Fekvőgipsz: Éget, húz, bosszant – Első nap
Éjjel azt álmodtam, hogy járok. Futok. Ilyen most jó pár napig nem lesz. Meg azt is álmodtam, hogy Lagzi Lajcsival csukázunk egy hajóról. Azt mondta, vannak arany csalihalai, arra jön igazán a nagy csuka. Én kaptam meg az egyiket, olyan volt, mint egy szivárványos ökle, csak aranyszínben. A tíz kiló körüli krokodilpofa azonnal rárabolt, és végül az összes damilt levitte az orsómról. A valóság viszont az, hogy eldőlnek a mankóim. Akkorát tudnak szólni a laminált parkettán. Fekvőgipsz, de képtelenség egyfolytában feküdni. Nem érdekel a tévéműsor. Arra gondolok, hogy miért. És meddig. Nem köt le semmi film. Most még.
A dolgok jó oldalát kéne néznem. De van-e egy nagyon rossz dolognak
jó oldala? Mi lesz, ha csöngetnek. A postás. Hagyom elmenni.
Látom az ablakon keresztül, ahogy elmegy a postás.
Felül a biciklijére, mozog a lábfeje a pedálon, tekeri.
Minden a külvilágból. Mozdul és működik. A vidám arcok a tévében.
Egy csatornánál sem tudok megmaradni. Mindenki lép, halad, odaér.
Vissza kell feküdnöm. Hogyan fogok este fürdeni? Lesz-e lábszagom egy kéthetes gipsz alatt? Meg fogok büdösödni ebben a lakásban. Beleérnek a testhajlataim ebbe a zárt térbe. Majd cicafürdést rendezünk este. Félix, a macskánk valamiért nem jön ide. Az előbb, ahogy kibicegtem tarhonyás húst melegíteni magamnak, nem jött be nyávogva kerülgetni.
Remélem, ő jól van. Én is jól vagyok. Jobbulok. Annyi ilyen üzenetet kaptam. Lehet-e ezekkel a szavakkal kezdeni valamit? Olyan, mint az üdvözlet, amit megkapsz, de igazából sosem lehet a tiéd. Rájöttem. A macska fél a mankóimtól. Megint kibicegtem inni egy pohár hideg szódát, itt szendergett az előtérben, és ahogy meglátott, leugrott a székről, és menekülni kezdet előlem. Szörnyű látvány lehetek. Megnéztem közben a véralvadásgátló injekcióimat a hűtőben. Negyven napig kell ezekkel szurkálnom magam. Szerintem direkt szívatja az orvostudomány szerencsétlen fekvőbetegeket, hogy nincs ilyen tabletta a világon. Szarul vagy, barátom? Nyugi, még meg is szúrhatod magad. Persze, nem fáj, tudom. De akkor is. Szúrás, tű, ilyesmik. A kellemes, az más. Az a karácsonyi ünnepek. Nektek. Mert nem szúrnám meg magam soha, semmilyen mámor kedvéért sem. De itt más a cél, ezért muszáj. Muszáj feküdnöm, De most még, ezzel a többkilós béklyóval nem kényelmes. Hol szorít, hol viszket, hol meg csak a folytonos égető, húzó, bosszantó fájdalom. Jól megleszünk mi itthon, hármasban. Félix, a fájdalom és én.
