Ősszel jelent meg a Tarandus kiadónál Tan Twan Eng Esőcsináló című kötete, mely Malajzia japán megszállásának idején játszódik. Kritikánk a regényről itt olvasható, valamint részleteket is közöltünk belőle. A maláj származású szerzőnek ez a harmadik könyve a The Gift of Rain és az Esti ködök kertje után, melyek szintén pozitív fogadtatásban részesültek. Az Esőcsináló fordítójával, Hegedűs Péterrel beszélgettünk.
Az esti ködök kertje után ez a második Tan Twan Eng-kötet, amit magyarra fordított. Mennyivel volt könnyebb dolga így, hogy már ismerte a szerző stílusát?
Igazság szerint a szerző eme első regénye eléggé eltérő stílusban íródott; jóval cselekményesebb, helyenként már-már kalandregényszerű, több benne a párbeszéd. Persze azért ebből a kötetből sem hiányoztak a káprázatos aprólékossággal kidolgozott, láttató tájleírások, és a szereplők lelki-szellemi folyamatainak szamurájpengeként metsző élességű ábrázolásai. A könnyebbséget inkább az jelentette, hogy Az esti ködök kertjében megismerkedtem a Tan Twan Eng által előszeretettel alkalmazott kulturális-művészeti-gasztronómiai fogalomtár jó néhány elemével a kalligráfia hagyományos eszközeitől a japán harcművészeti technikákon és Lao-ce bölcseletének egyes elemein át egészen a maláj konyha legnépszerűbb ínyencségeiig.
Mind Az esti ködök kertje, mind az Esőcsináló Malajzia japán megszállásának idejébe vezet vissza minket. Mennyiben látja másnak a két regényt?
Bár mindkét történet egy karizmatikus és a múltja elől menekülő férfialak köré szerveződik, Az esti ködök kertje egykori császári kertésze, a rezignált Aritomo-szan a saját kertjében próbál meg újrateremteni egy darabka háborútól érintetlen Japánt, míg Endó-szan, az Esőcsináló harcművésze és botcsinálta diplomatája aktívan részt vesz Malájföld megszállásának előkészítésében. Az esti ködök kertje merengőbb, filozofikusabb, és lélektanilag talán több síkú regény, az Esőcsinálóból ellenben csak úgy árad a szerző ifjonti energiája és kiapadhatatlan mesélőkedve.
Tan Twan Eng több irodalmi díjat is bezsebelt már. Regényei pozitív kritikát kapnak külföldön is, itthon is. Mit gondol, mi lehet a szerző sikerének titka?
Úgy vélem, a szerző multikulturális háttere és perspektívája sokban hozzájárult regényei sikeréhez, ha nem egyenesen az elsődleges oka volt. Twan Eng avatottan és hitelesen ábrázolja könyveiben a különböző kultúrák szokásait, ideológiáit és gondolkodásmódját, s ami talán még fontosabb, átlátja e kultúrák együttélésének és konfliktusainak dinamikáját. Emellett pedig írói védjegye a meseszerűen elbűvölő, mégis húsba vágóan realista narratíva, mellyel szinte beszippantja az olvasót a történetbe.
Nálunk ősszel jelent meg az Esőcsináló. Elégedett a könyv fogadtatásával?
Úgy tűnik, hogy az olvasók és kritikusok egyaránt igen pozitívan fogadták Endó-szan és kétségek közt vergődő tanítványa-cinkostársa, Philip Hutton történetét – amit a regény teljes mértékben meg is érdemel. A magyar olvasóközönség mindig érdeklődéssel fordult a Távol-Kelet világa felé, s Tan Twan Eng ragyogó tolla tömegesen toborozza az újabb híveket; azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, rengetegen várják nálunk is a kiváló szerző újabb regényét – természetesen engem is beleértve.
A könyv fontos témája a múlttal való szembenézés és a valahova tartozás. Nekünk, magyaroknak mit adhat ez a regény?
A regény szereplőinek sorsa valóban értelmezhető az egyes nemzetekre is – mindaddig, míg nem tanuljuk meg építő módon feldolgozni múltunk nyomasztó problémáit, nem léphetünk tovább. S talán ugyanennyire fontos az is, hogy nyíltan és elfogadóan álljunk más kultúrákhoz, vallási és társadalmi rendszerekhez – e tágabb látókör ugyanis hozzásegít bennünket ahhoz, hogy felülemelkedjünk múltbéli hibáinkon, s ne kövessük el őket újra meg újra. És minél több idegen kultúrát ismerünk meg és fogadunk el, annál hívebben és tudatosabban ápolhatjuk saját identitásunkat.
Az Esőcsinálóban óriási szerepet kap a japán kultúra. Mennyire ásta bele magát a keleti filozófiába, hogy megismerje azt a világot, amit Tan Twan Eng bemutat?
Saját érdeklődésemtől hajtva is hosszú évek óta olvasok a keleti bölcseletről, ráadásul az elmúlt években számos ilyen témájú könyvet volt szerencsém lefordítani, ekként megvoltak a kellő előtanulmányaim, bár a regény áradó információbősége láttán néha így is csak kapkodtam a fejem. Az is nagy segítségemre volt, hogy korábban autodidakta módon tanulgattam valamennyit japánul – bár a hokkien kínai, maláj és egyéb dialektusok magyar átírásához így jócskán kellett kutatnom az elérhető forrásmunkákban.
Mit tart a leginkább szimpatikusnak a japán filozófiából, mentalitásból?
Lenyűgöző számomra a japánok feltétlen kötelességtudata; ők máig sem azonosultak a nyugati világ szélsőséges egzisztencializmusával, hajlandóak alárendelni az egyén érdekeit a társadaloménak. Ez talán abból is fakadhat, hogy sok száz éven át igen nagyszámú népességnek kellett megélnie és együtt élnie egy erőforrásokban meglehetősen szegény szigetvilágban. Különösen lenyűgöz a zen-buddhista bölcselet, melynek elsajátítása során a tanítványok többek között koanokkal, megoldhatatlan és abszurd találós kérdésekkel „edzik” magukat, hogy képesek legyenek szertefoszlatni a tudatuk tiszta egén átúszó zavaró gondolatokat, elmeműködéseket, s így a maga teljességében tapasztalhassanak meg minden egyes múló pillanatot.
Tegyük fel, hogy most személyesen találkozhatna a szerzővel! Miről kérdezné? Mire lenne leginkább kíváncsi Tan Twan Enget illetően?
A legjobban talán az érdekelne, hogy vajon az ő életében is feltűnt-e valaha egy olyan ellenállhatatlan-ellentmondásos mester, amilyen Aritomo-szan és Endó-szan. Ezek az alakok olyannyira hitelesek, hogy alkalmasint önéletrajzi ihletésűek lehetnek. Kíváncsi lennék tehát, vajon egy hajdanvolt személyes drámát dolgoz-e fel Tan Twan Eng újra meg újra művészi ihletettséggel a könyveiben. Szívesen elbeszélgetnék vele továbbá arról, milyen érzés ennyi különböző kultúra talajában gyökerezni – e megtapasztalásból egy röghöz kötött magyar fordító csak az ő műveiből kaphat ízelítőt.
