Fekete Ádám igazi polihisztor: a hamarosan bemutatásra kerülő Tiszta szívvel című film egyik főszereplője, sokat foglalkoztatott dramaturg, fordító és dj. A Csoportkép oroszlán nélkül című darab, amelyet nemcsak írt, hanem tavaly meg is rendezett olyan hangos szakmai sikert aratott, hogy még az Élet és Irodalom is kétszer számolt be róla. „’Elfogadom, ha ez kell’ – írta Koltai Tamás, és ez a tárgyilagos nyitottság jele volt. De mivel nekem ez kell, muszáj volt újra írnom róla.” Az előadás április 6-án ismét látható a Trafóban este 8-kor.
Olyan aspektusból láttatja életünket, ahonnét a létezés megannyi apró rezdülése öröm és mindent elsöprő diadal a pusztulás fölött: természetes fényben.
(Gáspár Ildikó, színház.net)
Bár ezen a csoportképen oroszlán tényleg nem szerepel, de egy nő, vendégek nélküli vendéglővel; egy férfi, aki menekül lebénult felesége elől; a béna feleség és alkoholista gyógytornásza; egy fiú, aki dobozt húz a fejére, az asztal alá bújik és mindig ugyanazt a zenét hallgatja; egy hisztérikus várandós asszony meg a férje, aki attól retteg, hogy láthatatlanná válik; egy társtalan nő és egy egyedülálló férfi, akik mégsem jönnek össze.
Fekete Ádám Richard Brautigan humorát és Roy Andersson északi tragikumát ötvözi sajátos (ön)ironikus hangjával. Ilyen fiatal rendező darabja pedig nem sűrűn kap ekkora szakmai figyelmet, mint a Csoportkép oroszlán nélkül.
Az előadás a magyar színjátszásban olyan szokatlan nyelvet használ, amire a kritikusok is felfigyeltek:
Nem fér a fejembe, miképpen, de feleslegesnek tartjuk a megmutatást, és mindennél többre értékeljük a szavakat, amelyekről tudjuk, hűtlenné lettek. Szótlan tehát az Oroszlán, mint a székely ember, de tajvani, svéd és amerikai inspirációkból építkezik.
(Herczog Noémi, Élet és Irodalom)
A hétköznapok csöndjét, az életet mutatja be a Csoportkép hétköznapi zsánerszituációkon, „megelevenedő állóképeken” keresztül.
Fekete Ádám nem színdarabot, hanem színházat ír. Sőt, nem is színházat, hanem létezést.
Gáspár Ildikó, szinhaz.net
A szereplők egymás mellett élnek, hallgatják a vízvezetékek zúgását, a szomszédból átszűrődő zajokat, valami jár a fejükben. Kapcsolatot mégsem keresnek egymással, s egyedül néznek szembe saját abszurd tragédiáikkal.
A Fekete Ádám által elénk tárt képen szereplőket pont annak a hiánya köti össze, ami más csoportképeken jó esetben feltétlenül megvan: a köztük lévő emberi kapcsolatok.
(Szabó Zsuzsa, 7ora7.hu)
A Csoportkép oroszlán nélkül egészen bátor vállalkozás, hiszen egy lassú tempójú, határokat feszegető előadást látunk: hosszan exponált, kiragadott pillanatokat, sorsmozaikokat.
Általában azt látom a színházban, hogy mindent sürgetnek, miközben a szöveg gyakran nemcsak el van mondva, de el is van játszva, és még a játék is el van játszva. (…) Engem az érdekel, hogyan rakódik össze egy töredékesen elmondott történet a nézők fejében, és hogyan lehet a szereplők lelkiállapotát éreztetni az által, hogy ők nem mutatják meg.
(Fekete Ádám, Magyar Narancs)
Író: FEKETE Ádám
Szereplők: CSILLAG Botond, DÉKÁNY Barnabás, FÁBIÁN Szabolcs, HAJMÁSI Dávid, HEGEDŰS Barbara, LABODA Kornél, PITI Emőke, TARR Judit, SZÉKELY Rozália, VASVÁRI Emese, SZABÓ Znajka
Dramaturg: LABODA Kornél
Díszlet, jelmez: CSOMOR Katerina, TÖRÖK Adél
Hang: BARTHA Márk
Rendezőasszisztens: SZABÓ Zsófia
Rendező: FEKETE Ádám
Táp Színház – Trafó – Füge Produkció
