Kollár-Klemencz Lászlót legtöbben a Kistehén zenekarból ismerhetik. De emellett filmezik, ír és szólóelőadóként is fellép. Rengeteg című harmadik szólóalbumát május 17-én mutatja majd be a Müpában. A koncerten Valkó Béla, Ónodi László, Vajdovich Árpád, Weil András, Bujdosó János és Jancsovics Máté is színpadra lép majd. Mire számíthat a közönség az új albumtól? Mikor érik be igazán egy szám? Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a müpás koncert előkészületeiről, a melankolikusabb hangvételű dalairól, a születésnapi koncertjéről, valamint azt is megtudtuk, milyen szakmai kihívások motiválják még. Interjú.
– Közeleg a lemezbemutató koncert napja. Számos fellépéssel a hátad mögött van még benned ilyenkor izgalom?
Koncertenként változó. Egy új produkció bemutatása olyan, mintha mindent a nulláról kezdenék, és most állnék először a színpadra. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt megugrani, és a közönség miként fogadja majd. Ilyenkor van bennem drukk, amit a próbákkal enyhítek. Nem szeretem azt az állapotot, amikor közeleg a koncert, és épp nem próbálok.
– Hogyan kell elképzelni a Rengeteg album bemutatójának próbáit? Kőkemény műhelymunka, vagy színtiszta örömzenélés?
Örömzenélésről még nincs szó. Nyáron kezdődnek majd az album stúdiómunkái. Ilyenkor állnak össze konkrét dalok, amiket meghangszerelünk és próbáljuk a legtöbbet kihozni belőlük. A dal csak azután kel életre, amikor már minden zenész ismeri a számokat, elengedi a kötöttségeket és új színt visz a produkcióba. Olyan ez, mint a premier a színházban, amikor minden színész örül, hogy egyáltalán megáll a lábán. Ez a produkció majd fél év múlva érik be, amikor túl leszünk 10 előadáson. Furcsa, hogy még ezután is képesek érni bizonyos dalok, és teljesen új színben tűnnek fel évekkel később. A Rengeteg album atmoszférája ugyanakkor már készen kell hogy legyen a müpás koncertre.
– Ez lesz a harmadik szólólemezed. Hangzásában, stílusában, tematikájában mennyire lesz más a Rengeteg, mint az előző albumaid?
A dalaim melankolikus hangulata bizonyos karakterekhez kötődik. A Rengetegen például több keringő alapú dal található. Az album sok dinamikával, csenddel, erős atmoszférával dolgozik majd. Az előző lemezeimben számos akusztikus hangszer csendült fel, mindegyik nagyjából hasonló súllyal. Ezúttal inkább a vonós kerül túlsúlyba. Olyan, mintha egy vonós kamarazenekarra épülne az anyag. A dobot kivontam a dalokból. Időnként persze meg-megjelenik, de inkább a klasszikus zene felé hangszereltünk. A dalok lüktetését próbáltuk megadni, amiket elsősorban balladisztikus hangvétel jellemez majd.
– Szólódalaidat hallgatva feltűnt, hogy a számok mintha személyesebbek, melankolikusabbak lennének, mint amit a Kistehéntől megszokhattunk. A szólóprojecttel egy új arcodat is megmutatod a közönségnek?
Erős hangulatok dolgoznak bennem, főleg az utóbbi időben. A melankolikus hangulat már korai Kistehén lemezeken is megjelent. Már akkor sem bírtam ki, hogy ne írjak ilyen dalokat. Ezek a személyesebb, melankolikusabb hangvételű számokat nehéz volt összeegyeztetni a pop-rock dinamikával. Egy-egy lassú dalt eljátszani még oké, de amikor 10-15 ilyen zene gyűlik össze egy albumon, azt egy rockzenekarban már nem lehet előadni koncerten. Próbálkoztunk azzal, hogy szervezünk melankolikus esteket a Kistehénnek, de a közönségnél képzavart okozott. Nem tudták elkülöníteni a alternatív rock Kistehenet a személyesebb akusztikus hangzástól. Utóbbi teljesen más környezetet kíván meg. Más katarzist okoz mind a közönségnek, mind a zenészeknek. Többek között ez az oka annak, hogy elkezdtem a Kistehén mellett a szólóprojectet. Ettől függetlenül bennem a két világ egy és ugyanaz.
