Kivágott szemű hajléktalan, telefonszámmal összefirkált női holttest. Pozsonyban a helyzet csöppet sem rózsás. Az értelmetlen gyilkosságsorozatot a magának való, öntörvényű Edo nyakába akarják varrni, akinek enélkül is van épp elég gondja. Az Ujjatlan város hihetetlenül vagány krimi, igazi városi hangulattal és emberes adag társadalomkritikával fűszerezve.
Vérbeli pszichopata garázdálkodik Pozsonyban. Miután végez egy hajléktalannal, még a szemgolyóit is kivágja szegény áldozatnak. Ugyanazon az éjszakán egy részegen pityergő fiatal lányt is megöl a Hasfelmetsző gyilkos néven emlegetett őrült. Bár Hasfelmetsző nem egészen pontos név, elkövetőnk ugyanis kés helyett egy nagykalapáccsal dolgozik, és olykor áldozata ujjait is levágja. A rendőrség és a sajtó első számú gyanúsítottja a magának való Edo, aki sörre szomjazva és nőkre kiéhezve járja az éjszakát rendszeresen. Ez a krimivel és drámával kevert történet elevenedik meg Ondrej Štefánik Ujjatlan város című kötetében, mely a Typotex kiadónál jelent meg májusban. Aki imádja a városi életérzést, a szlenget és a krimit, annak ajánlom, hogy villámgyorsan szerezze be magának a könyvet, mert ez egyenesen neki íródott.
Az Ujjatlan város igazi urbánus sztori: kapunk az éjszakába menekülő életművészeket, romlott nőszemélyeket és olyan sorozatgyilkost, akihez képest Ted Bundy ábrándos lelkű hippi. Az Ondrej Štefánik által felvázolt karakterek szinte mind kiábrándító alakok, akik mindenféle komolyabb életcél nélkül tengetik napjaikat. Főszereplőnket, Edót szándékosan nem főhősként emlegetem, hiszen a felelősség szót hírből sem ismeri. Az ő személyes drámája adja a regény egyik kulcsmotívumát: akármilyen szánni való alak is, mégsem hagyja hidegen az olvasót, sőt! Az unalmas jófiúk ideje lejárt, Edo a tökéletes példája, hogy egy kiégett városi bunkóért is tudunk szurkolni. A könyv egyik legnagyobb erénye a könnyed nyelvezete: huszonévesként öröm olvasni a párbeszédeket, amikhez foghatót az ember egy füstös – illetve ma már füstmentes – belvárosi kocsmában hallhat, ha ügyesen fülel.
Ez egy bűnös hely, ez egy romlott város
Az Ujjatlan város sztorija teljesen életszagú és hiteles. Olyannyira, hogy nem lennék meglepve, ha a szerző az ismerőseiről, vagy legalábbis hús-vér személyekről mintázta volna a könyv frusztrált, elhidegült szereplőit. Felfedezhetünk tehát a sorok közt egy erős társadalomkritikát, ami vonatkozhat mind napjaink Szlovákiájára, mind egész Európára. Ondrej Štefánik mégis inkább éles humorral, kicsit cinikus módon nyúl a témához, így már nem is olyan keserű az a bizonyos pirula. Ráadásul nincs sok időnk keseregni, ugyanis 420 oldalon keresztül azon izgulunk, hol csap majd le legközelebb a Pozsonyi Hasfelmetsző. Ondrej Štefánik dohányfüsttel, alkohollal, kilátástalansággal és fanyar humorral átitatott regénye több, mint egyszerű krimi. Nem is csoda, hogy úgy suhanunk át a 420 oldalon, akár az a bizonyos sorozatgyilkos a fák között, miközben lecsap áldozatára.
Dél körül ébredt. Fájt a feje, a szája olyan fáradt volt, mintha homokot evett volna. Szinte eszméletlenre itták magukat Paulival az éjjel. Arra még emlékszik, hogy esemeseket küldözgettek Pauli nőjének. De hogy miket irkált az üzenetekbe, arra már nem. Valószínűleg semmi vállalhatót. Pauli ezért ki fogja nyírni. Edo emlékezete bizonytalan körvonalú mozaikká rendezgeti az este történteket. Látja Pauli gonosz barátait, a gyilkológépeket, akik éjfél után felkeresték bálványukat a Krokodilban. Sötét, nagyon sötét emberek. Nézi őket, amint arra kényszerítik a rémült hippiket, hogy egyenek az üvegpoharakból. Látja hányni a grínpíszes falkavezért. Látja az új csajt, a halálra várt Sandrát. Látja a csürhe röhögésétől feltüzelt Paulit, amint dugást imitál a bárpultnál, miközben sorra rágja és nyeli a hiteleit dokumentáló számolócédulákat. Hogy minek írják fel neki, rejtély, hiszen tudják, hogy sohasem fogja kifizetni. Látja, amint Sandra felmond. Látja a vérző nyelvű hippiket, látja, hogy szivárog ki lassan az élet a világból.
