Ryan Gattis: Közel a tűzhöz – Fumax Kiadó, 2015 – fordította Varró Attila – 400 oldal, kemény kötés – ISBN 9786155514432
Elhibázom. Szaros másfél méterről elhibázom. De a következőt már nem.
A golyó átmegy a szemén, kiszáll a koponyáján át, és akkora lyukat üt a kerítés alján, mint egy golflabda, nagyot és vöröset. Nagyon vöröset.
Ez viccesnek tűnik.
Csak kurvára melegem van. Majd meggyulladok. Rohadtul kéne egy kis víz.
Már nem is érzem az ujjamat a ravaszon. De azért belelövök még egyet a kulcscsontjába. Vagy legalábbis arrafelé.
A mellkasa nem robban szét vagy ilyesmi, csak lesz egy lyuk rajta, ami átmegy vörösbe…
– Ryan Gattis regénye telis-tele van ilyen és hasonló leírásokkal, és mégsem sorolhatjuk sem a ponyvairodalom, sem a mocskos ócskaság kategóriájába, mert Gattis arra használja a nyelvet, amire való, és úgy ahogy kell. A Közel a tűzhöz egy kegyetlen és véres történet, amit a szereplők maguk mesélnek el. Ezért aztán a nyelvezet is olyan, ami megfelel annak, amit 1992-es Los Angelesi bandaháború résztvevői használhattak. Illetve ez nyilván nem az a nyelv, hanem annak a „szinkronizált változata”, de az Olvasó szerencséjére Varró Attila igencsak jó munkát végzett, s olyan nyelven szólaltatja meg a szereplőket, amitől itt-ott felszisszenünk. De pont ez volt a cél, nem?!
Lássuk be, van abban valami furcsa – és visszataszító –, hogy miközben a legcifrábban káromkodó nemzet címét büszkén aggatjuk magunkra, a magyar nyelvű szépirodalomban ennek alig-alig van nyoma. Nem is értem, hogy a trágárság és a káromkodás miért nem került fel még a hungarikumok listájára, elférne a törkölypálinka és a fröccs mellett. Amikor a magyar irodalom háza táján elhangzik egy bazmeg vagy egy lófasz, akkor a szerző azonnal bocsánatot kér, a hallgató/olvasó meg zavartan elpirul. Döntsük már el végre, hogy büszkék vagyunk-e a trágárságunk árnyalataira! Mert ha igen, akkor ne csináljunk úgy, mintha ez nem létezne. (Persze nem kell úton-útfélen gecizni, de lássuk be, van az úgy, hogy nincs ennél pontosabb látlelet.) A szépséges szépirodalom sem engedheti meg magának büntetlenül a folytonos eufemizálást!
1992 tavaszán Los Angeles utcáin – részben a rendfenntartók alkalmatlansága miatt – a vér, a tűz és az erőszak uralkodott, ami – megfelelő nézőponto(ka)t találva – bizony szépirodalmi alapanyagnak is kitűnő. Ryan Gattis elég bátor volt ahhoz, hogy íróként kezébe vegye ezt a hús- és szívszaggató történetet, és a részvevők szemén át látassa. Ugyanakkor az erőszak mögött feltárja az emberi létezés számunkra hihetetlen bugyrait, s olyan összefüggésrendszert teremt, amelyben minden esemény értelmet nyer és összefüggést teremt.
Le a kalappal a Fumax vállalása előtt, nem pöcsölnek most sem. Szépirodalmi sorozatuk harmadik kötete legalább annyira tökös és hiánypótló, mint az előző kettő. A Tolvajok tele és Az elvarázsoltak is olyan könyv volt, ami az Olvasó bőre alá nyúlt, s ha van ilyen, akkor a Közel a tűzhöz még messzebbre megy:
ez a regény nem csak a bőr alatt matat, hanem a csontjaidat is vihogva töri el.
Ha rémálmaid lesznek, ne rinyálj: én szóltam előre!
