A művészek a háborúban ecsettel dolgoztak a lövészárokban

Mednyanszky_Laszlo_Teli_csend_1914_Deri_Muzeum-Modem_leteti_anyag

Három hete jelent meg, de máris a népszerűségi listák elejére került a Látóhatár Kiadó új kötete, a Művészek a háborúban. Az igényes albumban a szerző, Ludmann Mihály művészettörténész, festőművész azokat a művészeket mutatja be, akik az első világháborúban haditudósítóként vagy besorozott katonaként voltak jelen. A háború dokumentálása volt a feladata a sajtóhadiszállásra beosztott művészeknek, akiknek alkotásait együtt utoljára a száz évvel ezelőtti hadikiállításokon láthatta a nagyközönség. Ludmann Mihállyal Viczián Zsófia beszélgetett. (Fent Mednyánszky László Téli csend című, 1914-ben készült képe látható.)

Elcsépelt jelző, mégis kevés könyvre illik ennyire, mint erre: hiánypótló. Jelent-e meg egyáltalán kötet valaha az első világháború frontján szolgáló művészekről?

Ilyen módon megírt könyv még nem. Művészekről szóló monográfiák igen, amelyekben természetesen helyet kapnak a háborúban készült művek közül is néhány. A mi könyvünkben az a különleges, hogy míg az egyes alkotóknál az olvasó megtalálja az egész életmű rövid bemutatását, korban való elhelyezését is, a fő, a hangsúlyos elem természetesen a háborúhoz kötődő művészi tevékenység. Hasonló könyvről csak az 1930-as évekből tudunk, igaz, az is inkább emlékirat: a kötetünkben is szereplő Zádor István írta Egy hadifestő emlékei címmel. Az utóbbi időben kiállításokon foglalkoztak inkább a témával, például a kötet elkészítését is ihlető Béke és háború tárlaton a Molnár-C. Pál Múzeumban.

Mi az oka annak, hogy az archívumok kincsei csak a 100 éves évfordulóra kerültek a nyilvánosság elé?

A könyvben szereplő művek között több is van, ami még nem került nyilvánosságra, kiállításra azóta, hogy a háború idején bemutatták. Jelentős részük ma is raktárban van. Korábban valószínűleg hiányzott a politikai akarat.

művészek a háborúban

Huszonkilenc művész szerepel a kötetben. Miért éppen ők?

A válogatásnál több szempont is érvényesült. Az egyik az volt, hogy a különböző műfajok, tehát a grafika és festészet mellett helyet kapjon a szobrászat és építészet is. Fontos volt az is, hogy az emblematikus művészek mellett olyanokról is legyen szó, akik jelentős művészi teljesítményük ellenére kevésbé számon tartottak. Meg akartunk mutatni olyanokat, akik előbb-utóbb – érthető okokból – a viszonylagos védettséget jelentő sajtóhadiszállás művészévé akartak válni, és azokat is, akik egyszerű frontkatonaként harcoltak. Az is fontos volt, hogy a bemutatott alkotókról rendelkezésre álljon kellő forrás: kiállítási katalógusok, cikkek, esetleges önéletrajzi visszaemlékezések a háborús élményekről. Szempont volt a válogatásnál, hogy legyenek olyanok, akiknek az életműve éppen a háború miatt nem teljesedett ki, illetve hogy a hadifogság élménye is megjelenjen.

A kötetnek fejezeteinek érdekes belső ritmusa van.

Törekedtem rá, hogy kialakuljon egy belső szerkezeti háló: az egyik művész bemutatásakor már felbukkan egy másik művész neve is. Például Egry Józsefnél, aki leírja, hogy Vidovszky Béla korábbi műtermét kapta meg a képzőművészeti főiskolán, vagy Kisfaludi Strobl esetében, akiknek a kiképző tisztje történetesen Márffy Ödön volt, később pedig Kisfaludi vette el a háború elején elesett Sámuel Kornél özvegyét. Az első négyként bemutatott festő-rajzoló az első négy művésze volt a sajtóhadiszállásnak. Az utánuk következők bemutatása részben a csatlakozás időbeli ütemét követi, részben pedig valóban szempont volt a számomra, hogy legyen egy belső ritmus, amely a jelentősebb és kevésbé ismert művészek egymásutániságát valósítja meg.

művészek a háborúbanVan olyan, hogy katonafestészet? Vagy háborúfestészet?

A katonák szerint van, szerintem nincs. A festő fest, önszántából vagy megrendelésre. A sajtóhadiszállás művészei az utóbbi körbe tartoztak. Ez szükségszerűen meghatározta a tematikájukat, ami ennek ellenére, az egyén, a művész világra való nyitottsága miatt igen sokszínű, változatos. A háború mint művészi téma természetesen már az ókori keleti művészetben felbukkant és az első világháborúig – és később is, különösen a szovjet szocreál művészetben – jellemző témája volt a festészetnek. Olyan kiemelkedő művészek, mint Leonardo, Altdorfer, Rubens és még sokan mások festették meg a csatákat. A XX. században ennek a témának az ábrázolása is sokszínűvé vált és új, egyetemes, szimbolikus jelleget kapott, mint például Picasso Guernica műve vagy a koreai háborúról festett képe mutatja.

Lehetne más téma középpontba helyezésével is kötetet összeállítani, vagy ezeket a művészeket több is összeköti, mint az azonos tárgy?

Természetesen lehetne. A kötetben szereplő művészeket elsősorban az köti össze, hogy részt vettek a háborúban. A legtöbben ahhoz a korosztályhoz tartoztak, akik az 1880-as évek években születtek. Ez a generáció az, amelyik leginkább fogékony volt az újításokra, és ezért közülük sokan az avantgárd művészeivé váltak.

A haditárlatok megrendezése szemlátomást fontos volt a korabeli hatalomnak, sok pénzt áldozott rá. Volt valamilyen cenzúra, hogy ezeken a kiállításokon mit lehet megmutatni a valóságból?

A műveket be kellett szolgáltatni és csak válogatás után kerülhettek bemutatásra. Ez a sajtóhadiszállás kiállításaira igaz, a magángalériákban ez nem érvényesült.

művészek a háborúban

Márffy Ödön: Orosz hadifoglyok dokkmunkásként dolgoznak, 1917 Déri Múzeum, Modem letéti anyag

Az első világháborút körüllengi mindig valamiféle úri világ iránt érzett nosztalgia. Mennyiben volt ez a harctér más, mint a későbbiek?

Az első világháború szimbolikusan is lezárt egy nagy korszakot az európai kultúrában. Eszmetörténetileg egy paradigmaváltásnak lehetünk tanúi. Ez a háborúban olyan ellentmondásokhoz vezetett, hogy még élt a múlt század becsületkódexe és ugyanakkor működésbe lépett a gépesített modern háború személytelen pusztító mechanizmusa.

Van-e esetleg olyan művész, aki a második világháborút is megélte és megfestette?

Több művész megélte a második világháborút, de nem festették, rajzolták úgy meg, mint az elsőt. Erre már nem is tartott igényt a hadvezetés, mert a dokumentálásban sokkal fontosabb volt a film és fotó. Az személytelenebb és jobban manipulálható. A szobrászok szerepe más, mint a festőké, ők bizony megörökítették a győzteseket, és felszabadulási emlékműveket is készítettek.

Ludmann Mihály: Művészek a háborúban 1914-1918, Látóhatár Kiadó, 2015



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!