Az első teljes év apám nélkül
Az első teljes év apám nélkül a telepen. Minden héten álmodom apuval. Visszatérő helyszíneken. A szarvasi Széchenyi utcán találkozunk. Még nem sikerült megfejtenem, miért pont ott. Egy gyermekkori barátommal beszéltük, hogy ő is gyakran álmodik ezen a területen. Jelen van apám. Nem veszíthette el szigorú apaságát, megtartja életem végéig, elkísér. Végigvittük az évet a tehenészetben is, úgy néz ki. Megírtam egy könyvet, a Nem boci!-t. Az olvasói, kritikai visszajelzések, eladások minden eddigit felülmúlnak, (köszönet az Athenaeum kiadónak) blogok, olvasónaplók szólnak elismerően a kötetről. Szociográfiát írtam, sajátos humorral. Köszönet azoknak, akik elolvasták, akik írtak róla, irodalmi folyóiratokba, más fórumokba. Nem tervezek ilyen témájú folytatást. Írom a következő prózakötetemet, apám halála adja az alaptémát, amit átéltem, átéltünk mellette, kiemelve, elemelve ebből a valóságból egy 11 éves kisfiú hangján szólalok meg, aki rajongással szereti nagyapját, és a kórházlátogatások megrázó élményeit beszéli el. És lesznek a regényben visszatekintések a nagypapa gyerekkorába, elmosódott álomepizódok, valamint jelenkori latolgatások a családi kötelékek szakítószilárdságáról, és egy menthetetlenül végstádiumos beteg életben maradásának esélyeiről. Nehéz, komoly téma, mégis örömmel írom, soha nem kezdenék olyan prózába, amit kín lenne kiviteleznem. Elkészült közben a verseskötetem bő anyaga, Borsik Miklós szerkesztésében a Kalligram adja majd ki jövőre. Egyelőre munkacímek vannak csak, 100 egynéhány vers gyűlt össze A jövő régészei óta, ebből kell kifaragnunk egy gránitszobrot, remélem, sikerrel járunk. Díjakat kaptam 2015-ben. Enyém lett egy helyi elismerés, a Szarvas város kulturális életéért díj, valamit irodalom kategóriában nekem ítélték a megyei Prima díjat. Jó év lett volna, ha nem töröm el a lábamat december közepén. De így is jó év volt. El kellet törnöm a lábamat ahhoz, hogy az év utolsó napjaiban utolérjem magamat írásban, olvasásban, összegzésben és megbánásban. Semmit sem bántam meg és nem tanultam a hibáimból, ugyanígy elesnék még egyszer, ha megismétlődne az eset. Csak tennék magam alá egy matracot, megvetett ággyal. Viszlát, 2015. Egész jó haverok lettünk.
