x

Munkások találták meg a római kori leleteket

romaikorileletekszombathely

Római kori leleteket találtak a szombathelyi székesegyház előtti Mindszenty tér átépítése során – mondta Anderkó Krisztián, a Savaria Múzeum régésze.

Az egyik lelet – egy 4. századi falmaradvány – feltevésük szerint Szent Márton idejére tehető, ezen kívül számos mozaiktöredéket is sikerült feltárni abban az ötven méter hosszú és egy méter széles árokban, amelyet egy vízelvezető csatorna miatt ástak a munkások – fűzte hozzá.

A megtalált falmaradvány ugyanazzal a technikával készült, mint a szomszédos Romkertben található helytartói palota, amelyben állítólag több római császár is megszállhatott. A most feltárt fal valószínűleg szintén a palotához tartozó épületegyüttes darabja lehet. Ugyancsak megtalálták a munkaárokban a középkori városfal egy darabját is.
A szombathelyi régész szerint a leletek nem nevezhetők “szenzációnak”, de régészeti szempontból érdekesnek mondhatók, és abban az évben, amikor Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünneplik szülővárosában, “különlegesnek” számítanak.

A mai Mindszenty tér és a szomszédos Berzsenyi tér a szombathelyi történelmi belváros része, amelytől száz méteres körzetben a mai főtér irányában volt található az ókori Savaria központja, a fórum.
Anderkó Krisztián elmondta azt is: a feltárt leleteket dokumentálták és már kedden visszatemették, a régészek szerint ugyanis azok így őrizhetők meg a legjobban az utókor számára.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!