Andrus Kivirähk útja a fantázia világába vezet, s ha humorral párosul, akkor olyan görbe tükröd tart elénk, melybe érdemes belepillantani. Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét egy olyan regény, mely könnyedségénél és szórakoztató voltánál fogva, a történelmi hűségre magasról téve is képes egy önmagában is érvényes világot felmutatni – írtuk a nemrég magyarul is megjelent regényről. Andrus Kivirähk nemrég Budapesten mutatta be könyvét, és nekünk is volt alkalmunk beszélgetni vele. A könyvből itt olvashatsz részletet.
Az észt népmesékben visszatérő szereplő a kígyó. Ez volt az inspirációs forrás?
Az észt népmesékben valóban visszatérő elem a kígyók nyelvének ismerete, ez volt az én kezdőpontom is. Arra az ötletre fűztem fel a regényem, hogy ez régen természetes, alapvető tudásnak számított, de mára szép lassan elkopott. A könyvem főhőse, Leemet viszont még ápolja a hagyományokat, persze a történet kezdetén inkább a modern világot jelentő faluba vágyik.
Városban nőtt fel?
Egész életemben Tallinnban éltem, de a többi észthez hasonlóan én is gyakran kimozdulok a városból. Egy észt családnál gyakori program, hogy elmennek együtt gombászni, vagy bogyókat gyűjtenek; elég természetközeli nép vagyunk.
A regényben fontos szerepet kap annak a leírása, hogyan változik meg a világ a főszereplő körül.
Folyamatosan változik minden, és egy kis nép sokkal intenzívebben érzi ezeket a változásokat. Az észt nép hosszú idő óta vékony jégen táncol, időnként a puszta létezésünkért kellett harcoljunk, és a mai napig vannak még tisztázatlan kérdések a jövőnkkel kapcsolatban. Remek dolog az Európai Unió tagjának lenni, sok minden jól alakul, de a természetes fogyás komoly problémát jelent nekünk. A fiatalok külföldre mennek, öregszik a társadalom: úgyhogy ez a regény egyben figyelmeztetés is, amely arról is szól, hogyan történhet meg, hogy egy kis nép egészen egyszerűen kihal.
A regény mégis a messzi múltban játszódik. Miért akart ennyire visszamenni az időben?
Engem foglalkoztat a jövő, így azon is szoktam morfondírozni, hogy évszázadok múlva lesz-e még olyan fiatal, aki észt nyelven el tudja olvasni a könyvemet. Ami pedig a múltat illeti: egy jól bevált fogás az, hogy a történetet egy másik időrétegbe helyezzük. Megfigyeltem magamon, hogy ha igazán fontos dolgokról akarok szólni, akkor általában a múlthoz fordulok.
A főszereplő számára a változás csalogató hírnökei a faluban sütött kenyér és a pergő rokka. Miért ezek csábítják az erdőben élő Leemetet?
A kenyér nagyon fontos állomás volt: előtte a közösség állatokat ölt, állatok húsát ette; ehhez képest a kenyérkészítés forradalmi lépcsőfok. Ugyanez a helyzet a rokkával is, hiszen a textilkészítés óriási előrelépés ahhoz képest, hogy magamra terítem a bőrt és elmegyek vadászni. Ráadásul ez a technika sokkal időigényesebb is!
Megjelent a regény alapján egy társasjáték is. Ön is részt vett a játék kitalálásában?
Nem, egy barátom készítette a társasjátékot, de én ehhez csak a könyvem szövegét adtam.
Van egy rádióműsora, amit Mart Juurral közösen készítenek és nagyon népszerű Észtországban. Hogyan képzeljük ezt el?
Már húsz éve készül ez a rádióműsor, és igazából nem több két barát beszélgetésénél. Az adások előtt nem készülünk külön, egyszerűen csak besétálunk a stúdióba és dumálunk. Ha elfáradunk, jön egy kis reklám, utána pedig folytatjuk (nevet). Arról beszélünk, ami éppen eszünkbe jut: sokszor kerül szóba a politika, az irodalom és a saját életünk.
A szélsőséges nacionalizmus jelent problémát önöknél? Mintha ez is kiolvasható lenne a regényből helyenként.
Azt gondolom, hogy a hazaszeretet Észtországban rendkívül egészséges dolog, és én nagyon jónak is találom, ha az ember büszke a hazájára. Ha az ember nem tiszteli saját magát, vagy a saját népét, akkor elég nehéz másokat is tisztelni. Az észtek ugyanakkor nagyon önironikusak, nagyon szeretünk magunkon gúnyolódni. Persze ha más teszi ugyanezt, akkor sértődékenyek tudunk lenni… De látom azt, hogy ez más népeknél is hasonlóképpen működik.
Az észt irodalomban van hagyománya a fantasynak?
A fantasy-könyveknek nincs nagy hagyománya az észt irodalomban, és viszonylag kevés ilyen jellegű könyv jelenik meg nálunk. Természetesen valamelyest tartom a lépést a nemzetközi fantasy-irodalommal, de nem vagyok kritikátlan rajongó: talán ezt a regényt is inkább a mágikus realizmushoz sorolnám.
Elég mutatós borítóval jelent meg a kötete magyarul. Önnek is tetszik?
Szerintem remekül sikerült a magyar borító, és mindig nagy örömömre szolgál, ha a cím egy kicsit eltér az észt címtől, mert ez lehetőséget teremt arra, hogy új árnyalatot kapjon a történet.
Nem először van Magyarországon. Milyen emlékeket őriz a korábbi alkalmakról?
Szívesen jövök vissza Magyarországra, nagyszerű emberekkel találkoztam itt. Tetszenek azok az itteni lányok, akik megtanultak észtül és engem kísérnek. Valamint nem könnyű azt a rengeteg gulyást és pálinkát elfelejteni!
