselt növényeket kapott vagy görgeteges hegyoldalakra mászott, és ott rajzolt, mivel védett növényt az élőhelyéről kiszedni nem szabad. A holdruta is ilyen növény, levelei akár a páfrányfenyőé, a középkorban hiedelmek, babonák övezték, voltak, akik a bölcsek kövének hitték, mások szerint nélküle boszorkánykenőcs nem létezhet.
– Növényt, köztük holdrutát rajzolni azért érdekes – magyarázta Bódi Kati a vonaton döcögve –, mert akárhány példányt látok belőle, egy kicsit mindegyik más, ahogy az emberek. Az egyik növényt csiga rágta meg, a másik azért satnyább, mert rossz helyre került… Gyerekként én is magányos és félénk voltam. Magányos, félénk és nagyon jó gyerek. Szemlélődő, olyan, akiben időnként még az a kérdés is fölmerült, az élet értelme mi. A családban meglévő betegségek miatt halálfélelmeim voltak. Emlékszem, tizennyolc évesen valaki azt mondta, de jó neked, te még fiatal vagy, mire azt feleltem, ha ez után csak rosszabb lesz, akkor minek élünk. Egy nap anyám azzal állt elő, hogy átmosták az agyamat. Mert olyan emberekkel kezdtem találkozni, akik élő hittel éltek, és ez megérintett. Akkoriban vettek föl a képzőre, körülöttem minden változott, istentiszteletekre kezdtem járni, megtértem, s az összes bizonytalanság, magány és félelem, akár egy hatalmas teher, leszakadt rólam.
A vonat befut Dunakeszire. Leszállunk és elindulunk a lakótelep szívébe, az iskolába, ami több mindenről híres. Különös hagyományai vannak: falmászás, füzetszépségverseny, futasuli, elsősök napja, klubnapközi, napközis játéktár… és persze az iskolagaléria, ahol már nagyon sok elismert grafikus, festő állított ki Würtz Ádámtól Sajdik Ferencig. Most pedig Bódi Kati, aki arról híres, hogy iskolásoknak is illusztrált olvasókönyveket. A másodikos olvasókönyve 2011-ben Szép magyar könyv díjat kapott, a Betűn innen, betűn túl című első osztályosoknak szóló olvasókönyve pedig nagydíjas lett a taneszközminősítő versenyen.
A mostani kiállításán láthatók a kísérletezései. Például olyan figurák, amiket palacsinta tésztából csurgatott. Megsütötte, lefotózta, digitálisan tovább rajzolta, megszerkesztette; így aztán sosem romlanak meg a Bódi Kati-féle palacsinta-figurák.
A grafikus tagja az Író Cimboráknak meg az Illusztrátor Pajtásoknak is, mindkettő laza szakmai csoport, a kapcsolatot Facebookon tartják. Múltkor az Illusztrátor pajtások azt találták ki, az ABC-nek legyen olyan illusztrációja, olyan Képes ABC, amilyen még nem volt. Vagyis ne édi-bédi dolgokkal magyarázzák el a betűket. Miért ne lehetne a „d” betűt a disznóval, a diktátorral vagy a droggal megismerni. Így került rá a drogos rajzra a toxikológus főorvos, dr. Zacher feje.
A kiállításon sok rajz látható azok közül, amelyeket Bódi Kati a tanulásban és értelmükben akadályozott gyerekeknek készített. Verses mesekönyv lett belőlük, most jelenik meg a könyvhéten, a címe: Akik gyerekek maradnak. Az oldalak alapszíne megnyugtató pasztell. A szövegek tördelése már-már bántóan egyszerű. Minden oldalon egy tömbben van a szöveg, ha ugyanis szétszednék, szétdobálnák, akkor azok, akik gyerekek maradnak, nem tudnák követni. A betűtípus is szokatlan. Egyes betűk alsó szára kövérebb, megvastagították. Nem tűnik csodaszépnek, ám ha a diszlexiásoknak ez könnyíti meg az olvasást… Az illusztrációk is viszonylag sterilek.
– Mészöly Ági, a mese írója, aki végzettsége alapján konduktor, és Papp-Für János, a versek írója, s a könyv kitalálója azt mondták nekem: Kati, ezeket a tanulókat a túl sok látvány megzavarja. Vagyis megzavarja őket az, ami sok. Az autisták esetében pedig kifejezetten problémát jelent a rajzon levő aprólékos sok minden, mivel hogy az információkat ők azonos súllyal kezelik. Az Akik gyerekek maradnak című speciális mesekönyvnél a korosztály sem behatárolható, első osztályostól a tizennyolc évesig bárki olvashatja.
Megy a vonat, vissza Budapestre. Ugyanaz a vonat visz bennünket, melynek ablakaira madarakat, fecskéket és hófehér fürtös virágokat rajzoltak. Pesten esik az eső, szaladunk, hogy odaérjünk egy másik összművészeti kiállításra, a Kinőtt szívre. A Kinőtt szívet Szabó Imola Julianna írta, és ő találta ki azt, mi volna, ha az Akik gyerekek maradnak figurái megmozdulnának. Ha ez a különös verses mesekönyv bekerülhetne a Bookr Kids letölthető mesetárába. Mesekönyv, hangoskönyv, animáció és játék. Miért ne lehetne ilyen könyve az értelmükben enyhén, középsúlyosan vagy súlyosan akadályozottaknak is?
