Egy barcelonai orvos arra vállalkozott, hogy sikeres pszichológusi praxisának tanulságait könyvben összegezze, hogy azzal mindenki boldogulását segítse. A boldogság receptje nemrég magyarul is megjelent.
Rafael Santandreu: A boldogság receptje. Fordította: Varju Kata. Libri, 2015.
A könyv címe A boldogság receptje,
a sárga borítón pedig egy óriási mosolygó fej. Vannak ismerőseim, akik ez alapján már rohannának is a könyvesboltba, nálam azonban ez még nem jelent túl nagy helyzeti előnyt A boldogság receptjének. Rafael Santandreu, a barcelonai pszichológus első magyarul megjelent könyvében arra vállalkozik, hogy olvasóját morgós pesszimizmusából kirántsa.
Amikor elballagtam az általános iskolából, ajándékba kaptam pár önsegítő könyvet. Akkor még nem hívtam őket önsegítő könyveknek, ma már tudom, hogy abba a kategóriába tartoztak – többnyire arról volt szó bennük különböző módokon, hogyan éri el az ember a tökéletes harmóniát, hogyan lesz sikeres és boldog. A legtöbbe bele is olvastam, de nem sok változást tapasztaltam, még gondolati szinten sem.
Az örök szkeptikust nehéz persze meggyőzni,
így aztán tényleg kivont karddal kezdtem olvasni A boldogság receptjét. Azért az némileg megnyugtató volt, hogy a könyv szerzője mégsem egy autószerelőből lett vállalkozó, vagy motivációs beszélő, hanem pszichológus, aki, ha szükséges, hajlandó a tudományra is hivatkozni, bár kifejezetten törekszik a közérthetőségre.
Hogyan kell elképzelni tehát A boldogság receptjét? Kívülről nézve olvasmányos tankönyvnek látszik: betéttörténetek, rövid fejezetek, azok végén pedig összefoglalás. Maga a könyv azonban nem tankönyvként diskurál, hanem azt játssza, mintha az olvasó pár órára beugrana Santandreu barcelonai rendelőjébe.
Santandreu exkluzív élményt kínál az olvasónak:
nemcsak átad egy olyan szemléletmódot, amivel harmonikusabbá akarja tenni életünket, hanem mesél saját gondolatkísérleteiről; a rendelőjében megesett vicces, vagy épp keserédes történetekről; illetve gyakran vesz kölcsön elbeszéléseket különféle forrásokból.
Nekem leginkább a pszichológus rendelős anekdotái tetszettek: nemcsak azért, mert ezek némelyike valóban rávilágít a gondolatainkban rejlő béklyókra, hanem azért is, mert a szerző nem idegenkedik ezektől a gondolatoktól. Pontosan tudja, miért gyötrik pácienseit erősen materialista problémák. Nem nevet rajtuk (szép is lenne!), hanem különféle utakon próbálja őket segíteni – a különféle utakon pedig itt nagy hangsúly van, mert ahogy Santandreu többször is említi a könyvében, hiába volt egy-egy technikája sikeres számtalan alkalommal, azért előbb-utóbb mindig beesik valaki, akinél teljesen hatástalan.
Ezek a kulisszák mögötti történetek
a terápia működésének elvét is jobban megvilágítják, és ezzel kicsit mi is könnyebben láthatjuk a saját problémáink gyökereit. Hogy a könyv, vagy egy ilyen terápia mennyire lehet hatásos, azt pedig inkább válaszolja meg maga a szerző:
A rendelőmben gyakran hallom, ugyanazt a felvetést: Ha egész életemben ilyen voltam, akkor egy pár hónapig tartó terápia mégis hogyan tudna megváltoztatni? (…) Nem bevett dolog, hogy gyökeresen megváltozzunk, de attól még nem is lehetetlen. Ma már tudjuk, hogy a megfelelő iránymutatással nemcsak lehetséges az átalakulás, hanem el is érhető mindenki számára, hiszen a modern pszichológia kidolgozta erre a módszereket.
