+ Film

Hogyan szervez nyaralást a maffia?

Kitano, a japán filmvilág egyik legbátrabb rendezője, apja emlékére készítette el ezt a nagyon szomorú és megható filmet. A történet egy kisfiúról szól, a film tagolása az ő nyári naplóbejegyzéseit követi. – Ferber Katalin írása Takeshi Kitano filmjéről.

Írta: Ferber Katalin

Kikudzsiró nyara (Japánul: Kikujiro no natsu, angolul: Kikujiro`s Summer) 1999

Írta, rendezte és a főszereplő: Takeshi Kitano (Beat Takeshi)

Kitano, a japán filmvilág egyik legbátrabb rendezője, apja emlékére készítette el ezt a nagyon szomorú és megható filmet. A történet egy kisfiúról szól, a film tagolása az ő nyári naplóbejegyzéseit követi. A kisfiú, Maszaó nagymamájával él Tokió egyik legöregebb kerületében. Vége az iskolának, nyári szünet van, nincs kivel játszania, egész nap egyedül van, szomorú tekintete is a magányát tükrözi. Csomag érkezik, melyben nagyon rég nem látott édesanyja fényképei vannak, no meg a címe. Maszaó izgatottan kérdezi nagymamáját, hol van az édesanyja, melyre az a válasz, hogy sokat dolgozik valahol messze, s azért nem tud találkozni a kisfiával. Apja balesetben meghalt. Szomszédjuk egy maffiatag s annak felesége. A feleség megkéri a maffiatagot (akit Kitano alakít), hogy vigye el Maszaót a Tokiótól több száz kilométerre élő (és dolgozó) anyukájához. A férfi mindezt megígéri, de napokkal később veszi csak rá magát, hogy beváltsa ígéretét. Addig a gyerektől kér kölcsön pénzt fogadásokra, mely összeg nagy részét elveszti. Kitajiró rendkívül durva ember, az a nyelv, amit használ, csak félelmet és riadalmat kelt mindenkiben, kivéve a gyerekben. Elindulnak hát, s furcsa, olykor megdöbbentő kalandokon keresztül megérkeznek Tójóhasiba, ahol állítólag Maszaó édesanyja él.

A több napon át tartó közös út és kalandok lassan megváltoztatják a férfi viselkedését, s rá addig nem jellemző módon a gyerekkel egyre barátságosabb, olykor a maga módján még kedves is próbál lenni vele. Kitajiró egyszer csak megpillantja Maszaó anyukáját, aki újra férjhez ment, van egy kislánya is, s az új férj épp a gyereket viszi a tengerpartra.

Kitajiró azonnal kitalálja a megfelelő hazugságot: téves a cím, nem itt lakik Maszaó édesanyja, másutt kell keresniük. A gyerek azonban vigasztalhatatlan, sír, mert számára ez azt jelenti, hogy nem lesz anyukája. Visszaindulnak Tokióba. Összetalálkoznak a maffiatagokhoz hasonlóan kitaszítottakkal, renitensekkel, akik a maguk módján megpróbálják a kisfiút felvidítani. Augusztus van, a halottak napja, az országban fesztiválok ezrei zajlanak. Az egyik fesztiválon, ahol persze az elmaradhatatlan vurstli, Kitajiró mindent megtesz, hogy a gyerek ajándékokat „nyerjen”, jóllehet, ezt a férfi nem éppen becsületes módon teszi. Csak a szokásos erőszakosságát használja. Aztán jól megverik emiatt, s Maszaó rohan el éjszaka a gyógyszertárba, hogy ellássa a férfi sérüléseit.

Hogy mindezt miként éli át az alig tízéves kisfiú, azt a rémálmaiból, a tekintetéből értjük meg mindannyian. Szokatlan, de érthető sorsközösség teremtődik Kikujiró és Maszaó között. (Kikujiró valójában a rendező apja volt, aki egész életében szerencsejátékosként próbálta a családját eltartani, kevés sikerrel, így a rendező anyja elhagyta a gyerekét, hasonlóan a filmbeli Maszaó édesanyjához.)

Kitano korábbi két filmjéhez, a Szonatinához és a Tűzijátékhoz képest már csak szelíden szól mindazokról, akik a japán társadalom peremvidékén élnek, lázadók, szerencsejátékosok, munkanélküliek, vagy éppen egy helyi maffiaszervezet tagjai. Mégis, a szépséges tájak, a film gyönyörű zenéje és a kisfiú önfeledt nevetése nem tudja velünk elfeledtetni, hogy ilyen körülmények között jobb, ha egy gyerek mielőbb felnőttként viselkedik. Önhibáján kívül pusztán azért válik kitaszítottá, például az idősebb fiúk között, mert védtelen, hisz nincs se apja, se anyja. Látunk is a filmben egy jelenetet, amikor az utcán kamaszfiúk próbálják Maszaótól elvenni a pénzét, és milyen ellentmondásos ez számunkra, hogy pont egy maffiatag, Kikujiró védi meg a gyereket.

Visszaér Maszaó és a férfi Tokióba, s akkor kérdezi meg csak a gyerek e félelmetes ember nevét. Kikujiró persze megígéri, hogy majd folytatják kalandozásaikat.

Kevesen tudják azonosítani a film rengeteg szimbólumát, Kikujiró hátán a tetoválást, a halottak napján történő megemlékezést, a kisfiú álmaiban megjelenő butó-táncosokat. A film 1999-ben a Cannes-i filmfesztiválon is bemutatásra került.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top