Izgalmas, „telemeglepetéssel” évet zártam.
Számomra természetesen az a legfontosabb, hogy a gyerekeim jól vannak, ebből következik, hogy én is jól vagyok.
Ugyanis, csak nemrég tudtam meg: nekem, mint asszonynak kötelességem, hogy a gyermekeim jól léte határozza meg az én kiteljesedésemet. Valami eddig hibázhatott ebben, mert a környezetemben az apáknak ugyanolyan fontos szempont a gyermekeik boldog és kiegyensúlyozott élete, mint az anyáknak. De tudom én, hogy messzebbre kell tekintenem, és szememet az ország vezetőire kell vetnem, ráadásul, ha lehet alulról pillantva a nagy és erős fehér férfiakra, akik majd megmondják ám nekem, hogy mitől érezhetem jól magam. Szót is fogadok és áhítattal iszom szavaikat, érezvén, hogy én eddig is jól teljesíthettem, hiszen egész felnőtt létem arról szólt és szól, hogy a gyerekeim jól vannak-e. Gondolatban megnyugtatom hát országunk legfőbb vezetőit, akikre felnézek (és csak néha vetődnek fel bennem kérdések, azokat pedig erőteljes kézmozdulatokkal el is hessegetem, hogy vajon biztos lehetek-e benne, hogy jól gondolják), hogy úgy lesz nekem a legjobb, ha követem az utasításaikat. Miközben felnézek rájuk, ügyelek ám arra is, hogy picit beroggyantsam a térdemet, nehogy már magasabbnak tűnjek, mint országunk legfőbb vezetői, mert azért, az nagyon nem venné ám jól ki magát!
Viccet félretéve, természetesen fontos nekem, hogy a gyerekeimet, és a családomat biztonságban, egészségben tudjam.
Mint ahogyan az is fontos, hogy megtaláljam a célomat, boldogságomat úgy is, mint alkotó ember.
Ez ebben az évben teljes összhangba került, úgy érzem, hogy hosszú évek keresgélése után végre a helyemen vagyok.