– Majdnem pont két éve említetted, hogy szeretnétek különválasztani a Kistehén figurát a zenekartól. Szerinted sikerült?
A figurával nem történt sok azon kívül, hogy anno a Sziget reklámfilmjének főszereplője volt, és plüssfiguraként láthattuk autókban. Igor Lazinnal dolgoztunk rajta, hogy legyen rajzfilmsorozat a Kistehénből. Tavaly megjelent egy mesekönyv Kistehénnel a főszerepben, de nem igazán bontakozott ki a figura. (a könyvről itt írtunk korábban – a szerk.) A Kistehénnel való találkozás egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen. A zenekar először Zene a nyulaknak néven futott, de mivel mindenki tudta, hogy én énekeltem a Kistehén-dalt, így Kistehén zenekarként emlegettek minket. A név elválaszthatatlan tőlünk, de a figura szerintem már nem.
– A müpás koncert után lesz közönségtalálkozó is. Mennyire tudsz feloldódni, amikor találkozol a rajongókkal? Nem minden zenész tud, szeret jópofizni a közönséggel.
Én inkább a koncerteken nem szeretek beszélni. Nehezemre esik olyankor kommunikálni. Szerintem minden kikacsintás rontja a koncert atmoszféráját. Egy akusztikus, melankolikus koncert olyan, mint egy színházi előadás. Két előadás között hülyén nézne ki, ha a színész elkezdene jópofizni a közönséggel. Szerintem nekem nem áll jól, amikor egy tömeggel beszélgetek. Ráadásul olyan tömeggel, aki nem tud nekem válaszolni. Számomra ez frusztráló. A közönségtalálkozó másmilyen. Ott nincs annyi ember, ezért tudunk személyes beszélgetéseket folytatni. Grecsó Krisztiánnal szoktunk tartani közös felolvasóesteket. Közben kötetlenül zenélünk, beszélgetünk. Ezeket általában könyvtárakban tartjuk, és az ilyen eseményeket például nagyon szeretem.
– Március 18-án az A38 Hajón volt a születésnapi koncerted. Ilyenkor egy zenész nyilván összegzi is eddigi karrierjét. Milyen érzések kavarogtak benned a koncert után?
Fantasztikus, családias hangulatú este volt. A koncert jó alkalmat szült arra, hogy rengeteg régi zenésztársammal és egyben barátommal találkozzunk. Ha nincs ez az este, nem állt volna újra össze az Andersen. Főleg nem közönség előtt. A tömeg óriási szeretettel fogadott minket, pedig valószínűleg a többség nem ismerte az Andersent és a Boannt.
– Egy márciusi interjúban mondtad, hogy ismét tervezel írni egy novellás kötetet. Hogy áll most ez a project?
Egyelőre az anyagokat gyűjtöm hozzá. Idén még nem volt időm leülni írni. Úgy tervezem, hogy év végén kezdem majd összerakni a könyvet. Jelenleg a Rengeteg albumon kell dolgoznom, aztán a Kistehénnel is bevonulunk a stúdióba. Ha ezekkel végeztünk, akkor lesz időm a könyvre.
– Zenélsz, készítettél filmet, írtál könyvet. Van olyan szakmai kihívás, amit még be szeretnél teljesíteni?
Perpillanat nem látok ilyet. Múlt héten voltam egy szobrász barátomnál, aki megtanított a kovácsmesterség néhány alapfogására. Felkeltette a fantáziámat, hogy fémből késeket, kardokat készíthetek, de ez inkább csak hobbiszinten érdekel. Most a Rengeteg foglalkoztat legjobban. Ebben a zenei miliőben szeretnék még mélyebbre merülni. Érdekel, mennyire lehet még beemelni klasszikus zenét, cigányzenét, népzenét abba a stílusba, amiben én utazom. Annyi mindent ki szeretnék még próbálni a zenében! Ezt az utat még nagyon hosszúnak látom.
