Gázkamrában ölték meg a 26 éves, terhes festőnőt, Charlotte Salomont

1943-ban férjével együtt, öt hónapos terhesen deportálták Auschwitzba Charlotte Salomon (1917-1943) festőművésznőt, ahol megérkezése napján elgázosították. Élete fő műve, a 769 festményből álló Leben? oder Theater?: Ein Singspiel, máig kevésbé ismert, pedig sokan Anna Frank naplójával állítják párhuzamba.

Az 1941-42-ig gouache-sal készített festmény-sorozat a Salomon család titkokkal teli életéről, sorstragédiákról, a Gestapónál és a gyűjtőtáborban átélt borzalmakról, náci fenyegetettségről és az első szerelemről szól. A „kicsi Hitlereknek” ábrázolt horogkeresztes náci tisztek éppúgy megjelennek, mint a mennyországról mesélő öngyilkos édesanya, vagy a magát folyóba vető nagynéni, akiről a művészt is elnevezték. A képeket kiegészítik a szövegek, képaláírások, és egy, a művész által összeállított dallista is, amelyen Mozarttól kezdve Schuberten át a náci indulókig minden megtalálható.

ÉDESANYJA, NAGYNÉNJE, NAGYANYJA ÉS DÉDANYJA IS ÖNGYILKOS LETT

A terhelt életút a halált önként választó nagynénivel indul, majd eljutunk szülei, Albert Salomon és Francisca Grunwald I. világháború alatt történő megismerkedésükig, azt követően a művész fogantatásáig, majd az édesanya haláláig. Francisca, valójában kiugrott az ablakon, ám apja az akkor még csak kilenc éves Charlotte-nak azt hazudta, influenza végzett vele.

Nyolc családtag sorsát dolgozza fel a festményeken, köztük dédanyja és a nagyanyja unokaöccsének öngyilkosságát, valamint nagyanyjáét, aki a franciaországi Villefranche-sur-Mer-ben vetett véget életének. De ezekről majd később.

A tragikumok ellenére humorosan ábrázolt komplex mű nagyobb része azonban a szenvedélyes első szerelemről szól, bizonyos Amadeus Daberlohnról. (A való életben Alfred Wolfsohn, a világhírű ének-és hangtechnika tanár volt.) Nem tudni, hogy mi a fikció és mi a valóság pontosan, de annyi bizonyos, hogy Wolfsohn Charlotte lelkitársa volt,

az egyetlen ember, aki igazán komolyan vette és értette is Charlotte művészetét.

A KRISTÁLYÉJSZAKA UTÁN ELMENEKÜLT A CSALÁD

Berlinben született 1917. április 16-án. Sebész édesapja és nővérként dolgozó édesanyja az I. világháború alatt szeretett egymásba. 16 éves volt, amikor a nácik 1933-ban átvették a hatalmat Németországban és az új törvények értelmében apja nem gyakorolhatta orvosi hivatását, nevelőanyja, az ex-Operacsillag énekesnő, Paula Lindberg pedig nem léphetett fel többé nyilvánosan. (Könyvében Paulinka Bimbam néven szerepel.) Charlotte kimaradt az iskolából, 1936-ban pedig csak édesapja I. világháborús szereplésének köszönhetően iratkozhatott be a berlini iparművészeti egyetemre. (Az 1933. április 25-én Németországban érvénybe lépett iskolai kvóta értelmében ugyanis 1,5 százalékra csökkentették a zsidó származású tanulók számát.)

Csendes természete és kimagasló tehetsége miatt két éven át megtűrték az intézményben, ám 1938 nyarán a Harmadik Birodalom megalakulása idején már nem maradhatott tovább: édesapját a Sachsenhausen-i koncentrációs táborba hurcolták 1938 novemberében, ahonnan felesége óriási erőfeszítései árán elengedték, de a kristályéjszaka után a család úgy döntött, elhagyják Németországot.

