Kiss László úszókapitány nemi erőszak-botránya után egyre többet tudunk meg az úszósport pokláról. Arról eddig is hallottunk, hogy kemény edzések vezettek az érmekig, de a keménység és a brutalitás között van némi vajszínű árnyalat. Ezúttal Kiss Noémi írónő beszélt úszómúltjáról a vs.hu-nak.
Kiss Noémi, saját élményein okulva, azon is elgondolkodott, vajon Egerszegi Krisztinának valójában mennyi öröme lehetett az egészben:
Nincs ilyen kérdés, nem volt benne öröm. A vízilabdázásban van, mert az játék és stratégia. Az úszás egy másik világ, egy őrület, egy másik bolygó, ahol más értékek vannak, mint az uszodán kívüli világban, és ahol sosem számított, nem volt szempont, hogy jó-e neked, örülsz-e. Illetve mindent úgy éltünk meg, amikor nem kellett úszni, nem kellett beugrani a medencébe, a klóros vízbe, amitől már a bőrünk is undorodott. Persze, pillanatnyi boldogságok voltak, ha nyertünk, ha megkaptuk a szép tréningruhánkat. De igazi örömöt világi dolgok adtak, a walkman, a kőmosott farmer. És arra vágytunk, hogy csupa olyasmit csinálhassunk, amit az uszoda tiltott. Elmenni például egy bármilyen iskolai buliba.
A büntetés, mint célravezető pedagógia módszer a legdurvább változata működött az úszósportban:
Büntetés volt a klottgatyában úszatás, a békaügetés, verés bottal vagy papuccsal. Volt egy srác, akinek a verés csak azért járt, mert létezett. Irritálta az edzőnket a maflasága, a bénasága, hogy soha nem beszélt vissza. Olyan verhető volt. Berángatta a WC-be, megverte, kijöttek. Mi pedig hallottuk, fél szemmel figyeltük, de nem álltunk meg, nem kérdeztünk, úsztunk tovább.
Hogy mégis mindezt hogyan bírta ki, hogyan élte át, és utána milyen élmény volt külföldi iskolában tanulni, olvasd el a vs.hu cikkében.
