Ez a könyv a tiétek. Nem helyettetek oldja meg a problémáitokat, hanem veletek. Csak ti látjátok, hát legyetek őszinték benne! Hisszük, hogy ki lehet mondani azt, ami a szívünket nyomja, és így máris egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Segít, hogy ne legyenek elharapott félmondatok, félve elhallgatott és a szőnyeg alá söpört, ott tornyosodó sérelmek.
Hogyan mondjam el neked…?! – párkapcsolati kibeszélőkönyv az Atheneaum kiadó legújabb kiadványa, ma jelent meg. A könyvből itt egy részletet olvashattok, shopos rendelést pedig innen indíthattok.
Megszoksz vagy megszöksz?
Nem szereted, hogy folyton kommunikál a forgalom
résztvevőivel?
Előre félsz, ha étterembe, szállodába mentek, hogy
szóvá fog tenni valamit?
Szeretnéd, ha nyitottabb lenne arra, ami téged érdekel?
Ha néha kimozdulna saját komfortzónájából csak
azért, mert valami neked fontos. Ha meghallgatná, elolvasná
vagy megnézné, amit kérsz.
Ha néha csak úgy meglepne. Nem méregdrága ajándékokkal,
hanem a filléres (valószínűleg bűnrossz) csokival,
amiről azt mesélted, hogy gyerekkorodban a kedvenced
volt, és ezer éve nem lehetett már kapni.
Hogy jó lenne néhanapján vicces üzeneteket találni a
kabátzsebben/táskában, csak azért, hogy tudjuk, hogy
a másik eszébe jutunk, vagy hogy drukkol nekünk egy
nehéz helyzetben.
Ugye, milyen kis apróságok? De itt is igaz ez a „sok
kicsi sokra megy”-dolog.
Mindannyian mások vagyunk, és amennyire ez a különbözőség
vonzott minket a másikban a kapcsolat elején,
annyi konfliktust tud okozni később.
Sokszor az idegesít a párunkban legjobban, ami valójában
magunkban, ezért is érdemes megfogalmazni ezeket,
hátha mindketten szembenézünk végre vele. Ez lehet
a másik döntésképtelensége, határozatlansága, túlzott
vakmerősége, vagy épp óvatossága, esetleges szélsőséges
reakciói, hangulatingadozásai, vagy épp begubózásai.
Idesorolnánk most a rossz beidegződéseket, a különböző
szocializáció lenyomatait is.
A kapcsolat elején sokszor hisszük, hogy nagyon toleránsak
vagyunk, és tudjuk kezelni a másik egy-egy fura
szokását. Aztán kiderül, hogy nem. Mégsem cuki, hogy
álmában lehúzza az összes takarót, és már nem romantikus,
hogy egy nagyon osztozunk.
Egyre jobban taszít, ha dohányzik, mérgesek és szomorúak
vagyunk nemcsak a szaga miatt, de azért is, mert
úgy érezzük, nem vigyáz magára, pedig nekünk fontos az
egészsége. Esetleg a falra mászunk attól, hogy ropogtatja
az ujjait, vagy szívja a fogát. Hogy egy óráig sminkel.
Hogy sohase viszi ki a szemetet.
Valaha tényleg komolyan gondoltuk, hogy jól toleráljuk
a videojáték-/sorozatfüggőségét. Aztán mégsem?
Vagy csak egész egyszerűen már nem tartjuk jópofának
azt, amikor kötekedőre issza magát a barátaival,
sőt, a nagyon szerelmesre varázsolódott, mindig ölelgető
szeretetáradat is tud túl sok lenni.
Az is szörnyű, ha az egyik folyton otthon (vagy a pá-
lya szélén, alatt, mellett) rágja a körmét, amíg a másik a
legveszélyesebb extrém sportokat próbálja ki.
Akárcsak az, ha órákat ültetjük, amíg mi önfeledten
válogatunk egy műszaki boltban vagy egy ruhaszalonban.
A színhely cserélhető, a másikra odafigyelés/oda nem
figyelés a lényeg. Hogy hol a határ a figyelmetlenség és
az érdektelenség között. Hogy mi szimplán a „nem is
gondoltam volna”, és mi a már „nem érdekel”. Hogy mi
orvosolható, ha megfogalmazzuk, és mi az, amit nagyon
jól tud a másik, de esze ágában sincs változtatni rajta.
Se értünk, se magáért.
Néha ilyen „semmiségeken” múlik a boldogság. Apróságok,
melyek jelentéktelennek tűnnek, ezért sokszor
nem is tartjuk említésre méltónak. Vagy pedig igen, de a
párunk csak legyint rá. Így is, úgy is halmozódik a bosz-
szúságkupac, míg egyszer csak azon kapjuk magunkat,
hogy ez egy állandósult rossz hangulatot okoz.
Érdemes hát komolyan venni minden ilyet!
Fogalmazd meg, partnered milyen szokása, tulajdonsága
zavar, nyugtalanít, idegesít, vagy épp melyik hangol
le! Mivel tudnátok ezen változtatni?
Itt megtalálod a könyvrészletet eredeti formájában, a kitölthető oldalakkal együtt.