AZ ABLAK A SORS SZIMBÓLUMÁVÁ VÁLIK MŰVÉSZETÉBEN

Így került Charlott Dél-Franciaországba anyai nagyszüleihez, akik Nizza közelében, Villefranche-sur-Mer-ben laktak: a L’Ermitage villa (amit mostanra már leromboltak) egy gazdag amerikai nő, Ottilie Moore tulajdonában állt, aki oda menekítette a zsidókat, főként gyerekeket. Charlotte később mégis elhagyta a villát, nagyszüleivel beköltöztek Nizzába, egy kis lakásba. Az apartman fürdőszobájában Charlotte nagyanyja felkötötte magát, ám sikerült megmenteni. A nagyapa ekkor mesélte el a családi titkot, édesanyja, és a többi rokon öngyilkosságának történetét. Amikor nagyanyja 1939-ben megtudta, hogy a németek bevonultak Franciaországba, kiugrott az ablakon, ahogy lánya tette évekkel azelőtt. Nemcsoda hát, hogy az ablak Charlotte művészetében a családi sors, a végzet szimbólumává vált.

ÖNGYILKOS LEGYEK?

Őt és nagyapját a francia hatóságok internálták a Pireneusok lábánál fekvő gurs-i gyűjtőtáborba. Egy idő után valamilyen csoda folytán mégis elengedték őt és rettenetes állapotban lévő nagyapját. Nizzába visszatérve, 1941 elején kezdett bele a Leben? oder Theater?: Ein Singspiel című „képeskönyvébe”, mert szüntelenül foglalkoztatta a következő gondolat:

A kérdés csak az, hogy öngyilkos legyek vagy vállalkozzam valami elképesztően szokatlanra?

Két éven át dolgozott megszállottan, mintha a sors akarta volna úgy, hogy halála előtt még megalkothassa a kor lenyomatát. A művésznő – aki a fültanúk szerint festés közben mindig dúdolt -amikor 1943-ban megtudta, hogy a nácik begyűjtik a zsidókat, művét családi jó barátjukra, anyja pszichiáterére, Dr. Moridisra bízta:

őrizd meg őket biztonságban, ez az egész életem

– mondta a férfinak.

A HALÁL ÉS A FESTŐMŰVÉSZNŐ

Még Villefranche-ben ismerkedett meg egy Ausztriából elmenekült zsidó férfival, Ottilie Moore szeretőjével, Alexander Naglerrel. Hogy miként találkoztak újra, arról nem tudni, mindenesetre 1943. szeptemberében összeházasodtak, a frissen köttetett frigy tényét pedig a férj unszolására regisztráltatták a helyi népességi irodában, amely végzetes hibának bizonyult.

A náci tisztviselő, Alois Bruner ugyanis, – aki megszervezte 1800 zsidó deportálását –, így őket is könnyedén elfogatta és elhurcoltatta a Gestapo Párizs melletti székhelyére, a hírhedt Drancy táborba.

Charlotte-ot, aki ekkor már öt hónapja gyermeket hordott a szíve alatt, és férjét 1943. október 7-én elszállították Auschwitzba. Aznap amikor megérkezett, azaz október 10-én azonnal meggyilkolták, gázkamrába vitték. Alexander Nagler 1944. január 1-jéig élt.

Édesapja és szeretett nevelőanyja Hollandiában vészelte át a háborút. 1947-ben Villefranche-ba utaztak, hogy átvegyék Dr. Moridistől lányuk munkáit, amelyeket nem sokkal később az amszterdami Joods Historisch Museum-nak adományoztak.

Munkáit csak az 1960-as években kezdték kiállítani. A Leben? oder Theater?: Ein Singspiel-t 1963-ban nyolcvan példányban nyomták ki első ízben,  párhuzamba állítva a művet Anna Frank naplójával.

Sorozata csak 1998-ban kapott nagyobb figyelmet, amikor bemutatták a londoni Royal Academy kiállításán. A képeket a mai napig a Joods Historisch Museumban őrzik.

Életéből készült már film (Charlotte, 1981.) több színdarab (Company of Angels-Angyalok társasága 1981., Lotte’s Journey 2007), és opera is (Der Tod und die Malerin- A Halál és a Festőnő, Marc-André Dalbavie 2015.)

Berlinben róla elnevezett általános iskola, és egy utca is őrzi emlékét, csakúgy mint egykori lakóházukon, a Berlin-Charlottenburgban található Wielandstraße 15-ös szám alatt lévő emléktábla.

Forrás: Jewish Historical Museum, Yad Vashem,