Az Avignoni Fesztiválon bemutatott, Nevek erdejében című előadást láthatja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége hétfőn a Nemzeti Színházban. A darab francia író-rendezője Valere Novarina a MITEM vendége, nevéhez több produkció is kapcsolódik, köztük a vasárnap látható Imigyen szóla Louis de Funes.
A Nevek erdejében (Vivier des noms) cím úgy született, hogy van egy jegyzetfüzete, amelybe évek óta írogat szerepneveket, és ezt a füzetét így keresztelte el. Már az első darabjában, az Élet drámájában 2597 név szerepelt, számuk folyton nőtt, és mára legalább 5000 névnél tart. A darab központi figurája a Történésznő, aki sorra megnevezi, létrehívja ezeket a figurákat.
Ez a névőrület talán a szavojai parasztemberekkel való gyakori találkozásaimból ered, akiknek szinte kivétel nélkül legalább egy becenevük volt. (…) A nyelv tavaszi állapotát keresem. Túl sok készen kapott fogalmat hallunk, mondunk a hétköznapokban, a szavak rabjai lettünk, de a színház kiváló hely arra, hogy a beszéd lélegzete által felszabaduljunk – fogalmazott, hozzátéve, hogy talán épp arra szolgál, hogy rácsodálkozzunk a dolgokra, új kérdéseket tegyünk fel egymásnak.
Magyar színészekkel Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban dolgozott először, a Képzeletbeli operett című darabját vitték színre Rideg Zsófia remek fordításában.
Az előadás végén volt egy húszperces, veszedelmes monológ, amelyet Mészáros Tibor teljesített ki bravúrosan
– emlékezett, hangsúlyozva, hogy nem könnyű egy olyan monológot előadni, amely egy nem létező regény szereplőinek, és az ő dialógusfoszlányaiknak vég nélküli felsorolásából áll. Mészáros Tibor olyan színész, aki képes egyik testből a másikba bújni – bohóc, színészakrobata, ritmusművész. És ilyen volt Louis de Funes is, akinek a szájába adta hosszú eszmefuttatását a színész művészetéről, egyfajta színházi Zarathusztrát kreálva belőle. A monológot már franciául többször előadták jelentős színészek, köztük André Marcon vagy Dominique Pinon.
Természetes volt, hogy magyarul Mészáros Tibivel csinálom meg
– jegyezte meg Valere Novarina, felidézve, hogy a próbák Adélaide Pralon társrendezővel teljes összhangban folytak. Fontos, hogy a színész újra a színház középpontjába kerüljön, nincs szükség rendezői kitalációkra, az emóciós összekötőpont maga a színész. Amikor Debrecenben először dolgozott magyar színészekkel, a munka egyszerre okozott nehézséget és örömöt. A nehézséget az eltérő színházi kultúra jelentette.
Ők a sztanyiszlavszkiji iskolán nőttek fel, és folyton lélektani motivációkat, ok-okozatokat kerestek, míg hozzám inkább a mejerholdi vonal és a cirkusz áll közel. Végül ez a két út összesimult, és a belső finom hang kiegészítette a külsőbb zsonglőrködést a szavakkal.
A magyar színészek technikailag nagyon képzettek, táncolnak, énekelnek, és mélyen szeretik a nyelvüket. „Magyarország a nyelv szerelmese” – vélte Valere Novari. Mint hangsúlyozta, nagyszerű élmény számára ismeretlen nyelven hallani a színészt, nem érteni az általa kimondott szavakat, mégis érezni, hogy pontos, hiteles. Egy ilyen nemzetközi találkozó célja akár az is lehet, hogy a nézők olyan nyelveken halljanak előadásokat, amelyeket nem értenek, hogy felfigyeljenek a hangzó építményekre, ráébredjenek a kimondott szó energiájára.
Novarina örül, hogy egy Madáchról elnevezett fesztiválon vehet részt, hiszen Az ember tragédiája régóta ott van a könyvespolcán. Madách is egy besorolhatatlan színházat hozott létre, áttörte a megszokott kereteket vég nélküli eposzával az emberiség álmáról. Az övé is utópikus színház, mint amilyen Trepljové a Sirályban, vagy amilyen a Nevek erdejében. Valere Novarinával vasárnap személyesen is találkozhat a fesztivál közönsége. A program szerint Érthetetlen anyanyelv – Vendégünk: Valere Novarina címmel zenés felolvasást tartanak Ráckevei Anna színművész és Pál Lajos harmonikás előadásában. A lélek lélekzik címmel pedig Valere Novarina, Denis Guénoun rendező, író, filozófus, Sepsi Enikő műfordító, irodalomtörténész és Rideg Zsófia műfordító, dramaturg részvételével rendeznek beszélgetést.
