Liliom ösvény, 2016, Írta és rendezte Fliegauf Benedek, Főszereplők: Stefanovics Angéla (az anya), Sótonyi Bálint (a kisfia, Dani), Székely B. Miklós (a nagyapa)
Írta: Ferber Katalin, Berlin
Az idei Berlinare nemzetközi filmfesztiválon bemutatott új Fliegauf-alkotás merész kísérlet.
Múltat és jelent, három generációt úgy próbál bemutatni, hogy mi is kénytelenek legyünk az ösvényen együtt csetleni-botlani a két főszereplővel, anyával és kisfiával, Danival.
A történet csaknem banális. Egy fiatalasszony, sejthetően egy boldog kapcsolatból “csak úgy, kisétál” (ezek a férje szavai), de kisfiával, Danival rendszeresen együtt van, anélkül, hogy (volt) férjével akár egyetlen egyszer is találkozna. Válni nem akar az asszony, mondván, a gyerek örökre összeköti őket.
Az anya végtelennek tűnő meséje, amit akkor is folytat, ha nincs vele Dani (skype-on), nem más, mint saját gyerekkorának története. De ezt csak akkor értjük meg, amikor az asszony anyja megbetegszik, és betegségéből már nem gyógyul fel. A nyolcéves gyerek, Dani, láthatóan szeretné megérteni a halált, mert szeretné megérteni az életet. Korai ez még, figyelmezteti anyját a már különélő férj, csak félelmet költöztet a kisfiúba, rettegést, rossz és jó szellemekkel való viaskodást. Annyira fél a gyerek a sötétben, mondja az apa, hogy még pisilni sem mer kimenni éjszaka.
Csak a halottak nem félnek a sötétben
– válaszolja erre az anya, amiből megérthetjük, hogy az asszony saját gyerekkori félelmeitől próbál megszabadulni, mégpedig a maga által kitalált mese segítségével.
Irdatlan terhet rak ezzel saját gyerekére, de a kisfiú, Dani, nemcsak megbirkózik ezzel, hanem cinkosa, szövetségese lesz anyukájának.
Nem lenne tisztességes a film egészét elmesélni itt, de a nagymama halálát követő helyzet az igazi dráma a filmben. Addig halk, vagy inkább lehalkított párbeszédeket hallunk és csöndes barangolásokat látunk, miközben a mindennapi élet banalitásai iszonyatos erővel robbannak szét, hullnak elemeire, s ítéltetnek pusztulásra. Felszabadítóan és megszabadítóan.
Ekkor képes csak az anya szembenézni saját gyerekkorával, azaz már nem kell folytatnia a mesét. Nekem az egyik legszebb, a film nyelvén megfogalmazott “gyerekösvény” azt jelenti, hogy mennyi mindent érez egy gyerek, amit azonban még nem tud szavakba önteni, legfeljebb maga által kitalált mesékbe.
Aztán újra jön a hétköznapok banalitása: fogkefe és törülköző keresése a teljesen üres nagyszülői házban.
Sótonyi Bálint nyolcéves kisfiú alakítása szinte nem is foglalható szavakba, olyan hibátlan.
Nem mese ez, gyermek
– idézném, ha nem tudnám, hogy mindannyian szeretnénk elmondani, mesébe foglalni mindazt, ami gyerekkorunk óta megfejthetetlen számunkra.
