A konyha premierjén mutatkozott be a Magyar Színház közönségének, most pedig a teátrum egyik legkedveltebb előadásában vállalt szerepet a népszerű színművész. A Házasságon innen, házasságon túl – szeretőjével rideg, barátaival számítóan viselkedő – ügyvédjét alakítja Kálid Artúr.
Hálás feladat volt a cinikus és rideg szereplő megformálása?
A feladat hálásságát más dimenzióba helyezném. Rendkívül érdekes, hogy bár a pályán eltöltött több mint húsz év alatt jobbnál jobb szerepeket kaptam, az ilyen hús-vér, közülünk való, itt és most élő figurák rendre elkerültek. Most végre megtalált egy a legjavából. Köszönet érte! Egyébként sokat gondolkodtam, vajon miért lehet, lehetett így. Nyilván végtelenül leegyszerűsítő lenne azt mondani, hogy persze, a bőrszínem miatt van. Mondjuk lehet, hogy tényleg ennyire egyszerű… Hogy jobban megvilágítsam a problémát: tudod, hányszor mondták már nekem, hogy Othello, azt kellene játszanod! Nehéz ehhez jó képet vágni, amikor pontosan tudom, hogy belső alkatom Jago megszemélyesítésére predesztinál. Egy cinikus és rideg, pengeagyú figura. Első ránézésre. Aztán ha jobban a mélyére nézünk, kiderül, ember, mint mi. Gyenge, esendő, szeretetre éhes. Na tessék, máris a Háy darabnál kötöttünk ki. Törekvésem ugyanis, hogy ezt az ügyvédet is így szemléljem és szemléltessem.
Közel áll hozzád ez a karcos és kemény játék? Egyáltalán: karcosnak és keménynek látod Gábor, az ügyvéd figuráját?
Igen, tulajdonképpen karcosnak látom, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez csak a felszín! Akkor járok jó úton, ha megosztó személyiséggé tudom őt formálni. Azt kell elérnem, hogy legyen néző, aki vele ért egyet, legyen, aki megveti, legyen, aki sajnálja, és olyan is, aki legszívesebben megfojtaná egy kanál vízben! És megkockáztatom, legyen, aki olyanná szeretne lenni, mint én, vagyis Gábor! Egyébként a figura végtelen esendőségét elég jól szemlélteti a szeretőjével folytatott telefonbeszélgetés.
A darab egyik jelenetében vetkőznöd kell. Könnyen vállaltad, vagy okozott némi nehézséget ennek a jelenetnek a megformálása Benkő Nóra partnereként?
Vicces. Lassan kezdem olyannak látni ezt a beszélgetést, mint valamiféle számvetést. Hol is tartok, merre haladok. Nem kerülöm meg a kérdést. Pályám elején több alkalommal is mutatkoztam meztelen valómban a színpadon. Emlékszem, az egyik ilyen darab bemutatóján odajött hozzám Eszenyi Enci, és azt mondta, gratulál a fenekemhez. Talán nem nagyképűség azt remélnem, hogy jelen esetben a nézők azt mondják kint a ruhatárban, vagy még jobb esetben otthon, hogy de jó színész lett ez a Kálid! És persze a feneke sem rossz! Komolyra fordítva, nem okoz gondot a meztelenség. Persze fenntartom a jogot, hogy értelmét lássam. Ebben a darabban, abban a szituációban abszolút indokolt. Nórával, akivel nagyon jó együtt játszani, úgyis a belső lemeztelenedésre kell törekednünk.
Viszonylag gyorsan kellett megtanulnod a szerepet, és próbálni sem volt különösebben sok alkalmad. Nem visel meg a beugrás? Vagy kifejezetten inspirál?
Elárulok egy titkot. A szó klasszikus értelmében ez az első beugrásom. Szerepátvételem már volt több is, de azoknál valóban legalább egy hetet próbálhattam. Fogalmam sem volt, hogy ez a fajta idegi és szellemi kihívás hogyan hat majd rám. Akár le is blokkolhattam volna. Jelentem, nem így történt!
A társulat többi tagja hogyan tud ilyen esetben segíteni?
Darabbéli partnereim különös figyelemmel viseltettek irányomban. A legnagyobb támasz az volt, hogy tudtam, bármi történjék is, számíthatok rájuk. Kisegítenek. Az is nagyon jól esett, hogy a többiek, akikkel nincs közös jelenetem, hátul szorítottak, hallgatták, nézték a jeleneteimet. Vagyis kíváncsiak voltak, ami a jó színház mozgatórugója!
Hogy tetszett a közönség reakciója? A stúdiószínpadon közelebbről éri a színészt, mint amikor nagyszínpadon áll.
Én nagyon szeretek kis térben játszani. Nyilván ezért is lehet az, hogy könnyen ráhangolódom a közönség hullámhosszára. Emiatt feltételezem, hogy ez fordítva is létrejön, létrejött.
Van-e számodra ijesztő pillanata az előadásnak?
Talán kicsit viccesen hangzik, de a takarásban és a különböző járásokban elveszettnek éreztem magam. Teljesen sötét van, fogalmam nincs, hol kellene kimennem, bejönnöm. Egyszer csak azt érzem, hogy valaki óvatosan megfogja a karomat…. Most már biztonságban vagyok! A többi csak JÁTÉK…
Vasvári Judit
