Az irónia és a szatíra a meghatározó eleme a Paul Klee (1879-1940) munkáiból szerdán a párizsi Pompidou Központban nyílt kiállításnak.
Az avantgárdra és a kubizmusra is nyitott, de mindig saját stílust kereső svájci festőnek és grafikusnak 1969 óta ez az első életmű-tárlata Franciaországban. A legjelentősebb francia kortárs művészeti központban mintegy 230 műve tekinthető meg augusztus 1-ig. Az alkotások a berni Paul Klee Centrumból és nagy nemzetközi gyűjteményekből érkeztek Párizsba.
Az Angela Lampe kurátor által összeállított kiállítás a több mint 10 ezer alkotást maga után hagyott festőnek egy kevésbé egyértelmű oldalára koncentrál: a teljes életművet átható iróniára.
Egy más szempontot, új víziót szerettem volna találni. Még ha nem is nevezhető motívumnak, az irónia sugárzik és összeköti a munkásságát
– mondta a német kurátor.
A kurátor kapcsolatot lát a Franciaországban kevéssé ismert Friedrich Schlegel filozófus romantikus iróniája és Klee munkássága között, aki egyébként Voltaire-t tartotta ihlető atyjának és a Candide című regényéhez illusztrációkat is készített.
Paul Klee egyébként már diákként is ismert volt ironikus szellemiségéről. Erről tanúskodnak az 1903 és 1905 között készített Inventionen (Felfedezések) című szatirikus rézkarcok, amelynek újfajta rajzstílusát groteszk elemek és eltorzult alakzatok jellemezték, s amelyeket először adott kölcsön a berni központ.
A távolságtartás önmaga felé is érvényes volt, amint az az önarcképein is megfigyelhető. Daumier szobrai által ihletett vázlatokat is rajzolt, amelyeknek hatása később a gyermekei számára készített bábszínházon is érezhető. Munkáinak többértelmű címet adott, de az is előfordult, hogy kettévágta őket és ezzel radikálisan megváltoztatta a jelentésüket.
A kiállítás Klee viszonyulásait követi a kora nagy művészeti irányzataihoz, többek között a kubizmushoz vagy a konstruktivizmushoz. Próbálkozott a szigorú geometrizmussal is, de annak ellenére, hogy ment is neki, a kurátor szerint ez a stílus nem felelt meg a temperamentumának és a primer színeket sem szerette.
A művészet Paul Klee számára a rendszerhibát jelentette. Felállított egy elvet, aztán átlépte azt
– mondta róla a közelmúltban elhunyt Pierre Boulez francia zeneszerző, aki könyvet is szentelt a festő munkásságának.
Az 1930-as években Kleenek archaizáló korszaka is volt, amikor a nagy antik civilizációk érdekelték, új anyagokat keresett, hatással volt rá a mozaik és a piktogramok. Ugyanekkor Picasso művészete is vonzotta, 1933-ban és 1937-ben is találkozott a két művész, de végül nem lettek barátok.
Paul Klee 1931-ben a Düsseldorfi Művészeti Akadémia professzora lett, állásából azonban 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után eltávolították. 1937-ben számos képe szerepelt a nácik által „az elfajzott művészetről” rendezett kiállításon, a német közgyűjteményekben szereplő alkotásait lefoglalták. Művészete ezekben a zavaros években teljesedett ki, e korszakának leghíresebb alkotása az Ad Parnassum (1932), amely a pointillizmus jegyében, apró pontszerű ecsetvonásokkal született.
Évente több száz képet festett, ezek közül sok zenei témájú, de sok irodalmi utalás is akad alkotásaiban. Klee sohasem kötelezte el magát egyetlen stílusnak sem, ugyanakkor új szintézist teremtett korok és kultúrák, ábrázolás és ornamentika között.
