– Kirobbanó ereje a barbárságból fakad, ahogy a féktelen követelései is… és szétzúzta egy európai nép szent vívmányait – olvasható az idézet Paul Herre-től (Der Kapmf um die Herrschaft im Mittelmeer. Leipzig, 1909) Kós Károly Sztambul című könyvében. És, hogy melyik népre gondolt a német filozófus?
A törökökre, nevezetesen pedig arra az esetre, amikor 1354-ben Kantakuzénosz VI. János bizánci császár a törököket hívta segítségül, hogy megtarthassa trónját.
A történelem során nevezték Bizáncnak, Konstantinápolynak, később Sztambulnak, ma pedig Isztambulnak, mégis ugyanarról a városról beszélünk, amely évszázadokon át volt kelet és nyugat kapuja, vallási és művészeti olvasztótégely, a Római, a Bizánci és az Oszmán Birodalom fővárosa, a szultánnak, a legfőbb török hatóságoknak, a sejk-ül-iszlamnak, görög, örmény és örmény-katolikus patriárkának, római katolikus érseknek és nagy rabbinusnak székhelye.
Az egész nemzet kisszámú és még nomád nép, amikor egy katasztrófa, a világtörténelem forgatagába löki akarata ellenére (…) és mégis megtartotta nyelvét és faji egyéniségét (…) teljes erővel (…) cselekszik – és mindig nyer. Előtte elindult és utána jövő hatalmas nemzetek elpusztultak , elzüllöttek, beolvadtak, de él ma is az oszmán-törökség. Mi ez, ha nem olyan erő, olyan tőke, amely több mint katonai tudás, több mint keleti ravaszság, több mint civilizáció is: kultúra ez.
– olvasható Kós Károly könyvében, amelynek megírására csaknem száz éve, 1917-ben kapott megbízást a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet építészeti szakértőjeként.
Konstantinápoly épületeinek feltérképezése szemmel láthatóan felvillanyozta: tanulmányában különös gondossággal, aprólékos leírásokon keresztül kalauzol minket végig a dzsámik (az iszlám vallás templomai a mecsetek, a péntek déli istentisztelet helyszínei, arab nyelven nevezik dzsáminak) szerájok (szultáni paloták, az egyik legismertebb az Isztambulban ma is álló Topkapi szeráj) és büjük csarsik (a könyv szerint „nagybazár”, kereskedelmi központ, az egyik leghíresebb a ma is működő Nagy Bazár, más néven Fedett Bazár), titkos és misztikus világában. Kós már előtte is tanulmányozta a keleti építészetet, annak hatását például az általa, és Zrumeczky Dezső által tervezett, Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházán is látni lehet. Az eredeti épület része volt egy 31 méter magas minaret is, a tornyot azonban 1915-ben az I. világháborús szövetséges Oszmán Birodalom kérésére lebontották, mivel a török diplomácia ellenezte, hogy egy muszlim szimbólum egy állatházat díszítsen.
Az épületleírásokat történelmi szálak kibontásával teszi izgalmasabbá, ezáltal pedig a laikus olvasó árnyaltabb, könnyebben emészthetőbb képet kap, mintha egy szakkönyvet tartana a kezében. Az egyik szemelvényben Kós kitér arra is, miért is lehetünk hálásak Szulejmánnak, aki 1520-ban lépett trónra – mi magyarok tévesen II. Szulejmánnak nevezzük, noha a török történetírás „elsőként” – és az 1565-ös Szigetvári csatában halt meg:
Ő jelenti nekünk magyaroknak a török uralom kezdetét Magyarországon, kezdetét kimondhatatlan szenvedésnek, állandó élethalálharcnak; históriánk legszomorúbb lapjai az ő nevével kezdődnek. De jelenti egyúttal a magyar lovagkor kezdetét is, nemzeti önérzetünk kialakulását, faji öntudatunk megszületését, kezdetét magyarságunkért folytatott szabadságharcainknak, a Habsburgok ellen, jelenti a magyar nyelv és nemzeti kultúra megszületését. (…) A szultán hatalma alá, nyugati ellenség elől menekülő Erdélynek mint külön magyar világnak a megteremtését. (…) Nem tudok úgy ítélni, mint ahogyan az eddig való história és művészettörténet ítéli meg az oszmánságot és vele együtt kultúráját, és ebben a fővárost: Sztambult. Nem tudom benne a barbárságot kultúrák ellenségét látni, (…) nem tudok és nem akarok benne ellenséget látni, amikor az ő segélyével, az ő turáni segítségükkel tarthattuk meg mi, magyarok turáni külön mivoltunkat a reánk éhes germánság örök támadásai ellenére.
És alkotmányszegő, nemzettipró, fajunkat gyűlölő királyaink által üldözött nagy embereink, elbukott szabadságharcainkból megmenekedett nemzeti vezéreink mindig Sztambulban kerestek és találtak oltalmat, erőt és segedelmet új harcokra, de leginkább biztos menedéket János király (Szapolyai János erdélyi vajda, 1526-tól 1540-ig Magyarország királya) óta Kossuth Lajosig.
Kós Károly: Sztambul, Helikon Kiadó, 300 oldal, 2015, 3490 forint, itt most 2792 forint
