1929-ben egy „jó házból való” egyedülálló fiatal nő megismerkedik egy nős férfival. Kezdetét veszi egy két évig tartó szerelmi kaland, Simone életének legnagyobb, elemi ösztönök diktálta szenvedélye. A levelekben az ő hangját halljuk, ahogyan a kapcsolat különböző stációit kommentálja az első szadomazo együttlétektől kezdve az egyre fontosabbá váló kommunikációs játékokig. Izgató-borzongató hitelességgel bontakozik ki az olvasó előtt az a testi-lelki folyamat, amelynek során valósággal felcserélődnek a nemi szerepek, az eleinte alávetett, kiszolgáltatott nő lassan dominánssá válik a kapcsolatban. Simone a kor mércéjével mérve szégyentelen őszinteséggel, szókimondó bátorsággal vall arról, ahogyan a szeretője, az ő „kis istene” után vágyakozik, és bármi áron, minden módon megpróbálja a férfit magához láncolni, érzékien leírva akár megtörtént, akár elképzelt és vágyott, egyre szenvedélyesebb, egyre perverzebb szeretkezéseiket.
Mademoiselle S. szenvedélye – közreadja: Jean-Yves Berthault. A Tarandus kiadónál megjelenő könyvet április 22.-én, pénteken 17 órakor a Könyvfesztiválon is bemutatják a Hess András teremben.
Drága szerelmem!
Köszönöm ezt a hosszú beszélgetést, amelyre már
úgy vágytam. Szükségem volt rá, hogy elolvashas-
sam a legőrültebb gondolataidat, hogy megbizonyosodhassak
felőle, boldog vagy a karjaim közt. Miért mondod, hogy
túl sokat akarok? Vajon te nem, édesem? Ha örülsz a leveleimnek,
akkor megértheted, hogy nekem is nagy örömöt szereznek a tieid.
Igen, kedves, kérlek, bocsáss meg, amiért nem tartottam
meg a szavamat. Megígértem, hogy hozok egy különleges
segédeszközt, de látod, az utolsó pillanatban mindig elbizonytalanodom.
Félek, hogy túl bűnösnek, túl perverznek
tűnök fel a szemedben. Nem tudom, miféle őrület űz, hajszol
mégis, hogy ilyen érzéseket éljek át – veled. Boldoggá
teszel, drága kedvesem, sőt áldottá. Karodban mennyei pil-
lanatokat élek át, és a testem, miután rákapott kényezteté-
sed ízére, már nem fogadná el a józanságot. El sem tudod
képzelni, mennyire kívánom a szeretkezéseinket. Érezni
téged, ahogy meztelenül hozzám tapadsz, ahogy végigsi-
mítod a testem, ilyenkor felébred benned a mindent legyű-
rő vágy, hogy magadévá tégy, látod, ez az, ami megőrjít.
Milyen részegítő látvány, ahogyan remegő farkad lassan
felmered, milyen részegítő érzés mohó ajkaim közé venni,
és a kényeztetésem ébresztette gyönyör szikráit fürkész-
ni szemedben. És aztán azon a másik módon kényeztetni
téged, amit szorosan hozzám simulva vársz, hiszen várod,
kedves, most már azt is tudom. Éreztem, ahogy egész tes-
ted megvonaglott nyelvem érintésétől, és amikor az ujjam
mélyebbre hatolt, a gyönyör rándulásából megértettem,
hogy milyen közel van már a pillanat, amikor elélvezel. El
akartam hitetni veled, hogy már nem is nő vagyok, remegő
fenekedhez tapadtam, átöleltelek szabad karommal, miköz-
ben tested rejtett részeiben kutattam mohó ujjammal. Ezt
akarod, ezt keresed? Elfelejted, hogy nő vagyok? Ennyire
romlott vagy, drága kedvesem, hogy úgy akarsz elélvezni,
hogy engem férfinek gondolsz? Igazad van, kedves, valóban
meglepő érzés így magunkévá tenni valakit, és nem fogok
rád haragudni, ha ez a titkos vágyad. Ha én is megadha-
tom neked ezt a gyönyört, annál jobb, engem pedig felizgat,
ahogy elképzelem, hogy magamévá teszlek. Eszeveszetten
élvezem, amikor rajtad ülök. Mit akarsz, mit találjak ki,
hogy még valósabbnak tűnjön a dolog? Van valami, ami
kiegészíti azt a módot, ahogyan én élvezetet tudok szerezni
neked? Mondd meg, mi az. Vezess. Vakon követlek. Nem,
már késő, hogy megálljunk. Napról napra mélyebbre süly-
lyedünk a bűnben. A perverziónk őrült gondolatokat sugall.
De melyikünk fog emiatt panaszkodni? Hiszen hallgató-
lagosan egyezséget kötöttünk aznap, amikor kölcsönösen
elfogadtuk, hogy szeretni fogjuk egymást. Most már semmi
sem törheti ezt meg, hacsak nem a csömör. De még messze
nem tartunk ott, és sok gyönyörű órát élünk még át.
Igen, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan akarjuk, egy
diszkrét fészekre lenne szükségünk, ahol semmi sem zavar-
hatja meg ölelkezésünket. El kell zárkóznunk a világtól,
hogy csak „mi magunk” legyünk. Majd a télen keresünk
egy ilyen zugot, ugye te is akarod? Hiszen most sajnos olyan
hosszú időre elmész. Három hosszú hét, amíg nem látlak,
nem szerethetlek. Ó, kedves, de hosszú lesz.
De amikor visszatérsz, ha még mindig kívánsz (látod,
nem mondom, hogy „ha szeretsz”), újból úgy találsz rám,
hogy türelmetlenül vágyom a karodba szenvedélyes dédel-
getésre. Ha szívesen gyötröd a fenekem, majd tartózkodás
és félelem nélkül odatartom neked, hiszen már szenvedtem
a korbácstól, és már nem félek tőle annyira, és nagyon jól
tudom, hogy örömöt szerzek neked, ha engedelmesen ha-
gyom, tedd, amit szeretnél.
Kedvesem, a te drága kis rabszolgád vagyok. Bánj velem
úgy, csak kényeztess tovább, örökkön-örökké.
Mondd, tudod te, hogy mennyire kötődöm hozzád? Tudod
te, milyen borzalmasan szeretlek?
Drágám, kicsi istenem, milyen gyöngéd a tekinteted.
Add nekem az ajkaidat is. Milyen végtelen gyönyör így
lenni a karjaid között, kéjesen belereszketni minden érinté-
sedbe, még a legbrutálisabbakba is. Érezni, ahogy bennem
vagy, remegő hátsómban, ahogy vadul kutat a farkad, hal-
latlan gyönyör, ami felülmúl mindent, amit valaha megis-
mertem vagy elképzeltem.
Na jó, megadom neked ezt az élvezetet. Én is megduglak
hátulról, és te majd kéjesen elélvezel.
Szeretlek.
Viszlát nemsokára, kedvesem.
A Te Simone-od
