+ Irodalom

Pityeriek vérben-fagyban

Másféle könyv a Trónok harca közeléből. David Benioff: Tolvajok tele.

David Benioff: Tolvajok tele FUMAX KFT, Budapest 2014 – 270 oldal/keménytábla – Fordító: Gy. Horváth László – ISBN: 9789639861633

David Benioff-ról – a Trónok harca forgatókönyvíró-produceréről – elhihetjük, hogy nem szorul rá arra a népszerűségre, amit egy második világháborús orosz történet hozhat, így elhihetjük neki azt is, hogy a Tolvajok tele című regény nem más, mint aminek mutatja magát: a nagypapa sztálingrádi emlékeinek rögzítése.(Részlet a regényből itt.)
Benioff – és most már tényleg hagyjuk a Trónok-at! – már előző regényében, a Spike Lee által megfilmesített Az utolsó éjjel-ben bebizonyította, hogy többre/másra képes, mint az amerikai bestseller szerzők, akikre az európai olvasó joggal tekint úgy, mint magyar paraszt a krumplibogárra 1947-ben. Benioff megőrzött valamit abból, amit orosz felmenői magukkal hoztak, s képes arra, hogy ezt piacképesen – de jól! – tálalja.

A regény Leningrád kilencszáz napos, 1944. január 27-ig tartó ostromából ragad ki egyetlen hetet, amikor a történetet elbeszélő főhős, Lev Benyov – a szerző akkoriban tizenhét éves nagyapja – és újdonsült társa, a lassan baráttá változó Kolja nekiindulnak, hogy néhány tojás árán megmeneküljenek a kivégzéstől. A német blokád miatt lehetetlennek tűnő tojásvadászat közben megeső kalandok leírása – beleértve a bérházban berendezett kannibál-mészárszéket is – nem lép túl azon, amit az olvasó hitelesnek képes elfogadni. A szereplők sokkal inkább tűnnek hús-vér figuráknak, mint azt az előítéletektől nem mentes olvasó remélni merné. A helyzetek, a reakciók pszichológiailag pontosnak tűnnek, s ami esetleg “torz”, az sem az író, hanem a hetven évvel korábbi eseményekre visszaemlékező főhős számlájára írandó. (Az se normális, aki a nagypapa történeteit – pláne, ha a mesterlövész nagyi is belekeveredik – hitelességi szempontból tenné mérlegre.)

A sodró lendületű történet szerzője nem sokat bíbelődik a leírásokkal, éppen csak vázolja a környezetet, a német blokád miatt éhező várost, és – szerencsére! – sokat bíz az olvasóra, miközben olyan – a történethez nem szorosan kapcsolódó – részleteket villant fel Pétervár/Pityer “NagyOktSzocForr” utáni irodalmi életéből, ami nem szerepel(het) az irodalomtörténeti művekben. Például Ahmatova neve is sajátosan háborús szempontok miatt merül fel. A bennfentességnek ez a csöppet sem hivalkodó formája újabb bizonyíték a történet hitelessége mellett, s ha mégsem az, akkor nagyon-nagyon ügyes!

A kötet magyar szövegét jegyző Gy. Horváth László – tavaly József Attila-díjat is kapott! – megérdemelne legalább egy elismerő mondatot, de mert fordításai révén (Agatha Christie, Bernard Shaw, Edgar Allan Poe, John Updike, Lawrence Norfolk, George Byron… és még sokan mások) neve már jócskán beégett a köztudatba, ezért ilyesmire talán nincs is szükség.

Legközelebb Az udvari kopó című orosz regényt szeretném elolvasni! Azt a regényt, melynek töredékei is csak Lev Benyov emlékeiben létezhetnek, s melynek első mondatát a Tolvajok telének minden olvasója megjegyzi:

A mészárszék, ahol először csókoltam meg őt, leölt bárányok vérétől bűzlött.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top